Századok – 2016
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon
848 KRASZ LILLA egyetem professzoraként működő fiziológus-orvos polihisztor Albrecht von Haller (1708-1777) és van Swieten által összeállított, több helyen kiegészített, illetve revideált Boerhaave kommentárjaiból még a 18. század végén is oktattak.62 Ezek a fentiekben vázlatosan bemutatott átrendeződési folyamatok jól nyomon követhetőek a magyarországi orvosi peregrináció orientációiban. Míg a protestáns peregrinációban részt vevő, a hazai evangélikus középfokú oktatási centrumokból induló diákok Wittenberg, Halle, Jéna egyetemeit látogatták, addig a Debrecenben kialakult szellemi központhoz kötődő reformátusok holland (Leiden, Utrecht) és svájci (Bázel) egyetemek felé orientálódtak. Mindemellett — bár számszerűleg jóval szerényebb mértékben — népszerűek voltak Göttingen, Erlangen és Erfurt orvosi fakultásai is. A kisebb számú katolikus orvos peregrinusok a század első felében itáliai egyetemek (Róma, Padova, Bologna), míg az 1750-es évektől egyértelműen a bécsi, majd nagyszombati fakultások felé fordultak. Mindazonáltal fontos megjegyeznünk, hogy a 18. század második felében, miután van Swieten közbenjárása nyomán 1761-tól protestánsok is szerezhettek licenciátusi fokozatot a bécsi egyetemen,63 s ezen kívül az 1770. évi Egészségügy Főszabályzat egyetemi végzettségre vonatkozó előírásai is azt eredményezték, hogy egyre több protestáns felekezethez tartozó orvosjelölt fejezte be itt tanulmányait. Gyakorlattá vált ugyanis, hogy a német, holland, svájci egyetemeken folyatott hosszabb, de inkább csak rövidebb ideig tartó tanulmányaikat követően, mielőtt visszatértek volna Magyarországra, sokszor akár egy-két szemeszterre beiratkoztak a bécsi vagy ritkább esetben a nagyszombati egyetemre, hogy oklevelet és egyúttal működési hcencet szerezzenek.64 Lényegében mindegy volt, hogy egyetemi tanulmányai befejeztével hol telepedett le egy kezdő orvos, mindenütt az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó hivatalos, és még inkább nem hivatalos gyógyítók hatalmas konkurenciájával kellett szembesülnie. A sokszínű egészségügyi piacot részben a hivatalos működési engedéllyel rendelkező sebészek, borbélyok, fürdősök, patikusok és bábák uralták, akik gyakran túlmentek a számukra engedélyezett beavatkozások körén. Másrészt ott volt a heti, havi, éves vásárokon felbukkanó vándorgyógyítók népes hada: kő- és sérvmetszők, foghúzók és okulisták, gyógyszerárusok és olejkárok legitimáció szempontjából bizonytalan státuszú csoportjai. Végül pedig létezett egy harmadik csoportja a gyógyítással foglalkozóknak, akiknek gyógyító tevékenysége a közösségi élet rutinszerű gyakorlataival hozható összefüggésbe: javasasszonyok és javasemberek, feleségek és anyák, rokonok és szomszédok, akik egy-egy betegség kezdeti stádiumában ellátást biztosítottak, majd felügyelték a beteget, miután az lehetőleg egy számára elfogad62 Az orvoskarok curriculumaiban a tantárgyi és tankönyvi program változásairól a mintaértékű göttingeni egyetem példája nyomán újabban 1. Hubert Steinke: Science, practice and reputation. The University of Göttingen and its medical faculty in the 18th century. In: Centres of excellence? Medical travel and education in Europe, 1500-1789. eds. Ole Peter Grell - Andrew Cunningham - Jon Arrizabalaga. Aldershot 2010. 287-304. (History of Medicine in Context) 63 Rudolf Kink: Geschichte der kaiserlichen Universität zu Wien. I—II. Wien 1854. II. 284. 64 Az orvosi tudásáramlás, peregrináció sajátosságairól részletesen 1. Krász Lilla: The Circulation of Medical Knowledge in Eighteenth-Century Hungary, East Central Europe (2013: 40. szám) 268- 295.
