Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
632 KONRAD MIKLÓS két rövid nyugalmi periódus, az emancipáció és az 1870-es évek első fele közötti időszak, majd az 1880-1890-es évek fordulója kivételével a zsidók és nem zsidók együttélését folyamatos, az előbbiek jellemét és a magyar társadalomban elfoglalt helyét firtató, idővel egyre hevesebb viták kísérték.4 A tiszaeszlári vérvádper, Istóczy Győző antiszemita pártja, a Néppárt és az agrárius tábor antiszemitizmusa, illetve a politikai katolicizmus tömegszervezeteinek és szellemi befolyásának térnyerése mellett a zsidók társadalmi integrációja buktatókkal mindvégig erősen terhelt, olykor leküzdhetetlen akadályokkal tűzdelt úton haladt előre.5 A zsidók egyenjogúsításával, magyar mivoltuk elismerésével és társadalmi befogadásukkal szembeni ellenállás az emancipációt és a többségi társadalomba való integrációt szorgalmazó zsidóság részben önjelölt képviselőit, a szószékükről vagy írásban megnyilatkozó rabbikat, a felekezeti kiadványokban, országos lapokban vagy saját műveikben zsidóként megszólaló értelmiségieket, illetve a parlamentben felekezetűk védelmében felszólaló politikusokat arra késztette, hogy törekvéseik megvalósulását szavukkal és tollúkkal is megtámogassák, beszédeikkel és írásaikkal is elősegítsék. írásom célja ennek az integrációs diskurzusnak a bemutatása, ezen belül főképpen azon tudományos (indíttatású) diskurzus megvilágítása, amelynek tárgya nem a jelen volt, és elsősorban nem is a zsidók, hanem a magyar nemzeti múlt. A diskurzus, és különösen a tanulmányomban részletesen bemutatott kazárelmélet arról tanúskodik: a jogi és társadalmi egyenlőségért küzdő zsidók szükségét érezték annak, hogy törekvéseiket a magyar nemzet múltjának interpretációjával, a magyar nemzetkép vágyaiknak és érdekeiknek megfelelő megkonstruálásával is alátámasszák. Amint a kazárelmélet recepciótörténetének nyomon követéséből kiderül, e felkínált nemzetkép a zsidókon kívül szinte senkit sem győzött meg. A tanulmányban megszólaltatott szerzők pár kivétellel mind a zsidóság neológ ágához tartoztak. Mivel az ortodoxia létrejöttének nem volt más oka, mint hogy megakadályozza a Tóra útjáról megítélése szerint óhatatlanul eltérítő integrációt, vagyis hogy fenntartsa a zsidók és nem zsidók közötti kulturális és társadalmi falakat, az integrációs diskurzusban az ortodox zsidók nem vettek részt. Igaz ugyan, hogy a 19. század végén a magyar nyelvű ortodox zsidó sajtó ismételten kiemelte az ortodox zsidók nyelvi magyarosodását, sőt magyarosító szerepét a nemzetiségi vidékeken, a millennium idején pedig a neológ re285-334.; Schweitzer Gábor: Az izraelita felekezet és az egyházpolitikai törvények. Protestáns Szemle 63. (1996: 1. sz.) 116-136.; Miskolczy Ambrus: A zsidóemancipáció Magyarországon 1849-ben. Az 1849-es magyar zsidóemancipációs törvény és ismeretlen iratai. Múlt és Jövő, Bp. 1999.; Prepuk Anikó: Miért éppen a recepció? Az izraelita vallás egyenjogúsítása az 1890-es években. In: Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 70. születésnapjára. Szerk. Angi János - Barta János. Multiplex Media - DUP Debrecen 2000. 263-281. 4 Rolf Fischer: Entwicklungsstufen des Antisemitismus in Ungarn, 1867-1939. Die Zerstörung der magyarisch-jüdischen Symbiose. Oldenbourg Verlag, München 1988.; Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris, Bp. 2001.; Kati Vörös: The ’Jewish question’, Hungarian sociology and the normalization of antisemitism. Patterns of Prejudice 44. (2010: 2. sz.) 137-160. 5 Miklós Konrád: The Social Integration of the Jewish Upper Bourgeoisie in the Hungarian Traditional Elites. A Survey of the Period from the Reform Era to World War One. Hungarian Historical Review 3. (2014: 4. sz.) 818-849.
