Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
622 VELIKY JÁNOS Széchenyi önmeghatározása nem felel meg az alkotmányos gondolkodás szempontjainak, „mert ha pártot nem akarna alkotni, úgy azt kell mondanunk, hogy nem tudja mit akar”, ugyanis a pártok az alkotmányosság fontos elemét képezik, ezt Széchenyi sem tagadhatja el, hiszen egyébként „nem volna alkotmányos érzelmű polgár”. Ezután Kossuth a teljes hazai pártszerkezetre tekint, és annak alapján állapítja meg, hogy a „gróf tehát pártot vadász, s mivel magas aristocratiai phrasisai után Ítélve attól tart, hogy ha pártunk vezérségét vállalná el, democratának tartatnék, a conservativek halastavába veti ki horgait, pártot halászva”. (Kiemelés - V J.) Egyben a gróf egyik súlyos belső konfliktusát is érzékelteti: „nemes keble erejének érzetében azt véli, ő majd a maradókból magával haladókat csinál. - Engedjen a nemes gróf egy kis jóslatot. Nem ő fogja a maradók pártját magával haladóvá tenni, hanem őt, a haladót, teendi a párt maradóvá. - S ez igen természetes.”202 Széchenyi azonban továbbra is ragaszkodik koncepciójához, s az ellenzéktől való különbözés körülírásához korábban teremtett önálló logikai rendszer szellemében állítja, hogy az óhajtott polgári reformok sikerre vitelét a tartalom mellett a „modor” és „tactica ” döntő módon befolyásolja. A különbözés bemutatásához többnyire egy jelenségkörből választ példákat, sokszor említi a vármegyei atrocitásokat, melyek a legutóbbi országgyűlési követválasztások alkalmával számos reformjavaslatnak útját állták, mint írja, „néhány szájas körmös merész egész vármegyét [...] lelármáz”. Aztán további lendülettel, hogy az ellenzék alkalmatlanságát igazolja, az atrocitásokat szorosan összekapcsolja a Kossuth irányítása alatt szerveződő csoportosulással, pedig a vármegyei mozgalmakat aligha lehet azonosítani az ellenzék egészével, legfőképpen pedig Kossuth változásprogramjával nem. Széchenyi azonban ilyen zárt logikai rendszerben ezt már nem is mérlegelheti, hanem továbbhalad és kitart amellett, „mit a vármegyei legújabb felette szomorú események olly világosan bizonyítnak [...] hogy az elv és modor éppen nem egy, de egyiknek mint másiknak philosophiai felfogása egyaránt szükséges a sikerhez”. (Kiemelés - V J.) Rögzíti, hogy az óhajtott sikert „a Pesti Hírlap szerkesztőjének s apródjainak modorával soha el nem érhetni” (kiemelés - V J.), s végül összefoglalja a „modorban” megnyilvánuló különbségeket: „Én superioritás, érdekmegismertetés, persvasio és méltányosság által hiszek vérünknek még inkább használhatni; az erőltető párt ellenben inkább rideg jogfitogtatás, ijesztgetés és — mondjuk ki egyszer, tétova nélkül — bizonyos felfuvalkodott (dacz vagy inkább) »Vornehmthuerei« által gondol imponálni és sikert aratni”.203 A politikai változás tartalmát érintő reformelvek közül viszont kettőnek a kritikája jellemzően ismétlődik nála, ami mutatja, hogy maga is ezeket tekinti a politikai csoportképződés alapjának. 1843. február 16-án a Wesselényi és Kossuth egyik befejező darabjában is bírálja az egyenlőségi eszmék terjedését a liberális ellenzék körében, mivel „egyenlítgetési — nivellatiói — viszketegségüknél sőt systemájuknál fogva, nincs tekintély, nincs nimbus, legyen az születésnek, vallásnak vagy hivatalnak fényköre, mellyet mosatlan, szentségtelen kezekkel 202 Uo. 203 Uo. 504.
