Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VTTA MÁSODIK SZAKASZA 623 s negédes pajzánsággal ne iparkodtak volna többé kevésbé sárba húzni”. A népszuverenitás elvének gyakorlatba vételétől pedig, melyre az ellenzék valóban törekedett, a kormányzat tekintélyét féltette, s a magyar történelemben gyökértelennek gondolta ezt az eszmét: úgy látta, hogy „a nép souverainitási divateszme hozzájárultával —jóllehet mai napig bármikép is akarják is némellyek erővel oda csűrni csavarni, semmi ilyes (népsouverainitási valóságos gyakorlat) nem mutatkozik évrajzainkban vérünk ide települte óta — alig van honunkban már vármegyei elnökség, mellyet naprul napra inkább s inkább a pictus masculusok sorába ne igyekeznék levonni bizonyos rész, mikép aztán, mint fejre állított bohócz a lármázok parancsa, vagy bizonyos tekintélyek kénye kedve és gratiája szerint folytassa mostoha s vajmi háladatlan, (s diszszel és sikerrel majd alig végezhető) munkáját”.204 Széchenyi valóban rendkívüli mennyiségű energiát és szöveget fordít arra, hogy önmagát és politikai törekvéseit az ellenzéktől megkülönböztesse. A megkülönböztetés tekintetében valami lezárulni látszik a „Vieuxtempskaland”205 körül, melynek kifejtésére három rendkívül hosszadalmas értekezést szán.206 207 Ebben újra összefoglalja az eltérésekre vonatkozó felfogását, s megismétli korábbi állítását, hogy a „Pesti Hírlap-körrel” számos „elvben megegyezünk; csakhogy czélunk elérésére modorunk más”.201 (Kiemelés - V J.) Például a magyar nyelv ügyében — a konzervatívokhoz erősen hasonlító álláspontot elfoglalva — úgy véli, hogy újabb politikai követelésekkel nem szabadna fellépni, mert „a magyar nyelv diplomatikai állását kivívta”, ezen a téren „beteljesedtek azon remények, mellyek csüggedni vagy mindet koczkára ereszteni” veszélyes lenne,208 a folyamatos ellenzés technikáját tehát nem szabad tovább folytatni. Most is kifejti, hogy a különféle új politikai mozgalmak nem válhatnak a reformtörekvések részévé, állításának igazolására azonban ismételten rendies mozgalmak kerülnek említésre: tételének bizonyítása céljából felszólítja Kossuthot, hogy arra válaszoljon a Pesti Hírlap szerkesztője, „adó dolgában ugyan merre hajlik a közvélemény, mellyre annyira szeret hivatkozni és mellyet mindennek megczáfolására mint a bölcsesség legbiztosabb criteriumát annyiszor a hányszor emlegeti; [...] Mire a felelet az, hogy a közvélemény bizony az adó ellen hajlik”. Az ilyen formában átértelmezett ellenzéki megmozdulások (vármegyei lázongások) „modora” persze reformellenes, így tehát „ha alkotványt és nemzetiséget valódilag terjeszteni akarunk, modorunkat is meg kell változtatni, nehogy mint sok más nép, szerencsétlen vérünk is [...] tán szabadsága vesztésén vásárolja meg a késő s hasznot többé nem, de egyedül keserű könyüket kisajtoló tapasztalást”.209 204 Uo. 377-378. 205 A keretekkel legutóbb Fónagy Zoltán foglalkozott: Egy színházi botrány anatómiája i. m. 73-83. I. 206 Jelenkor, 1843. március 31., április 9. és április 27.; Széchenyi István írói és hírlapi vitáia. i. m. 479-513. 207 Uo. 497. 208 Uo. 501. 209 Uo. 508.
