Századok – 2016
2016 / 3. szám - MŰHELY - Vaderna Gábor: Menyegző a rendi költészetben a 19. század elején. Alexandra Pavlovna és József nádor, gróf Rhédey Lajos és Patay Zsuzsanna esküvőjének költészeti reprezentációja
732 VAD ERNA GÁBOR Az persze itt is magától értetődő, hogy miközben ezen alkalmak szerkezete sok esetben hasonlóságot mutat — a rendi költészetben például a vonatkozó toposzok nagymértékben ismétló'dnek, az események hasonló rendben követik egymást, stb. —, komoly különbségek is adódhatnak. Hiszen az már nem mindegy, hogy egy társadalmi esemény a társadalom mely szintjén zajlik, s a rendelkezésre álló lehetőségek között milyen reprezentációs mintákat követ megszervezése, s magától értetó'dő, hogy számít az, hogy ki milyen felekezethez tartozik (talán nem is kell ezt különösebben magyarázni). De az esküvő (és a temetés) alkalmainál az is igen komolyan esik latba, hogy az egyes társadalmi szereplők (valamint „rokonaik és üzletfeleik”) mit szeretnének magukról elmondani egy reprezentációs térben. Itt szükséges előrebocsátani, hogy igen sok múlik azon is, hogy egy adott személy vagy közösség, a történelem valamely ágense a társadalmi kommunikációnak mely módját választja, hogy saját pozícióját meghatározza. E kérdés azért sem lehet mindegy, mivel alapvetően torzítja kutatási mintáinkat. A Csörsz Rumen István és Küllős Imola által sajtó alá rendezett közköltészeti sorozat második kötetének esküvői versei2 például azt mutatják, hogy a verses szövegek (nyilván énekelve) szerves részét képezték az esküvői szertartás világiasabb felének (melyet még ma is lakodalomnak nevezünk), s e téren — legalábbis a 18. században és a 19. század első harmadában — igen komoly hatást gyakorolt a klasszikus műveltséget közvetítő diákköltészet.3 Az alkalmiságnak e formái — még ha a zenei hagyományt többnyire elvesztve is — a mai napig élnek az úgynevezett vőfélyversekben.4 A közköltészet fennmaradt korpusza — a változatokkal együtt — lehet, hogy összességében több esküvőre írt dalt és nászdalt tartalmaz, mint ahány a rendi költészet koréból fennmaradt, előbbiekről mégis jóval kevesebbet tudunk. Hiszen a közköltészeti forrásból ismert énekek jelentős része több esküvőn is szerepelt (és az úgynevezett vőfélykönyvekben terjedt nyomtatva és kéziratos formában is),5 s ha véletlenül fennmaradt is az ifjú pár neve, azonkívül, hogy nászdaluk ismert, egyebet nem tudunk meg róluk. Mindez nem jelenti azt, hogy e társadalmi közegben (ahol a városok, elsősorban a mezővárosok polgársága mellett leginkább kisnemesek fordulnak elő, esetleg — például a hajdúságban — a parasztság tehetősebb rétege) ne volna ezen alkalmaknak reprezentatív jellege. Sejthetően jelentésteli lehetett például, ha egy esküvőre saját verset rendelnek (mondjuk egy költészetet tanuló diáktól, a helybeli tanítótól, akár a paptól), vagy éppenséggel a család valamelyik tagja lép fel alkalmi poétaként. Mindazonáltal egy magasabb társadalmi szinten az esküvői rítusnak — mint eseménynek — mind az egyházi, mind a világi része sokkal jobban dokumentált. Egy főúri esküvőről a 18. század végétől nemcsak a korabeli saj2 Közköltészet 2. Társasági és lakodalmi költészet. S. a. r. Csörsz Rumen István - Küllős Imola. Bp. 2008. 3 Ennek századokon átnyúló hagyományairól lásd Küllős Imola: Közköltészet és népköltészet. A XVII-XIX. századi magyar világi közköltészet összehasonlító műfaj-, szüzsé- és motívumtörténeti vizsgálata. Bp. 2004. 113-146. 4 Ezekről lásd Keszeg Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Kolozsvár 2008. 188-202. 5 Az énekek terjedéséről lásd még uo. 259—279.
