Századok – 2016
2016 / 3. szám - MŰHELY - Vaderna Gábor: Menyegző a rendi költészetben a 19. század elején. Alexandra Pavlovna és József nádor, gróf Rhédey Lajos és Patay Zsuzsanna esküvőjének költészeti reprezentációja
MENYEGZŐ A RENDI KÖLTÉSZETBEN A 19. SZÁZAD ELEJÉN 733 tó tudósít, de a reprezentatív alkalomra készült szövegek egy bizonyos részét nyomtatásban is kiadták, s ha ez nem történt meg, a kéziratos anyag fennmaradásának is jobb esélye volt. E társadalmi körben már inkább dolgoztak „profikkal”, a rendi költészetet kiszolgáló költők életművének jelentó's része — a beiktatási laudációkon kívül — esküvőre írott költemény. A fó'urak körüli rendi költészet és a közköltészet közötti határvonal ugyanakkor nem túlságosan éles: e széles mezsgyében fordultak elő a rendi költészetnek azon alkalmi megnyilvánulásai, melyeket — dokumentáltságuk alacsony szintje miatt — ma már meglehetősen nehéz körvonalazni. (Epithalamium) Az epithalamium műfajának kutatói rendszerint az antik gyökerekre mutatnak rá: szapphói töredékekre, Arisztophanész nászdalaira, Theokritosz 18. idilljére, Catullus 61., 62. és 64. carmenjeire, Statius, majd Claudianus alkalmi verseire, hogy aztán eljussunk némi középkori kitérő után a reneszánsz óta bőséggel ömlő neolatin és vernakuláris költészetig. A gyakran előforduló párbeszédes forma a pásztoridillekhez kapcsolják a műfajt, de elégikus, ódái s persze dalszerű megoldások is bőséggel megjelentek az évszázadok során.6 Egyesek még odáig is elmentek, hogy az epithalamium nem is annyira műfaj, mint inkább a dicsőítő (laudációs) költészetnek egy tematikus alcsoportja.7 Annyi jogos ezen észrevételből, hogy a műfajnak pontos határai nem igazán állapíthatóak meg, s kérdés, hogy minden esküvői költemény epithalamium-e. Voltaképpen az epithalamium kutatói (például Virginia Tufte) elfogadták azt az előfeltevést, hogy ezek a szövegek bizonyos alkalmakra születtek, s így műfajiságukat kevésbé poétikai szabályok, mint inkább a társadalmi gyakorlat alakítja. (Az persze más lapra tartozik, hogy ezt a társadalmi gyakorlatot aztán elemezték-e vagy sem.) Mások ugyanakkor nemcsak a dicsőítő mozzanatokat emelik ki, hanem azt a tendenciát is, hogy az epithalamium hagyományában kezdetektől jelen van egy műfaji önreflexió s valamiféle hajlam az iróniára, sőt a gúnyra. „Hogy az epithalamium fejlődését olyanformán láthassuk, mint egy organikus felvirágzást vagy hervadást, el kell tagadnunk a szatirikus vagy anti-epithalamium saját élő és talán még inkább tartósnak bizonyuló történetét” - figyelmeztet Celeste Marguerite Schenck.8 Az anti-epithalamium olyan szöveg, mely imitálja, hogy maga epithalamium volna, ám olyan oda nem illő 6 A műfaj alapvető monográfiája - jórészt angol anyagon, kitekintéssel az antik irodalomra: Virginia Tufte: The Poetry of Marriage. The Epithalamium in Europe and its Development in England. Los Angeles 1970. Lásd még Arthur Leslie Wheeler: Tradition in the Epithalamium. The American Journal of Philology 51. (1930: 3. sz.) 205-223.; E. Faye Wilson: Pastoral and Epithalamium in Latin Literature. Speculum 23. (January 1948) 35—57. Tufte művének kemény — és sajnosjogos — kritikája: Thomas M. Greene: Virginia Tufte: The Poetry of Marriage. The Epithalamium in Europe and its Development in England. Renaissance Quarterly 24. (Summer 1971) 267— 269. 7 Alastair Fowler: The Life and Death of Literary Forms. New Literary History 2. (Winter 1971) 202. 8 Celeste Marguerite Schenck: Mourning and Panegyric, The Poetics of Pastoral Ceremony. University Park 1988. 73.
