Századok – 2016
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon
ORVOSOK A HIVATAL SZOLGÁLATÁBAN 849 ható és megfizethető' külső' gyógyítóhoz fordult tanácsért.65 66 Ilyen körülmények közepette nem sokat jelentett az orvos latin nyelvtudása, műveltsége és diplomája. Az 1750-es, 60-as és még a 70-es években is ugyan nagy eséllyel pályázhatott évi fix fizetéssel járó physicus-orvosi pozícióra, de gyakran szolgáltatásai irányában megmutatkozó teljes érdektelenséggel és különböző' természetű (származási, vallási, képzettségi) negatív előítéletekkel kellett szembesülnie. 1754-ben például Szabolcs vármegye arra panaszkodott a Helytartótanácshoz intézett jelentésében, hogy az előző évben felvette javadalmas orvosnak Kreysel Zsigmond (1717—1768) kiváló, Halléban végzett orvosdoktort, de hivatalát alig gyakorolhatta, mert a lakosság „valósággal úgy retteg a tudós orvostól, mint a haláltól”. Mivel a vármegyében a „Tekintetes Karok és Rendek” a közeli Debrecenben, vagy a Zemplén vármegyei Tokajban és Sárospatakon választottak orvost maguknak, ezért Kreysel doktor a jobb megélhetés reményében távozott állásából.66 Mindez persze nem jelenti azt, hogy az akadémikus orvost a lokális közösség kizárta volna mestersége gyakorlásából, de mindenképpen jelzi azt, hogy függő helyzetben volt a társadalom azon vékony rétegétől, amely szolgáltatásait többé-kevésbé automatikusan elfogadta, igénybe vette, s meg is tudta fizetni. Mindezek alapján könnyen belátható, hogy az orvosi hivatást gyakorlók, miért nem alkottak jelentős számú csoportot még a 18. század utolsó évtizedeiben sem. Az orvosi pályát választók számszerűleg szűkre szabott csoportjának társadalmi hátterére vonatkozó, meglehetősen töredezett ismereteink alapján kirajzolódik egy kép, amely azt mutatja, hogy a legtöbben orvos, patikus, sebész felmenőkkel rendelkeztek, vagy a protestánsoknál gyakoribb a lelkész-teológus apa, miközben a jogászok fiai ettől a szakmától inkább távol maradtak. Mindenesetre egy frissen végzett orvos számára a legbiztosabb az volt, ha physicus-orvosi megbízatást vállalt, hiszen praktizáló gyakorló orvosként egy adott városban megtelepedve a gyógyítók fentebb körvonalazott körein kívül, saját pacientúrájának kiépítése érdekében, még a már régebb óta ott működő orvoskollégái részéről is jelentkező konkurenciával is meg kellett küzdenie.67 A physicus-orvosok tágabb értelemben a kormányzat, szűkebben az őket alkalmazó törvényhatóság tisztviselőinek számítottak. Hivatalukat pályázat útján nyerték el, ami azt jelentette, hogy ha egy pályázót az adott törvényhatóság alkalmasnak ítélt, nevét köteles volt jóváhagyás és megerősítés érdekében a Helytartótanácshoz felterjeszteni. A javaslattételben a felterjesztőnek csatolnia kellett a jelölt szakmai kompetenciáját és előmenetelét rögzítő dokumentu-65 A korszakban a magyarországi ’egészségügyi piac’ szereplőiről bővebben 1. Krász Lilla: A „mesterség szolgálatában”. Felvilágosodás és „orvosi tudományok” a 18. századi Magyarországon. Századok (2005) 1065-1104. 66 MNL OL C 37 Lad. A. Fasc. 33. No. 1. 67 A családi háttérről csak ritkább esetben tájékoztatnak az egyetemi beiratkozások matrikulái. A német egyetemeken végzett protestáns orvosdoktorok disszertációiba rendszerint egy rövid, sematikus módon elkészített önéletrajz is bekerült, amit vagy maga a disszerens, vagy a professzora írt. Ezekben a rövid, egy-két oldal terjedelmű életrajzokban általában egy bekezdés erejéig kitérnek a családi hátérre. A protestáns orvosok disszertációihoz fűzött életrajzokból Dörnyei Sándor adott ki válogatást: Peregrinálók. Negyvenhárom magyarországi és erdélyi orvostanhallgató életrajza, 1683-1783. Vál., szerk.: Dörnyei Sándor. Ford. Magyar László András. Zebegény 2006.
