Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Bodnár-Király Tibor: Államleírás és „a statisztika elmélete” a 18–19. század fordulóján
ÁLLAMLEÍRÁS ÉS A „STATISZTIKA ELMÉLETE” A 18–19. SZÁZAD FORDULÓJÁN 980 valamint feltételezték, hogy a társadalmi, politikai, tudományos integrációra éppen ezek az externáliák gyakorolták a legnagyobb hatást. A tanulmány ezzel szemben Németh László, Szendrey Weres Dávid, Martin Schwartner, Ercsei Dániel, Anton Faber, Mathia Kolbay, Michnay Endre és Zima János módszertani szövegeire hivatkozva amellett érvel, hogy a reformkori statisztika története – a „whig” narratíva állításaival ellentétes módon – a tudomány egységének megőrzéséről szóló utóvédharcokról is szólt. Ez a nézőpont nemcsak abban nyújt segítséget, hogy megfoghatóvá teszi a statisztikatudományi metodológia nehézségét adó leírás és narráció (descriptio vs. nominal definition or narration ) konfliktusát, 36 hanem a szakirodalom egybehangzó véleményével szemben rávilágít a tudomány konjunktúráját kísérő válságjelenség belső szerkezeti és összeurópai természetére. A leírás és elbeszélés konfliktusa azon előfeltevésre épül, miszerint a statisztikaírás vezető gyakorlatát még a 19. század első felében is a göttingeni egyetemi statisztika módszerei határozták meg, habár ezek a megváltozott körülmények közepette egyre kevésbé voltak érvényesíthetők eredeti formájukban. Ennek köszönhetően a schlözeri megfogalmazás még a század derekán is könnyen kiolvasható volt a statisztikaelméleti szövegekből, ezzel pedig továbbra is érvényben maradt a General- und Spezialstatistik 18. századi elválasztása. A tanulmány ezzel a recepció dinamikájának kettős irányultságára tapint rá, amely egyrészt megőrizte a statisztikaelmélet műfaji önállóságát, valamint – habár csak az elmélet szintjén – képes volt távolságot tartani a földrajzi leírás hagyományát átpolitizáló honismereti iránnyal szemben. A statisztika helyét a magyarországi intellektuális térképen elsőként a 18. század végén meginduló recepció és adaptáció logikája jelölte ki. Amennyiben az új statisztikairodalom beáramlását a németországi egyetemi statisztika domináns megközelítéseire szűkítjük, egyértelművé válik, hogy a statisztikaelméletek fő célközönsége már nem a tudósok köre, hanem a szélesebb olvasóközönség és a diákság, ehhez pedig pedagógiai eszközökre (többek között a kompendiumok szöveghagyományára) volt szükség.37 Mint arra Schlözer felhívta a figyelmet, a német egyetemi kultú rában a statisztikaelmélettel foglalkozó szerzők egyszerre gondolkodtak praktikus és módszertani kérdéseken.38 Vagyis az elmélet funkciója esetükben nem szűkült 36 Bödeker, H. E.: On the Origin i. m. 182–189. 37 A kora újkori tudományos kultúrában a statisztika és államtudományok kialakulófélben lévő tudásterületeit elsőként az ilyen szövegkönyvek, kompendiumok tették élővé. Vö. Bödeker, H. E.: Die Lehre der Politik i. m. 328. 38 Schlözer, A. L.: Theorie i. m. 89–91. A szerző itt valójában a statisztikaelmélet oktatásával szembeni kifogásának adott hangot. Mint írja, szinte minden tanár az elméletet, mint bevezetést vagy előszót tárgyalja, majd továbbsiet az egyes államok leírására. Ezzel szemben ő fordítva jár el. Az elmélettel foglalkozik elsőként (Hauptgeschäft ) és csak a végén tér rá annak bevezetésére, hogy az elmélet miként alkalmazható a gyakorlatban, különösen uo. 91.
