Századok – 2016

2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pásztory Levente: A "Kreuger Birodalom” Magyarországon. A magyarországi svéd gyufamonopólium

54 PÁSZTORY LEVENTE lyett a kibocsátási ráta 90-92% között legyen. Ezen feltételek fejében engedé­lyezték volna a STAB számára, hogy az addigi 4 fillér helyett 5-8 fillér közé emeljék a gyufa dobozonkénti árát, ami már 6 filléres ár esetén is jelentős nye­reséget jelentett volna.57 Mindemellett a magyar kormány új elemként, hogy a svéd vállalat számára elfogadhatóbbá tegye a megemelkedett magyar igénye­ket, felajánlotta, hogy a nyereség bizonyos százalékát — dobozonként 0,7 fil­lért58 — adómentesen kivihesse a STAB az országból.59 Kreuger az ajánlat legtöbb elemét elfogadhatónak találta, annyi kiegészítés­sel, hogy a kölcsön első részlete a szerződés aláírásától számított fél év múltán ke­rül kifizetésre, a kibocsátási rátát illetően pedig 90 százalékot javasolt. Emellett a legfontosabb feltétele az volt, hogy a kölcsönt a magyar kormány legkorábban 10 évvel a kölcsön kibocsátását követően fizetheti vissza, és ebben az esetben is a gyu­famonopólium a kölcsön letörlesztését követően még 25 évig fennmarad.60 Kreuger javasolt módosításai közül egy kivételével — a kibocsátási ráta — mindent elfogadott a magyar tárgyaló fél. A két álláspont között még meglévő kü­lönbséget pedig úgy hidalták át, hogy a kölcsön kibocsátását illetően 92%-ot — tehát a magyar szempontból kedvezőbbet — fogadtak el, ennek fejében viszont a STAB ál­tal adómentesen az országból a dobozonkénti 0,7 fillér helyett 1 fillért vihetett ki.61 A szerződés végleges szövegének megfogalmazását követően62 1928. május 16-án a svéd vállalat részéről Walter Ahlström, a magyar kormány részéről pe­dig Búd János aláírásával szentesítették a megállapodást. A szerződés kimondta, hogy a STAB fél éven belül az addigi egy gyára — a Pesterzsébeti Gyufagyár Rt. — mellé megvásárolja azt a hat gyárat — a Han­gyát, a Szikrát, a kecskeméti, a tokaji, a kiskunfélegyházai63 és a szombathelyi vállalatot —, amit még nem birtokol.64 Továbbá rögzítették a megállapodásban, hogy a magyar kormány 50 éven keresztül nem adhat más cégek számára gyufagyártásra engedélyt, ezenkívül a gyufa kis- és nagykereskedelemmel bárki szabadon foglalkozhat.65 57 Wikander: 1980. 229. 58 SE/VALA/02854 Finansavdelningen: Korrespondens med mera (a továbbiakban: E XXV ta) 11. Ungem 1928-1942 (a továbbiakban: 11/1928-1942.) Ljungberg to Carlberg, 1934. 11. 18. 59 SE/VALA/02854/E XXV n/4/1928-1929. Meddelande genom Khuen, 1928. 04. 28. 60 Wikander, U: Kreuger’s match monopolies i. m. 230. 64 SE/VALA/02854/E XXV ta/11/1928-1942. Ljungberg to Carlberg, 1934. 11. 18. 62 Május 10-e és 16-a között élénk egyeztetések folytak az egyes paragrafusok végleges szövegé­vel kapcsolatban. SE/VALA/02854/E XXV n/4/1928-1929. Vertrag zwischen der (...), 1928. május 10.; U.o. Zusatz zu § 3.; Zusatz zu § 4.,Zusatz zu § 6., Zusatz zu § 7., (stb.), d.n. 63 Erről a gyufagyárról a szerződésen kívül a forrásokban sehol nem esik szó, még az 1924-es, a magyar gyufatermelést tárgyaló jelentésekben sem, azonban a Magyar Gyufa című honlapon (www.ma­­gyarg5mfa.hu) elérhető információk szerint 1888 és 1929 között működött Kiskunfélegyházán gyufagyár. 64 Az 1927. évi január hó 25-ére összehívott országgyűlés képviselőházának irományai. XI. kö­tet, Pesti Könyvnyomda, Budapest, 1928. 564. szám. Törvényjavaslat a foldbirtokrendezés befejezése végett szükséges rendelkezésekről. 2. melléklet az 564. számú irományhoz. Szerződés a magyar kirá­lyi kormány és a Svenska Tändsticks Aktiebolaget között, 1928. 05. 16. 354—361. (Továbbiakban: Szerződés 1928.) 354. 65 Uo. 354r-355.

Next

/
Thumbnails
Contents