Századok – 2016
2016 / 3. szám - MŰHELY - Szilágyi Adrienn: Egy 19. század eleji birtokelidegenítés esete. A Stockhammer család Békés megyei jószágainak kiárusítás
772 SZILÁGYI ADRIENN — Csaba egynyolcadának birtokosaként jegyezték.4 Jelen tanulmányban — a megye legtékozlóbb főurának hírében álló — Stockhammer Ferdinánd birtokeladásának a körülményeit kívánjuk ismertetni, amely egyben alkalmas az eladósodás, a hitelezés, a birtokrész-elidegenítés gazdasági és jogi folyamatának, továbbá az ezzel szemben fellépő, tiltakozását kifejező Harruckern-örökösök lépéseinek a bemutatására. A birtokelidegenítés, hitelezés, zálog és csőd jogi szabályozása a korszakban Az ősi jószágok öröklése és megosztása viszonylag egyszerűen történt a családon belül. Sokkal nehézkesebb és bonyolultabb azonban az az eset, amikor valamilyen okból családon kívüli értékesítés mellett döntött a birtokrész tulajdonosa. Az ősi birtokrészeket ugyanis nyomós ok nélkül, az örökösök sérelmére, illetve beleegyezésük hiányában eladni nem lehetett. A szabályozás ellenére többen mégis az ősi fekvőjószágokat, illetve birtokjogokat a szükségtől megszorítva, vagy épp minden ok és sürgetés nélkül zálogosították, eladták, ideiglenesen átruházták, különböző címek alatt lekötötték. Értelemszerűen ilyenkor a család tiltakozott és igyekezett megakadályozni, hogy a jószágrészek kikerüljenek a család tulajdonából, sőt bizonyított „csalárdság” esetén a família peres úton is visszaszerezhette az „örökre cserébe adott” jószágrészt.5 Mi több, az elidegenítéskor és zálogosításkor külön jog illette meg az öröklésre jogosultakat, hiszen az eladót a jog arra kötelezte, hogy örököseit az öröklés sorrendjében megkínálja (praemonitio). Ez pontosan az örökösök sérelmére történő birtokeladásokat kívánta megelőzni, ezért minden birtokeladásnál és zálogosításnál azokat a fiúkat, lányokat, atyafiakat, akikre az eladás vagy a zálogosítás birtokjogainak öröklése és háramlása tartozott — hogy azt vagy azokat magukhoz vehessék —, törvényesen meg kellett kínálni, azaz az eladást megelőzően előintéssel kellett élni. A megkínáltak ugyanis minden más vásárló előtt szabadon és teljes jogkörrel megvehették az eladásra váró jószágrészeket, illetve birtokjogokat. A megkínálásra csak az öröklésre jogosultak tarthattak igényt, ami kizárta a távolabbi rokonok, korábban osztozkodók és azok leszármazottainak kérelmét. Ha az eladó vagy a zálogosító ezt elmulasztotta, és birtokjogait a beleegyezésük nélkül elidegenítette vagy zálogosította, akkor a család az ilyen fekvőjószágok és birtokjogok vásárlóját a Királyi Kúria elé idézhette. A per lefolytatása után a felperes az eladott fekvőjószágokat és birtokjogokat közbecsűje szerint megvásárolhatta. Ha az előintést követően valamelyik fiú, leány vagy atyafi szerette volna a fekvőjószágokat megvásárolni, akkor azt bíró előtt — aki előtt végbement a megkínálás is — kellett bejelentenie, majd az eladás feltételeinek teljesítését, az eladás összegének lefizetését rövid határidő4 Karácsonyi J.: Békésvármegye i. m. III. 169., 201., 203.; Nagy Magyarország családai i. m. X. 857-871.; Kempelen B.: Magyar nemes családok i. m. X. 232. Csaba felének kétharmadát gróf Sztáray Albert, egyharmadát gróf Trauttmansdorff József, Csaba másik felét gróf Bolza József, gróf Batthyány István, gróf Eszterházy Mihály és gróf Stockhammer Ferdinánd birtokolta. 5 Werbőczy István: Tripartitum: a dicsőséges Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve. I. rész 71. cím. Pest 1844.
