Századok – 2016

2016 / 3. szám - MŰHELY - Szilágyi Adrienn: Egy 19. század eleji birtokelidegenítés esete. A Stockhammer család Békés megyei jószágainak kiárusítás

782 SZILAGYI ADRIENN Csejtet 30 000 forintért kívánta eladni, és mivel az egészet egyben nem tudta elidegeníteni, így a részenkénti eladás mellett döntött.41 A birtokrészek eladásának a szándéka és a tényleges eladás között tehát majd két év telt el, hiszen Stockhammer 1832 októberében kapta meg az enge­délyt legfelsőbb helyről. A család 1833 februárjában lett megintve, majd a 1833. június 17-én tartott családgyűlésen 200 000 forintban egyeztek meg, amit a csa­lád végül nem tudott teljesíteni, ezért novemberben elállt a vételtől. így a zárlat felügyelője 1833. november 21-én kelt levelében jelezte, hogy bár szem előtt tartották a vérség elsőbbségi jogát, de hasztalan várakozás miatt Stockhammer kénytelen volt idegeneknek eladni birtokrészeit.42 Az eladásra végül 1834. már­cius 28-án, az átadást igazoló levél felolvasására az 1834. április 22-i közgyűlé­sen, a birtokrészek hivatalos átadására pedig 1834. május 24-én került sor. Miután az eladásra kínált birtokrészeket Stockhammer nem tudta egyben eladni, így több vevőhöz kerültek: Öcsöd felét báró Podmaniczky Jánosnak 80 000,43 Csaba egynyolcadát és a kondorosi pusztát Stockhammer korábbi telj­hatalmú megbízottjának, ekkor a megye országgyűlési követeként szereplő Csepcsányi Tamásnak, az ekkor szintén országgyűlési követnek választott, ké­sőbbi alispáni posztot elnyerő Szombathelyi Antalnak, a főadószedői poszton lévő Beliczay Józsefnek, illetve a megyei poszttal nem bíró Bodroghy Papp Jó­zsefnek 114 000 forint értékben adta el.44 Bár Csejt pusztát gróf Stockhammer Herman kívánta megvenni, de pénzt 1834-ig nem tudott felmutatni, így Csepcsányi nemes Kenéz Mihállyal és nemes Mihályi Istvánnal lépett egyezség­re. Kenéz és Mihályi a 878 holdat, minden hozzátartozó résszel 24 000 forintért vásárolták meg.45 Az új birtokosokat egy bevallólevélbe foglalták, amit később többen is vitathatónak találtak, mint ahogyan azt is, hogy Csepcsányi Tamás adminisztrátor és vevő volt egy személyben. Az eladásból összesen 218 000 fo­rint folyt be, amelyből 76 000 forintot gróf Festetich Albertnek adtak át, a fenn­maradó összeg a gyomai uradalom kasszájába került.46 41 MNL OL P 418. A. I. Fase. LL. f. 393-394. Csepcsányi Tamás levele. Pozsony, 1833. december 1. A részenkénti eladás mögött egy esetlegesen kedvezőbb, magasabb összegekért történő kiárusítás szándéka is állhatott. 42 MNL OL P 418. A. I. Fase. LL. f. 123-124. 43 MNL OL P 418. A. I. Fasc. MM. A tárgyalások igen hosszúra nyúltak, hiszen báró Podma­niczky János csak 1834. április 20-án kötötte meg az egyezséget Pesten Csepcsányi Tamással. A Podmaniczky család öcsödi jószágát nem vette saját kezelésbe, hanem földesúri jövedelmeivel együtt bérbe adta a községnek 4000 ezüstforintért. A közlegelő elkülönítésére a másik birtokossal, gróf Bedekovichcsal egyetértve 1839-ben indítottak pert. Karácsonyi J: Békésvármegye i. m. III. 193. Pod­­maniczky az 1834-ben megvásárolt birtokot 1854-ben is bírta. 44 Békéscsaba története i. m. 740. A Stockhammer-jószágrész később még jobban szétdarabolódott: gróf Leiningen, Kosztolányi, Hellebrandt, Fehér, Omaszta, Simay családok is vettek egy-egy részt belőle, így Csaba 1845-ben tizennégy földesúrral kötötte meg az örökváltsági szerződést. „Több földesúr lévén Csabán, minden földesúr saját színével jegyeztette meg jobbágyait. E szín, a jobbágy háza külsején, pél­dául az ablakok vagy ajtók körül egy szalagban volt kifejezve, melyet a hajdú odafestett.” 45 MNL OL P 418. A. I. Fasc. LL. Az egyezség kelte: Gyoma, 1834. április 9. A megállapodás azt is tartalmazta, hogy miután a csudaballai pusztával határbeli per forgott fenn, így azt Stockhammer a saját költségén rendezi majd. A pusztarész 1834. augusztus 6-án Bedekovich Rudolfhoz, majd 1842-ben Németh Antalhoz került. 46 MNL OL P 418. A. I. Fasc. LL f. 194-196. Csepcsányi Tamás válasza Stockhammer Herman és Bedekovich János 1834. április 30-án kelt ellentmondó nyilatkozataira.

Next

/
Thumbnails
Contents