Századok – 2016

2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szaszkó Elek: Keresztesekből lázadók. Tanulmányok 1514 Magyarországáról

1514 a legjobban feldolgozott korszakok és témák közé tartozik. Jelen kötet szerzői azonban nem az eddigi kutatások összegzésére törekedtek, hanem inkább arra keresték a választ, hogy saját kutatási eredményeik, illetve az 1514. évi eseményekről meglévő eddigi ismereteink hogyan illeszkednek, illeszkednek-e egymáshoz. A megközelítés — ismét Rácz Györgyöt idézve — „döbbenetes válaszokat adott a feltett kérdésekre”, holott a szerzők által alkalmazott módszer nagyon is egyszerű: az új eredmények az eddig is ismert források, az eseményekhez kapcsolható újonnan felfedezett kútfők prekoncepciótól, ideológiától mentes el-, illetve újraolvasásán, rendszerezésén és értelmezésén alapulnak. A következmény: a kötetben egymás után, „sorban dőlnek le a mítoszok”. A szerzők a parasztmozgalomról alkotott kép — tágabb viszonylatban pedig múltunk kutatásának, megismerésének és megismerhetőségének — gyökeres újragondolására késztetnek, és újabb kérdések feltevésére ösztönöznek. A tanulmányokat jegyző szerzők ismeretében ez nem is meglepő, hiszen a szakma olyan jól ismert nevei szerepelnek közöttük, mint C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Nógrády Árpád, Neumann Tibor és Varga Szabolcs. Nyugodtan állíthatjuk azonban azt is, hogy a kötetben publikáló legfiatalabb középkortörténész generáció tagjainak — Lakatos Bálintnak, Mikó Gábornak és Péteri! Bencének — az írásai is hasonlóan magas színvonalat képviselnek.

A kötetet Nógrády Árpád „Az elakadt fejlődés” címet viselő értekezése nyitja, amelyben gazdaságtörténeti oldalról közelítve reflektál az 1514. évi események eddig ismert, sőt kanonizált előzményeire, a kilenced-tézisre, a telekpusztásodásra, illetve a külkereskedelmi „marhaválságra”. Az általa ismertetett források — kilencedfizetés a veszprémi püspök birtokain, a vasvári oppidum bérlői 1472-ben, a Kanizsai uradalom 1492. és 1518. évi urbáriumai, valamint az abdai vám bevételei 1500-1514 között — elemzésével és (újra)értelmezésével Nógrády meggyőzően cáfolja, hogy a lázadást a fentebbi gazdasági tényezők okozták volna, sokkal inkább a zselléresedés folyamatának a korabeli paraszti társadalomra kifejtett, szociális feszültséget okozó hatását emeli ki, s felhívja a figyelmet az egyes fogalmak és jelenségek átgondolásának szükségességére is. Ezt követően C. Tóth Norbert két tanulmánya olvasható. Az elsőben (Az 1514. márciusi országgyűlés. Politikatörténeti események Magyarországon a parasztháború kitöréséig) a keresztes hadjáratot megelőző és az azzal kapcsolatos legfőbb döntéseket meghozó 1514. márciusi — eddig ismeretlen — országgyűlésről, valamint annak eredményeiről tájékozódhat az érdeklődő. Hosszas vitákat követően itt döntöttek ugyanis a keresztes bulla kihirdetéséről (április 9.), itt határoztak a várható török támadással szembeni aktív védekező háború kivitelezéséről, a parancsnokok személyéről, a haditervről, s végül itt szavazták meg az ehhez szükséges adót, amelynek a beszedését is megkezdték. A tanulmány jelentőségéhez nem fér kétség, hiszen a szerző a keresztesek toborzásának hátteréről eddig nem ismert politikatörténeti részleteket tár fel, ami pedig a későbbi fejleményeket is új megvilágításba helyezi. Mindezekről C. Tóth Norbert második tanulmányában (Az apátfalvi-nagylaki csata. A keresztes fősereg útja Pesttől Nagylakig) olvashatunk, amelyben a keresztes had 1514 májusában megtett útját követi nyomon. Részben szó szerint, hiszen a szerző pontosítja a Dózsa-féle sereg valós nagyságát és a déli országrész felé tartó vonulásának útvonalát. Ugyanakkor átvitt értelemben is, hiszen arra keresi a választ, hogyan és miként lettek lázadók a keresztesekből, miközben olyan „részletkérdésekre” is választ kapunk, mint a sereg első vezetőjének — aki még nem Dózsa György volt — személye és sorsa, a toborzást beszüntető bulla kiadásának oka és hatása, valamint Bátori István temesi ispán bandériumának létszáma, illetve az események menetében kulcsfontosságú, Apátfalvánál kezdődő és Nagylaknál befejeződő csata menete. Talán mondanunk sem kell, hogy a szerző által rekonstruált ok-okozati eseménysor merőben eltér a korábbi szakirodalomban foglaltaktól, ezáltal pedig a köztudatban élő változattól is.

A sorban negyedik, Bulgária-Erdély-Temesvár. Szapolyai János és a parasztháború című, Neumann Tibor tollából származó tanulmány egyrészt követi az 1514. évi események kronologikus rendjét, ugyanakkor jól példázza, hogy a tanulmányok sok szempontból egymásra épülnek. A C. Tóth Norbert által már ismertetett, márciustól májusig tartó budai és Maros menti eseményeket most a másik kulcsszereplő, a közben Erdélyben és a déli végeken tevékenykedő Szapolyai János erdélyi vajda szemszögéből ismerhetjük meg, július végéig követve a történet szálait. Neumann elsőként Szapolyai bulgáriai hadjáratának lefolyását tisztázza, majd a keresztes toborzást ebbe a kontextusba helyezve értelmezi a keresztes seregek lehetséges felhasználását a déli végeken. A vajda 1513. évi országos főkapitányságából arra következtet, hogy a tervek szerint a keresztes hadjárat főparancsnoka is Szapolyai lett volna. A mozgalom felkeléssé történő átalakulását vizsgálva, lépésről lépésre rekonstruálja az erdélyi és partiumi eseményeket, amelynek köszönhetően egészen másként állnak előttünk Szapolyai és Dózsa seregének és seregtesteinek itteTÖRTÉNETI IRODALOM 523