Századok – 2016
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Deák Ágnes: Karger őrnagy isteni sugallata. Gábriel Jasmagy memoranduma a magyar koronázási jelvények felkutatásáról (1866)
692 DEÁK ÁGNES volt az élők sorában, s bár az ügy másik kulcsszereplője, Wargha István, aki feltehetőleg Kossuth akaratlan közreműködésével a titok birtokába jutott, s kiszolgáltatta azt a rendőri hatóságoknak, ekkoriban is a rendőrminisztérium magyarországi titkos levelezője volt, az mégsem látszhatott ildomosnak, hogy az informátortól igyekezzenek információt kérni egykori alkalmazójának szerepéről. A rendőri ügyeket felügyelő Richard Belcredi gróf államminiszter azonban megtalálta a legmegfelelőbb személyt. Láthatóan tudta, hogy az 1849 utáni bécsi rendőri vezetés egyik legmegbízhatóbb és legállandóbb belső bizalmasa, aki még 1866-ban is aktív informátor volt, Gabriel Jasmagy első kézből származó információkat tud szolgáltatni, így hozzá fordult. Jasmagy azonban először hónapokig nem válaszolt, pedig Belcredi augusztusban, majd szeptember elején is megismételte kérését. Június elején ugyan Jasmagy ígérte az iratot, s persze mindjárt egy kéréssel kötötte össze jelentkezését, de majd csak szeptember 8-i keltezéssel futott be végre terjedelmes összefoglalója, amelyben kitért röviden Podolsky szerepére is, miközben összefoglalta az ügy általa tudott történetének velejét.3 A magyar koronázási jelvényeket a magyar szabadságharc végnapjaiban Törökországba való távozása előtt Szemere Bertalan négy személy közreműködésével Orsóvá vidékén elásta.4 A bécsi rendőri vezetés 1849 őszétől kezdve kitartó erőfeszítéseket tett, hogy információkat szerezzen az uralkodói felségjelvények hollétéről. Számos, sorra tévesnek minősülő információ nyomába szegődtek, mivel bőven futottak be effélék a birodalom legfelső vezetőihez. 1849 őszén például Czigler József Pest megyei ügyvéd ajánlkozott nyomozásra ez ügyben. 1850 elején Bach külön előterjesztést nyújtott be az uralkodónak az addig megtett lépésekről. Eszerint két értesülést ellenőriztek, az egyik Arad várában vélte tudni a koronázási jelvények lelőhelyét, a másik már Óorsovára mutatott, de akkor a kutatás eredménytelenül ért véget. Januárban Josip Rajacic szerb patriarcha jelezte, hogy egy szerb Belgrádban egy magyartól azt az információt kapta, hogy azok arany- és ezüstkincsekkel, valamint körülbelül ezer ágyúval, kétszázezer flintával és munícióval együtt Erdélyben vannak elrejtve. (Bach viszont úgy nyilatkozott, hogy a hír forrása az a törökországi Sumlában tartózkodó menekült Johann Vels lehet, aki az aradi, hamis hírnek bizonyult információt is szolgáltatta.) Ugyanezen év augusztusában a pozsonyi „Eigl professzor” tett bejelentést, hogy egy törökországi menekült felesége közvetítésével tizennégy napon belül fellel3 Belcredi levélfogalmazványa Gabriel Jasmagyhoz (Görzbe), Bécs, 1866. máj. 12., Belcredi levélfogalmazványa Jasmagyhoz (Laibachba), Bécs, 1866. szept. 1., „Gabriel Jasmagy kk Dolmetsch” aláírással irat címzés nélkül, Triest, 1866. szept. 8. HHStA IB 3349/1866.; HHStA IB BM 4337/1866.; „P T.” megjelöléssel „Gabriel” aláírással Jasmagy irata, címzett nélkül, Görz, 1866. jún. 4. Azt kérte, hogy találmányának, egy „légsűrítős hajónak” a vizsgálatára álljon fel egy tudományos bizottság. Belcredi támogatókig továbbította a kérést a trieszti helytartóságra. HHStA IB BM 4337/1866.; Jasmagyra nézve lásd: Hajnal István: Bevezetés. In: A Kossuth-emigráció Törökországban. Kiadja Hajnal István. Magyar Történelmi Társulat, Bp. 1927. 1. köt. 334-348.; Deák Á.: „Zsandáros és policzájos idők” i. m. 125., 139. 4 Vö. Benda Kálmán - Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Magvető, Bp. 1979. 191-199.; A korona kilenc százada. Történelmi források a magyar koronáról. Szerk. Katona Tamás. Magyar Helikon, Bp. 1979. 278-286.
