Századok – 2016
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon
ORVOSOK A HIVATAL SZOLGÁLATÁBAN 833 január 2-i hatállyal feloszlatta, s ugyanígy feloszlatásra kerültek a tartományi Egészségügyi Bizottságok is.24 * Ez azt is jelentette, hogy az egészségügy önálló, birodalmi szintű centrális hivatali-szervezet formájában történő' képviselete megszűnt. A Deputáció feladatkörét az Udvari Kancellária, az Egészségügyi Bizottságok funkcióit pedig középszinten a Guberniumok vették át. A Guberniumokon belül az egészségügy képviseletét a reformok bevezetése eló'tt már létező' protomedikusi hivatal újbóli felélesztésével a protomedikus, vagyis a tartományi fővárosban működő physicus-orvos (Landes-Protomediker) látta el, aki tanácsosi rangban vett részt a tartományi igazgatásban.26 Az Egészségügyi Főszabályzat, amely elviekben az 1753-tól, megalakulásuktól fogva a tartományi-igazgatásban önálló hivatali entitásként kezelt Egészségügyi Bizottságok kompetenciáit igyekezett volna erősíteni és kiterjeszteni, paradox módon éppen ezek eltűnéséhez vezetett. A továbbiakban az állami egészségügyi szervezetrendszer működtetésében, a kormányzati akarat végrehajtásában a kulcsszerepet egyértelműen a tartományi protomedikusok és a kerületi physicus-orvosok (.Kreisphysiker) hálózata töltötte be. Különösen II. József uralkodása idején az általános egészség-, illetve járványügy tekintetében látványosan megsokasodott írásbeli dokumentáció útja a kerületi hivataloktól a tartományi Guberniumokon át a Hofkanzleig, onnan pedig a Staatsratig vezetett. Az örökös tartományoknak az egészségügy-igazgatással összefüggő ügyeiről tehát elviekben legfelsőbb szinten az uralkodón kívül az Államtanács (Staatsrat) rendelkezett az átfogó képalkotás jogosítványával, szigorúan szakmai kérdések tekintetében viszont továbbra is a bécsi egyetem orvosi fakultása volt egyre növekvő súllyal a meghatározó. Jogalkotás és igazgatási keretek magyarországi mintázatai A fentiekben körvonalazott van Swieten-i modell magyarországi implementációja mind a jogalkotás, mind az egészségügy-igazgatás intézményi hátterének, személyi állományának kialakítása tekintetében az örökös tartományoktól eltérő módon több köztes, vagy félmegoldás után, a lokális adottságok, specifikus politikai és kulturális hagyományok figyelembe vételével, sokszor kényszerű alkuk, kompromisszumos megoldások alkalmazásával történt. A Magyar Királyi Kancellária közvetítésével a Bécsből érkező rendeleteket, instrukciókat eredendő funkciójának megfelelően 1724-től az előző évben létrehozott, Pozsonyban működő Magyar Királyi Helytartótanács közel másfél évtizeden keresztül lényegében automatikusan, minden tartalmi kor24 Az Udvari Egészségügyi Deputáció és a tartományi Egészségügyi Bizottságok feloszlatásáról szóló rendelet szövegét 1. OZV 385. 26 Mária Terézia 1773. április 10-én kibocsátott rendelete hivatalosan is felújította a tartományi protomedikátusság (Landes-Protomediker) intézményét 1. Kropatschek, Sammlung i. m. VI. 580—581. A vonatkozó regionális kutatások azt mutatják, hogy a protomedikus funkció az Egészségügyi Bizottságok működésének idején sem tűnt el, csupán a hivatali szóhasználatból törölték. A funkció valójában az Egészségügyi Bizottságokban kulcsszerepet játszó tartományi főorvos (Landes-Physiker) pozíciójában élt tovább. A tartományi protomedikusi funkcióról Stájerország vonatkozásában 1. Wimmer, J.: Gesundheit i. m. 44—45.