Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Sz. Kristóf Ildikó: Alexander von Humboldt és Magyarország. Egy romantikus természettudós jelentősége a magyarországi egyetemes néprajzi érdeklődés kibontakozásában
ALEXANDER VON HUMBOLDT ÉS MAGYARORSZÁG 990 Bármennyi kritikát kapott is a Forster korabeli etnológia/antropológia a későbbiekben – elsősorban posztkoloniális szemszögből –, azt a kritikusok egy része is elismeri, hogy Forster írásai már nem tekinthetők a mandeville-i, középkorias-csodás-mesés földrajz leszármazottainak. Az ottléten alapuló, empirikusabb, valóságközeli beszámolók ezek: Forster meglehetősen könnyen tanulta a polinéz szigetek nyelveit és jó megfigyelő is volt. Észrevette az egyes szigetek (Társaságszigetek, Új-Zéland, Húsvét-sziget) társadalmai, vallásai között fennálló különbségeket, s ő nem idealizálta oly mértékben a polinéz bennszülötteket, mint ahogyan például Louis Antoine de Bougainville (1729–1811) tette néhány évvel korábban.9 Amit Forster Humboldtnak taníthatott, az egy részletközelibb, empi rikusabb, józanabb látásmód és társadalomolvasat volt. Még a nagy utazásai előtt, 1792 és 1797 között Humboldt bányászakadémiai oklevéllel állami szolgálatba lépett. Felsőbb tanulmányait egyrészt több német egyetemen, például az oderai Frankfurtban és Göttingenben végezte. (Utóbbi helyen többek között Johann Friedrich Blumenbach [1752–1840], és Johann Gottfried Eichhorn [1752–1827] tanítványa volt.) Ugyanakkor magántanároknál is tanult, a szászországi Freibergben például a neves geológusnál, Abraham Gottlob Wernernél (1749–1817), de önképzés útján is gyarapította ismereteit a természettudományok szinte minden ágában. Fiatalkori foglalkozására nézve bányászati tisztviselő lett: az ansbachi és bayreuth-i bányakerület vezetőjévé, majd főbányamesterévé nevezték ki, amely minőségében bejárta a Harz- és a Rajnavidék, majd a Németalföld, Franciaország és Anglia nevezetesebb bányáit.10 Úgy tűnik – mint a későbbiekben visszatérek rá –, hogy az egyik magyarországi útja is erre az időszakra eshetett. Ami a nagy utazásokat illeti, Humboldt két hosszabb tudományos kutatóutat tett Európa határain kívül. Az elsőt 1799 és 1804 között az amerikai kontinensen, amikor egy francia orvos-botanikus barátja, Aimé Bonpland (1773–1858) társaságában bejárta a mai Venezuelát, Kolumbiát, Ecuadort, majd délnek fordultak Peru területére, aztán vissza északnak Kubába és Mexikóba, innen pedig ismét északnak, az Amerikai Egyesült Államok északkeleti partjára (többek között Philadelphiába és Washingtonba). Humboldt és Bonpland amerikai útja nem tekinthető a szó szoros értelmében vett felfedező utazásnak, hiszen jórészt már ismert területeket jártak be, de az európai felfedezések története mégis úgy tartja számon, mint az első tudományos expedíciót, amely részletes „oknyomozó” Alexander von Humboldt und Adelbert von Chamisso. Berlin–München–Boston 2014., különösen 208–229., 302–324. 9 Lásd Görbert, J . : Die Vertextung i. m. 10 Biermann, K. R. – Jahn, I. – Lange, F. G.: Alexander von Humboldt i. m. 8–20.
