Századok – 2016
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tilcsik György: Amikor már a lóganéj sem segített. A patrióta kanász és az idegenszívű kovácslegény véres összetűzése, netán az 1848. évi forradalom előszele egy Vas vármegyei kocsmában?
688 TILCSIK GYÖRGY magyar falvak voltak,102 ráadásul a német és a magyar zenét felváltva rendelő személyek között — legalábbis neveik alapján, bár igaz, ez önmagában nem perdöntő bizonyíték — nem akadt egyetlen német anyanyelvű sem. így joggal merül fel a kérdés: vajon a német zene, illetőleg tánc valószínűleg újból és újból történő rendelése nem csupán egy szándékos sértés, netán provokáció volt Kovácsék részéről? Vagy éppen fordítva történt? És ez a verekedés is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött, és valójában Pontyos provokált? Sajnos e fontos részletek a periratokból és azok mellékleteiből nem derülnek ki, ugyanakkor azt a nagyon fontos tényt világosan és egyértelműen megőrizték a források, hogy a magyar zenét kedvelő kisunyomi kanász és a német muzsikát előnyben részesítő, ugyancsak Kisunyomban lakó kovácslegény között nem azon a bizonyos estén, és nem a balogfai kocsmában történt az első összeütközés. így azután csaknem teljes bizonyossággal állítható, hogy Pontyos János kanász és Kovács István kovácslegény tragikusan végződő szóváltása nem a periratokban olvasható okok miatt, azaz nem azért kezdődött, mert előbbi a magyar zenét kedvelő, igaz hazafi, utóbbi pedig a német dallamokat kultiváló, labancérzelmű, kozmopolita kisnemes volt, mint ahogyan összeütközésük ugyancsak nem tekinthető az 1848 márciusában és áprilisában Bécsben, Pozsonyban és Pesten bekövetkezett események semmiféle előszelének sem, hanem a gyilkosság valójában két, egyazon faluban lakó fiatalember 2 hónappal korábban kezdődött személyes konfliktusának végzetes — és a szó szoros értelmében: gyászos — végkifejletét jelentette. Ha pedig azt, a fentiekből racionálisan következő kérdést igyekszünk megválaszolni, hogy Pontyos János vajon előre eltervezett és megfontolt szándékkal vagy hirtelen felindultságában ölte meg Kovács Istvánt, nem könnyű egyértelmű felelettel szolgálni. Ehhez okvetlenül szükséges az események egy olyan részletét megemlíteni és alaposan szemügyre venni, amelynek tisztázását sem a vád képviselője, sem a vármegyei törvényszék, sem pedig a Királyi Tábla nem tartotta fontosnak, jóllehet komoly szerepe lehetett volna annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy Pontyos előre készült-e a leszámolásra, avagy valóban csak a szerencsétlen körülmények baljós konstellációja vezetett Kovács István halálához. Idézzük fel tehát, mit is vallott a kanászlegény a késszúrásról, illetőleg az azt közvetlenül megelőző pillanatokról: „Én a földön további hömbölgéseink után az ajtó felé ugorván, mellényem bal zsebjében lévő bicsak késemet előkaptam, miután már a húshagyó előtti vasárnap is egyszer a korcsmábul kivetett, eszembe jutván, és a nálam nyitva lévő késemmel [a] kisunyomi kovácslegény ágyikába szúrtam, jóllehet én a döfist [a] lábába kívántam irányozni, de ez máshova esett. ”103 A gyilkosság másnapján, tehát közvetlenül az események után, ráadásul még későbbi védőjével való konzultáció előtt tett vallomásában Pontyos egy102 Fényes Elek: Vas vármegye mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, 1836. (Vas megyei levéltári füzetek 4.) Bev., jegyz. Benczik Gyula - Mayer László. Szombathely 1991. 63., 64., 68.; Uő: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. Pest 1851. 1. köt. 80., 4. köt. 244. l°3 VaML Mbtir. Btpir. fasc. 91. nr. 77. Pir. Pm. „A”. Pontyos János vallomása. Kisunyom, 1847. április 12.
