Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pásztory Levente: A "Kreuger Birodalom” Magyarországon. A magyarországi svéd gyufamonopólium
A MAGYARORSZÁGI SVÉD GYUFAMONOPÓLIUM 53 háttá Magyarországon a kizárólagos jogot a gyufagyártás, valamint forgalmazás tekintetében.49 Ezt követően kisebb kényszerszünet szakította meg az egyezkedést, ugyanis Ahlström megbetegedése miatt a svéd gyufatröszt nem tudott megfelelő képviselőt küldeni a budapesti tárgyalásokra április közepe előtt.50 Ezzel kapcsolatban 1928. március 23-án Carlberg Eric Hellen közvetítésével meghívta Stockholmba Khuen-Héderváryt, hogy folytathassák, valamint befejezhessék az előzetes tárgyalásokat.51 Április legelején a magyar gróf meg is érkezett Stockholmba, ahol megmutatta Bethlen István miniszterelnök52 és Búd János pénzügyminiszter53 leveleit, hogy bizonyítsa Carlbergnek, a magyar királyi kormány felhatalmazásával folytatta eddig is a tárgyalásokat. Április 3-án hozták Khuen-Héderváry tudomására a svéd vállalat munkatársai a részletesen kidolgozott új javaslatukat, amely főbb elemeiben csak minimális eltérést mutatott a korábbi magyar ajánlattól - 24 millió dolláros kölcsön, 88%-on kibocsátva, 5,5%-os éves kamatra; cserébe 50 évre kizárólagos jogot kap a STAB Magyarországon a gyufagyártásra és értékesítésre; valamint 1,36 fillért fizetnek a magyar államnak dobozonként. Emellett elfogadtak több pontot az eddigi magyar javaslatokból, többek között vállalták, hogy a gyári alkalmazottak számát csak gazdaságossági okokból fakadóan csökkenthetik, és a foglalkoztatottak legalább 90%-a magyar állampolgár lesz; valamint lehetőség szerint magyar nyersanyagokat és faipari termékeket használnak fel. Továbbá beleegyeztek, hogy a gyufa árát a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyetértésben határozzák meg, de ezzel kapcsolatban kikötötték, hogy ennek az árnak olyan magasnak kell lennie, hogy megfelelő jövedelmet biztosítson. Mindemellett rögzítették, hogy amennyiben a Magyarországon gyártott termékeket exportálnák, abban az esetben ezt adómentesen tehetik meg.54 Khuen-Héderváry ezt követően hazautazott, és eljuttatta az ajánlatot a magyar kormány illetékeseinek. Ahlström és Fritz Ljungberg április 23-án érkeztek Budapestre, s ezzel kezdetét vette a tárgyalások végső szakasza.55 A személyes megbeszélések során Búd János a kezdetektől világossá tette tárgyalópartnerei számára, hogy ragaszkodnak az első magyar javaslatban megjelölt 36 millió dolláros kölcsönhöz,56 hogy az 1921-ben végrehajtott földreform során a földjeik egy részétől megfosztott nagybirtokosok kárpótlását befejezhessék. Ugyanakkor felajánlotta a magyar pénzügyminiszter, hogy a kölcsönt három 12 millió dolláros éves részletben is bocsáthatja a magyar kormány rendelkezésére a STAB, a magyar fél emellett, azt kívánta, hogy a svédek által javasolt 88% he49 SE/VALA/02854/E XXV n/6/1928-1951. Hellen fór Ahlström, 1928. 03. 19. 1-3. 2-3. 50 Uo. Matchco für Khuen-Héderváry, 1928. 03. 20. 51 Uo. Carlberg to Hellen, 1928. 03. 23. 52 Uo. Bethlen für Khuen-Héderváry, 1928. 03. 07. 53 Uo. Búd für Khuen-Héderváry, 1928. 03. 07. 54 Uo. Für Khuen-Héderváry, 1928. 04. 03. 55 Uo. Matchco to Khuen-Héderváry, 1928. 04. 12. 56 A korábban ismertetett, 1928. 03. 16-án Khuen-Héderváry Károly által Párizsban Cedershiöldnek átadott magyar javaslat SE/VALA/02854/E XXV n/4/1928-1929. Cederschiöld to Ahlström, 1928. 03. 16. 1-5. 4.