Századok – 2016
2016 / 3. szám - MŰHELY - Vaderna Gábor: Menyegző a rendi költészetben a 19. század elején. Alexandra Pavlovna és József nádor, gróf Rhédey Lajos és Patay Zsuzsanna esküvőjének költészeti reprezentációja
734 VAD ERNA GÁBOR elemek tűnnek fel benne, mint egy tragédia előjelei, a halál, sőt gyilkosság vagy a társadalmi rend egyéb megbomlása (a 18. században ilyen lesz a násznépet elsöprő földrengés képe). Mint minden műfajnak, az epithalamiumnak is megvan hát a maga kifordított ellenképe. Azonban a nászdalok esetében természetesen többről van szó, mint arról, hogy valakinek rosszakarói is megszólalnak. Egy lakodalom inkább kötött és kötetlen megszólalási módok váltakozását engedi meg, így az ironikus, sőt szatirikus hang is előfordul. A komoly tósztokat finoman sejtető vagy akár élesebben megfogalmazott pajzán utalásokkal lehet vegyíteni (hiszen az ifjú pár a nász elhálása előtt áll, sőt esetenként a lakodalom időtartama alatt elhálták). S azt sem feledhetjük, hogy az alkalmi megszólaló csempészhet olyan elemeket szövegébe, melyeket a násznép vissza tud fejteni, s e rejtvényfejtés már önmagában szórakozási formaként szolgálhat. Az epithalamium visszatérő jegyeinek elemzéséhez két kiváló összefoglaló is rendelkezésre áll. Az egyiket Thomas M. Greene szedte össze egy Edmund Spenserről írott tanulmányában még az 1950-es évek végén, a másikban Kiss Béla a már idézett közköltészeti szöveggyűjteményből gyűjtötte ki a lakodalmi költészet néhány visszatérő elemét.9 Greene a kora modern esküvői költészet következő elemeit szedte össze: 1. Az esküvő résztvevői leginkább nemesek voltak (ez Angliában kevésbé volt igaz, mint a kontinensen), de a költőnek nem feltétlenül kellett nemesembernek lennie, hiszen ők a legtöbbször valamilyen anyagi juttatás ellenében dolgoztak. A megrendelőnek tehát elég gazdagnak kellett lennie, hogy kifizethesse az encomiumot, a dicsőítő éneket. Ebből következik, hogy az epithalamium közvetve vagy közvetlenül dicsérte a vőlegényt és a menyasszonyt. Greene szerint ennek van egy olyan következménye is, hogy minél nagyobb társadalmi (politikai vagy gazdasági) tekintéllyel rendelkezik a megrendelő, a költemény annál inkább fordul klasszicizálódott formák és megoldások felé. E tézist az alább következő példáink is alá fogják támasztani. 2. Az epithalamium klasszikus mintákat követ, különösen Catullus 61. carmenjét. A költő toposzok, közhelyek, hasonlatok, jelzők, hagyományos jókívánságok, bevett technikák meghatározott köréből válogat. Greene szerint az epithalamiumok szerzőinek jóval kisebb szabadságuk volt, hogy imitációjuk forrásait megválogassák, mint a más műfajokban alkotóknak. Ez persze — teszem én hozzá — következik abból is, hogy az iskolai oktatásban szereplő antik (esetleg reneszánsz és neolatin) minták viszonylag szűk köréből lehetett válogatni. 3. Az epithalamium elválaszthatatlan attól a társasági alkalomtól, ahol elhangzik. Az esküvői szertartást követő szórakozási formáknak lesz egy eleme, szorosan kapcsolódva egyéb kísérőelemekhez, mint a zene, a tánc, az ének, sőt akár maszkok viselése - ez utóbbi magyar kontextusban nem annyira elterjedt. 9 Thomas M. Greene: Spenser and the Epithalamic Convention. Comparative Literature 9. (Summer 1957) 218-220.; Kiss Béla: Hymen szövétneke. Mitológiai utalások a XVIII-XIX. századi magyar lakodalmi költészetben. In: Doromb. Közköltészeti tanulmányok 1. Szerk. Csörsz Rumen István. Bp. 2012. 72-73.
