Századok – 2016
2016 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Dóra: Az ecsedi udvar. Szervitori hivatás és kapcsolatrendszer Báthory István famíliájában
938 KOVÁCS DÓRA hogy Rimay István feltehetőleg édesanyjával és öccsével együtt élhetett, Balassinak bőven volt rá alkalma, hogy felfigyeljen az ifjú Jánosra.189 Magának Rimaynak a visszaemlékezései is azt sugallják, hogy már igen fiatalon kapcsolatban állt a nagy reneszánsz költővel: „része vagyok anniból ez énekeknek [Balassa énekeinek] én is, hogy tíz-tizenkét esztendős korombeli ítéletemmel is munkálkodott ezeknek némelikébe, én igazgatásomnak bocsátotta meg efféle ép írásit örömest, kikbe semmi igazgatás sem láttatott szükségesnek lenni.”190 Jenei Ferenc szerint joggal feltételezhető, hogy Rimay Balassinak Dobó Krisztinával kötött házasságakor került a költő környezetébe, mint a fiatalasszony apródja. Minthogy Dobó Krisztina Balassi János megszületése után sokat időzött az ecsedi birtokokhoz közel eső Kisvárdán, valóban kézenfekvőnek tűnik, hogy a házasság megromlása után Balassi beajánlotta Rimayt a vele jó kapcsolatot ápoló Báthory Istvánhoz.191 Ha ezt a lehetőséget a Rimay Balassi-udvarban tett szolgálatára vonatkozó adatok hiányában elvetjük, Jenei Ferenc tanulmánya nyomán kínálkozik egy másik út is, melyen keresztül Rimay eljuthatott Báthoryhoz. Eszerint Ecsedi Báthory István bizalmas emberének, titkárának és későbbi testamentumosának, Pethő Istvánnak a felesége ugyanis Eödönffy Rimay Klára volt, aki Jánosnak nővére, unokatestvére, esetleg nagynénje lehetett.192 Ezt a hipotézist azonban meggyőzően cáfolta Benda Kálmán, akinek számításai alapján Pethő István 1586-ban még nem lehetett sokkal több 15 évesnél, így kizárható az is, hogy házas ember lett volna, felesége, Klára nevében pedig a középső, „Rimay” tag csupán a vinnai (vagy jelen esetben Vinnay) praedicatum téves olvasata.193 Kérdéses, hogy Rimay pontosan milyen tisztséget viselt Báthory kiterjedt famíliájában, a legvalószínűbbnek az mutatkozik, hogy a nagytekintélyű protestáns főúr titkára volt.194 Az ecsedi szolgálatról tanúskodik Báthory István két levele is. Az első egy 1587-ben kelt, „Rimaynak adassék” címzésű misszilis,195 amelyben Báthory posztóvásárlással kapcsolatos utasításokat ad szolgájának, a bensőséges viszonyról azonban többet árul el a levél befejezése: „Isten hozzád fili, propera ad patrem.”196 A második ecsedi Báthory István 1593-ban Haroklyany Pálnak, tiszttartójának küldött levele, amelyben valószínűleg Ri-189 Jenei F.: Rimay i. m 310. 190 Rimay összes művei. Kiad. Eckhardt Sándor. Bp. 1955. 252., idézi Ferenczi ZRimay i. m. 12. 191 Jenei FRimay i. m 310. 192 Jenei F.: Rimay i. m 311. Eödönffy vagy Edenfy Klárára nint Pető István özvegyére többek közt 1. Szatmár 1629—1634. i. m. 14., 110., 117., 127, 139. Mint Eödönffy „Rimay” Klára egy Melith Péternek címzett levél aláírásában szerepel, 1. Zichy Nr. 3687, közli Jenei F.: Rimay i. m 314. 193 Benda K.: Eödönfy i. m. 194 Erre 1. Keserű B.: Rimay i. m. 48.; Régi Magyar Költők i. m. 577.; Koniovszki T.\ Rimay i. m. 30. 195 Keserű B.\ Rimay i. m. 48. 196 Koniovszki TRimay i. m. 29. Érdekesség, hogy a levél íróját sokáig nem sikerült azonosítani, és az iratot megtaláló Ipolyi Arnold a C.S.B. mppria aláírást Báthory Zsigmondhoz kötötte. Ipolyi Arnolddal folytatott levelezésükben Toldy Ferenc mutatott rá a tévedésre. Erről 1. Keserű B.: Rimay i. m.