Századok – 2016
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bagi Zoltán Péter: Az 1594. évi regensburgi birodalmi gyűlés. A török segély kérdésének tárgyalása
872 BAGI ZOLTÁN PÉTER Tanácsnak a birodalmi gyűlésre készült szakvéleménye 1594-ben a következőképpen ábrázolta — túlzásoktól sem visszariadva — a magyarországi végvárrendszer állapotát: a végházak majd mindegyike romos állapotú, hiányzik a megfelelő mennyiségű élelem és hadfelszerelés, a zsoldosok nagy része vagy éhen veszett vagy megszökött. A szolgálatban maradtak pedig inkább emlékeztetnek ruhátlan, cipőtlen koldusra, mint katonákra.3 A katasztrofális financiális állapot, valamint ezzel összefüggésben az Udvari Kamara (1592. június 30-i szakvélemény) és a birodalmi fillérmester sürgetése ellenére a császár hallani sem akart egy újabb birodalmi gyűlésről.4 Az uralkodó a birodalom rendjeinek összehívásától már az 1580-as évek végén is, belpolitikai okokból rendkívüli módon ódzkodott. Az 1582. évi gyűlésen két olyan probléma került a felszínre, amelyek ismételten a töröksegélyt a protestáns érdekek teljesítésének feltételéül szabták volna: egyrészt a már említett magdeburgi ülésrendi vita, másrészt a városok kollégiuma megtagadta az adó elfogadását, így kényszerítendő ki az Aachen városával szembeni uralkodói politika megváltozását. A protestáns rendek politikai együttműködésének csúcspontját pedig az 1591. évi torgau-i szövetség jelentette, amikor is a reformált vallású rendek IV. (Bourbon) Henrik francia király megsegítésére határozták el magukat a Katolikus Liga és az e mögött álló Spanyol Királysággal szemben. A lutheránus és kálvinista német rendek összefogásának és egységes politizálásának a sors különös és kiszámíthatatlan játéka azonban véget vetett. A szövetség három meghatározó személyisége (Christian szász választófejedelem, Johann Kasimir pfalzi gróf és Wilhelm hesseni gróf) ugyanis vagy még ugyanebben, vagy pedig a következő évben meghalt. Jogosnak tekinthető tehát a speyeri püspök Rudolf császárhoz írt észrevétele, miszerint egy birodalmi gyűlés újra jó lehetőséget adna a protestánsoknak arra, hogy a töröksegély kérdését feltételekhez kössék.5 A császári diplomácia a birodalmi gyűlés megkerülésével igyekezett kiutat keresni a kínos politikai és pénzügyi helyzetből. 1592 szeptemberében Prágában Ernő főherceg vezetésével egy tanácskozást rendeztek, amely lényegében újra rávilágított az eddig is ismert nehézségekre, problémákra. Emellett 3 Heischmann, Eugen: Die Anfänge des stehenden Heeres in Österreich. Wien 1925. 96.; Schulze, Winfried.'. Reich und Türkengefahr im spaten 16. Jahrhundert. Studien zu den politischen und gesellschaftlichen Auswirkungen einer auseren Bedrohung. München 1978. 88. 4 A császári pénzügyek irányításával megbízott hivatalok pedig már az 1590-1591. év fordulóján jelezték a további pénzügyi helyzet tarthatatlanságát. 1592-ben pedig az Udvari Kamara tanácsosainak helyzetjelentése részletesen is bemutatta a kialakult helyzetet. A birodalmi hozzájárulás lejárt. Az osztrák és a magyar jövedelmek tovább nem srófolhatok, lehetó'ségük határáig megterheltek. Tiroltól, Salzburgtól és Bajorországtól, a megbízható katolikus szövetségesektől semmilyen segélyre sem lehet számítani. Az Udvari Kamara semmilyen eszközzel, sem javaslatokkal nem rendelkezik azzal kapcsolatban, hogyan lehetne Stájerországon segíteni, amely Hrastovitz és Petrinja elvesztésével különösen nagy veszélyben érzi magát. Csak azt tudja ajánlani, hogy minden az Oszmán Birodalom területére történő' betörést tiltsanak meg, de tekintve, hogy minden egy nyílt háború kitörésére mutat, sem a választófejedelmek gyűlésével, sem pedig deputációs gyűléssel elintézni semmit sem lehet, csak egy birodalmi gyűlés segíthet. Vö. Schulze, W.: Reich und Türkengefahr i. m. 90. 5 Schulze, W.: Reich und Türkengefahr i. m. 89-90.; Niederkorn, Jan Paul: Die europäischen Machte und der “Lange Türkenkrieg” Kaiser Rudolfs II. (1593-1606). Wien 1993. 52.
