Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
586 VELIKY JÁNOS rébe került, amit a zágrábi tisztújítás körüli botrányos jelenetek indukáltak, s az arra reagáló Pest megyei közgyűlési határozat (összekapcsolódva Horvátország elszakadásának lehetőségével), illetve Kossuth mindezt vizsgáló, Virrasszunk című cikke. Erre hivatkozva foglalta össze politikai álláspontját az 1842 júniusában elkezdett Garat című munkájában, melyet három hónap alatt alkotott meg, azonban nem fejezett be,5 s végül nem is jelent meg.6 A művet a történeti szakirodalom többnyire „zaklatott hangú, egységes vonalvezetést nélkülöző szövegének minősíti, mely kimerül a „kossuthi liberalizmus elátkozásá”-ban.7 A publicisztikában ugyancsak negatív értékítéletek rögzültek róla, Németh László A Kelet népénél gyengébbnek tartja (a „költő fakóbb”), s kétséges politikai fogadtatását hangsúlyozza. Tehát — kimondja a szentenciát — a „könyv fiókjában marad”.8 Be kell látnunk azonban, hogy ennél lényegesen többről, illetve másról van szó. Széchenyi egyik legőszintébb elemzése ez, valóságos „vallomása” több alkalommal változó politikai elveiről, illetve a kibontakozó politikai-ideológiai irányzatokról, talán ezért is tekintett el a publikálásától, mely azonban így a szerző nyilvánossághoz való viszonyát is megmutathatja, s további közéleti szereplését mintegy előkészíti. A szöveg kétségtelenül hosszú, másfél száz oldalnyi terjedelemben hömpölyög, ám éppen ez nyújt lehetőséget politikai gondolatainak szövegen alapuló, részletes elemzésére. Széchenyinek már kialakult az önálló politikai fogalomrendszere, melyre maga is felhívja a figyelmet, amikor folyamatosan visszautal korábbi megállapításaira.9 Fogalomrendszerében előremutató elemek keverednek konzervatívokkal, s ezeknek egymáshoz viszonyított súlya alkalmanként nagyon változik. A Garat elején ismert, értéktartalmát tekintve vegyes közéleti jelszavát idézi fel: „Mindenki a helyére s kötelességét teljesítse!” Ebből is arra kell tehát következtetni, hogy koncepcionális állítások kifejtése következik, vagyis nem lehet kétségünk afelől, hogy általánosabb értelemben vett politikai gondolatokkal lesz dolgunk. A nemzetiségi ellentétek körül kibontakozó bonyodalmakat rögtön közvetlenül kapcsolatba is hozza szélesebb összefüggésekkel, az ügyek vitelére nem hivatott, felkészületlen, „túlbuzgó, de elég mély felfogással nem bíró” személyek működésével. Korábbról ismert, a romantikára jellemző költői eszközökkel, fogalmakkal írja le Magyarország helyzetét: „nyavalyánk mindinkább s inkább súlyosodni látszik, s már a végvonaglásnak is mutatkoznak bizonyos jelei, mikor az érzékek gyengülnek, szédeleg a fő, s ide-oda kapkodások közt józan összeköttetés nélkül majd magasztos phantasiára hévül a halandó, majd nyilatkozásai tükrében. Bp. 1977. 71-72.; Varga János: Helyét kereső Magyarország. Bp. 1982. 77-92. 5 Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal. I. Szerk. bev. Viszota Gyula. Bp. 1927. 800-801. 6 Uo. 801. Naplóbejegyzése szerint belső konfliktusok után határozott úgy, hogy művét nem adja ki („Bin nach einem grossen Kampf entschieden: es nicht herauszugeben. Fühle mich zu Boden gedrückt”). 7 Varga J.: Helyét kereső Magyarország i. m. 147. 8 Németh László: Széchenyi. In: Uő: Az én katedrám. Bp. 1975. 515. 9 Nemzetfogalmának kialakulásában például Herder és Fichte hatására már korábban rámutatott Gergely András: Széchenyi eszmerendszerének kialakulása. Bp. 1972. 75-82.
