Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László: A kijevi rusz első krónikája
szerzőjét, hanem egy egyházjogi jellegű fejezet esetén arra hívná fel a figyelmet: ilyenkor a pontosabb fogalomhasználat alapkövetelmény, és az általam adott összefoglalás mutatja: nem feltétlenül vezet terjedelmesebb megfogalmazáshoz. A problémás püspökválasztások bemutatása után a kisebb prelátusokkal kapcsolatos vitás ügyek kerülnek elő, és Barabás Gábor újfent hangsúlyozza: a király akarata általában még a pápai küldöttek beavatkozása ellenére is érvényesült. A továbbiakban képet kapunk az ortodoxia helyzetéről Magyarországon, a káptalanok anyagi helyzetének problémáiról. Nagyon szépen rímel a diplomatikai hatásokat tárgyaló fejezet gondolataira a szerző azon megállapítása, miszerint Róbert veszprémi püspök, majd esztergomi érsek mindig adott a pápaság véleményére döntéseikor. Ő egy kivételesen pápahű, a Szentszék által bizonyosan „saját emberként” kezelt főpap lehetett a kor magyar felsőklérusában. A továbbiakban pedig az exempt egyházakat érintő pápai oltalmakat, Kalocsa és Esztergom érsekeinek, Esztergom és Veszprém főpásztorainak évtizedes ellentéteit mutatja he a monográfia. Magam itt is nagyon hiányoltam a nemzetközi hasonló jelenségek felvillantását, hiszen például az egy országban több érsek-problematika jelen volt Angliában, a skandináv államokban, de másutt is, és akár a magyar nyelvű szakirodalom (pl. a közelmúltban elhunyt Koszta László több írása) remek kiindulópont lett volna az európai párhuzamok felvillantására. Egy konkrét elírásra (241.) e helyütt is felhívnám a figyelmet: az 1199. december 14-én pápai védelembe részesített Henrik nem kolozsvári prépost volt (ilyen tisztség soha nem létezett), hanem kolozsi főesperes és valószínűleg gyulafehérvári kanonok (Die Register Innozenz’ III. i. m. 11/238. és 239. [248 és 249]. sz.). A monográfiában a továbbiakban a korszak egyházfegyelmi ügyeiről olvashatunk, itt hírhedt esetek kerülnek elő, mint például III. Sándor pápa regisztrumának magyar egyháziak részéről történt megcsonkítása (1199), vagy a Kalán pécsi püspök elleni vádak az 1200-as évek elején. De Barabás Gábor a kevésbé ismert ügyekről is áttekintést ad, mint a Csanádi püspök és a bizerei apát ellentéte, vagy az 1230-as évek végén működő fehérvári préposttal (akit Mihálynak és nem Miklósnak hívtak!) kapcsolatos problémák. Ezt a részt a munka igen jól sikerült alfejezetei közé sorolhatjuk, hasonlóan a következőhöz, ahol az egyháziak pereiről olvashatunk. Itt döntően — mint már tudjuk — tizedügyek kerültek elő, és kimagasló Pannonhalma dézsmapereinek aránya. Itt két apró megjegyzésem volna, az egyik bibliográfiai: Garamszentbenedek apátságának Keglevich Kristóf tollából van modem monográfiája (2012), a másik pedig forráshasználati: nem könnyű eligazodni az Árpád-kor kiadott forrásanyagában, de a pannonhalmi vonatkozású, a Wenzel-féle Árpád-kori Új Okmánytárban megjelentett okleveleket inkább a diplomákat újra, és általában pontosabban közreadó Pannonhalmi Rendtörténet köteteiből kellett volna citálni. Az összegzés előtti utolsó alfejezet pedig a hazai laikusok egyházak elleni erőszakos cselekedeinek a pápai kiküldött bíráskodásban való megjelenését foglalja össze, hangsúlyozva a delegált ítélkezés nem túl hatékony mivoltát. Ez a rész is igen jól összefogott tárgyalása a kérdésnek. Barabás Gábor könyvét egy bőséges Összegzés (289-297.) zárja, majd kiváló táblázatok mutatják be a pápai legátusokat, a velük kapcsolatos okleveleket, és a delegált bírák által vizsgált ügyeket. A pályája elején lévő szerzőnek e németül és magyarul is közreadott munkája a fentiek alapján nem mentes a kisebb-nagyobb hibáktól, és mint említettem, csak részben, részleteiben helyezi nemzetközi kontextusba a 12. század végétől a tatáijárásig teijedő pápai-magyar kapcsolatrendszert, jelentősége azonban így is eltagadhatatlan. Ez a magyar történetírásban az első modern monográfia, amely az apostoli szék és Magyarország kapcsolatának szinte minden fontos elemét egyszerre vizsgálja egy adott korszakban, így az áttörés nehéz munkájának kijáró elismerés is mindenképpen megilleti. Thoroczkay Gábor A KIJEVI RUSZ ELSŐ KRÓNIKÁJA Fordította Ferincz István. A fordításhoz a jegyzeteket írta Balogh László, Ferincz István, Font Márta, Kovács Szilvia, Polgár Szabolcs, Zimonyi István. A tanulmányokat írta Balogh László, Ferincz István, Font Márta és Kovács Szilvia. Szerkesztette Balogh László, Kovács Szilvia. (Magyar őstörténeti könyvtár, 30) Balassi Kiadó, Budapest, 2015. 398 o. A hazai olvasóközönség már hozzászokott ahhoz, hogy magyar nyelven általában a külföldi forrásoknak csak a magyarokkal foglalkozó részeit olvashatja, a teljes szöveget csak nagyon rit508 TÖRTÉNETI IRODALOM
