Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kurucz György: Adminisztráció, gazdálkodás, adósságkezelés. Gróf Festetics László pénzügyi helyzete az apai örökség átvételétől a zárgondnokság időszakáig (1820-1830)
564 KURUCZ GYÖRGY szempontjaira voltak tekintettel, utóbb az eredeti tőkeösszeggel kapcsolatos törlesztési kötelezettségek is az új kurzusnak megfelelően alakultak.106 Az 1816. június 1-jén kelt újabb pátens, mely alapvetően a napóleoni háborúk utáni belső pénzforgalmi konszolidációt volt hivatott elősegíteni, illetve az osztrák központi bank létrehozásához szükséges alapot megteremteni, s az új „bankó czédulák” elfogadása iránti „közbizalmat” megerősíteni, az aktuálisan forgalomban lévő papírpénz fel-, illetve beváltását úgy oldotta meg, hogy a bankjegy névértékének 2/7 részéért pengő pénzre szóló (tehát elvben ezüstre beváltható) új bankjegyet („Wiener Währung”), a fennmaradó 5/7 részért 1%-os kamatozású államkötvényt adott.107 Jegyezzük meg, hogy 1816 után a napi pénz- és hitelforgalmi gyakorlatban minden névértékkel bíró bankjegy vagy értékpapír az adott kurzusnak megfelelően szerepet játszott, amire példaként hozhatjuk fel Festetics László 1821. október 13-án kelt kötelezvényét, miszerint 2000 ft-ot „Váltó és Anticipationális Levelekben mellyeket Nemzetes és Vitézlő Spiesz György úrtól költsön, és megadás feiben Hat percen tomos Interesre felvettem; kötelezvén magamat és Successorimat mind a’ járandó Interesnek esztendőnként leendő rendes megadására, mind pedig a’ fent kitett Capitális Summának fél esztendei mind a’ két részről megtartandó felmondás után és ezen jelen lévő Obligatorialis Levelemnek [kötelezvényemnek] maga eredetiségében leendő viszszaadása mellett való lefizetésére”.108 A fentiek figyelembevétele mellett a likviditást esetlegesen veszélyeztető arányeltolódás első jele mindenekelőtt a keszthelyi „fő crediti cassa” 1820/21. pénzügyi évre számított bevételi és kiadási főösszegeinek különbsége alapján figyelhető meg. Az adott pénzügyi év maradványösszegei ugyanis konvenciós pénzben számolva krajcárra pontosan 3637 ft 38 xr-t, továbbá papírpénzben 9793 ft 19 xr-t tettek ki.109 A kiadási oldal elemeit vizsgálva ugyanakkor rögtön feltűnik egy különösen kiugró tétel, a berzencei uradalom 1820. október 13-án 106 Az országgyűlés feloszlatása után, 1812. szeptember 1-jén léptették életbe hatalmi szóval a császári rendeletet. Az államcsőd részleteihez, a vonatkozó pátensek szövegeivel és kurzustáblázatokkal lásd Paul Stiassny: Der Österreichische Staatsbankrott von 1811. Wien-Leipzig 1912. A kurzusok napi pénzügyi gyakorlatban való alkalmazására, illetve a fentiekre példaként hozhatjuk fel az immáron Festetics László pénzügyi adminisztrációjához köthető eljárást, melynek értelmében Szikszai József (?-?) hajmáskéri református prédikátor felesége az alábbi megfogalmazással igazolta a „fellyebb meg jegyzett Capitálisaimról, a deducált időkre járó Interes” hiánytalan átvételét „quietantiá”-jában: „1500 florint]. Biankó], Czedfula]. vagy is 197 Curzussal Bétsi Scalára reducált 761f 25 2/5el v[áltó]czedulabeli Capitalisomrúl egy egész Esztendőre az az a 24 Juli 818 usque 24 Juli 819 járó 5 p[er]centuális Interest - 38f 4xr”. MNL ÖL Festetics Lt Számadások 1820/21 P 276 760. d. XII-9/b/20-No. 40. Festetics László pénzügyi adminisztrációja igen ritkán, de „császár aranyban” is regisztrált hitelfelvételeket. Asbóth János egykori georgikoni tanár özvegye, sz. Tátray Mária 100 aranyra rúgó „capitálisa” visszafizetését 1828. február 14-én adminisztrálták 1125 vft értékkel. MNL OL Festetics Lt Számadások 1827/28 P 276 764. d. XII-9/b/24-No. 449. 107 Günther Probszt: Österreichische Münz- und Geldgeschichte. Von den Anfängen bis 1918. Bd. 1-2. Wien-Köln-München 1973. Bd. 1. 527.; Jirkovsky Sándor: Az Osztrák-Magyar Monarchia jegybankjának története. Bp. 1944. 8. 108 MNL OL Festetics Lt Számadások 1822/23 P 276 761. d. XII-9/b/21-No. 99. 109 MNL OL Festetics Lt Számadások 1820/21 P 276 760. d. XII-9/b/20-No. 1. Apja időszakában, az 1790-es években ez az összeg évi átlagban konvenciós értékben 60 000 ft körül mozgott. Kurucz GyAdósság, hitel, törlesztés i. m. 555-556.