Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László: A kijevi rusz első krónikája
kán. Az Óorosz Évkönyv magyar vonatkozásaihoz Hodinka Antal válogatásában, valamint a Kristó Gyula által elindított szegedi szöveggyűjteményekben férhetünk hozzá. Igaz, már Hodinka is sajnálatosnak nevezte, hogy az évkönyv latin, francia, német nyelvű, teljes fordításaihoz hasonló magyar kiadás nem készült. Jelen kötettel tehát a hazai medievisztika és szlavisztika nagy adósságát törleszti, hiszen elkészültével immár a legmodernebb szakirodalom alapján jegyzetelt, teljes fordításban olvasható a Kijevi Rusz első krónikája, amit kezdőszavairól hagyományosan csak „Régmúlt idők krónikája”-ként (Poveszty vremennih let) emlegetünk, és PVL-ként hivatkozunk rá. A Vízözöntől az 1117-es évig tudósító krónika a Kijevi Rusz 10-12. századi eseményeire összpontosít, s erre az időszakra nézve páratlan tekintélyű történeti és irodalmi forrás. Szöveghagyománya hasonlít valamelyest a 14. századi magyar krónikakompozícióhoz, hiszen ugyanúgy egy különböző kézirathagyományokból rekonstruált szövegű elbeszélő forrásról van szó. Hasonlóképpen, a „Régmúlt idők krónikája” legkorábbi kéziratai a 14-15. századból maradtak fenn, az 1370-es éveket követő időszakból. A krónikával foglalkozó szakirodalom is legalább olyan hatalmas és ellentmondásos, mint magyar társáé, különösen a lehetséges szerkesztések szerzőinek azonosításakor. A magyar krónikákénál persze a PVL irodalma sokkal gazdagabb, a szlavisztika mégiscsak egy világszerte művelt diszciplína. A krónika fordításához kapcsolódó alapos tanulmányokból a szerzők egyértelművé teszik, hogy az eredetileg rövid kolostori feljegyzéseken alapuló első szerkesztést 1112/1113 körül rögzíthették, amit 1116-ban és 1118-ban is átdolgozhattak. A mű első szerkesztése elfogult volt a megírást támogató Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem iránt, akit a trónon 1114-től vetélytársa, Vlagyimir Monomah követett, s akinek igényeit a következő szerkesztés vette figyelembe. A szöveg első kiadása az 1846-ban megindított, PSzRL-ként (Polnoe szobranyije russzkih letopiszej) emlegetett sorozat tagjaként jelent meg, igaz, az első nyomtatatott krónikaszöveg, a Nyikon évkönyv már 1767-ben napvilágot látott. A PVL korai megismertetésében és kutatásában — amint azt Font Márta tanulmánya (A PVL mint történeti forrás, 249-278) is hangsúlyozza — a göttingeni professzor, August Ludwig Schlözer tett sokat, aki — a PVL kutatásában és kiadásában mindmáig meghatározó szerepet játszó Sahmatovhoz és Lihacsovhoz hasonlóan — az „L”, azaz az 1377. évi Laurentius krónika kéziratát választotta az 1802-1809 között, öt kötetben megjelent Nyesztor-krónika fordításának alapkéziratául. Schlözer a magyar történelem iránt is érdeklődött; ennek az érdeklődésnek számos, egymástól is távol eső területe volt, s ezek egyike éppen a magyar-orosz krónikák közötti kapcsolat volt. A magyar Névtelen (P mester) és az orosz krónikák közötti kapcsolat fontos vitatéma volt a 18. századi, elsősorban német szakirodalomban. Az Anonymus-geszta felfedezése és Schwandtner általi kiadása (1746, 1765, 1766) európai szenzációvá vált. Ilyen élénk és naprakész nemzetközi érdeklődés azóta sem kísérte egyetlen magyarországi középkori forrás kiadását sem. Elsőként Bél Mátyás vetette fel a Schwandtner-kiadáshoz írott nagyhatású bevezetőjében, hogy a magyar krónikás kölcsönözhetett az orosz szerzőtől. Johann Salomon Semler 1765-ben egy Oroszország történetéhez írott bevezetőjében megemlékezett a Névtelenről és annak orosz vonatkozásairól, de, nyilván tudatosan, említés nélkül hagyta az átvétel lehetőségét. Kritikája alapja a Névtelen — általa felismert — nyugati mintáival való egybevetés lett. Semler már 1761-ben felismerte, hogy Anonymus használta Regino szövegét, majd párhuzamos táblázatban közölte a szövegeket, s vonta le a következtetést: a magyar krónikás csúnyán félreérti forrását. Végül arra a következtésre jutott, hogy Anonymus forrásértéke az orosz történelem vonatkozásában is ennek megfelelő lehet. Az orosz krónika és a névtelen magyar krónikás műve közti lehetséges kölcsönhatás cáfolatát August Ludwig Schlözer, majd nyomában Karamsin (1816) végezte el. Schlözer is hosszan idéz Anonymustól, gyakorlatilag ismét kinyomtatja annak első tizenkét fejezetét, de eleve kétségbe vonja, hogy több száz év távlatából bármiféle hiteles információval is rendelkezhetett volna a 9. századi Rusz-beli viszonyokról (Schlözer, Nestorchronik, 3: 107-148). Mindenesetre Vágó Pál Anonymust követve 1882-ben megfestette a „Magyarok Kijev előtt” c. képét, amit az új Magyar alkotmány díszkiadása mértéktartóan „feltehetően 995”-re datál. Végül meg kell emlékezni a szláv forrásokról, amelyek az Óorosz őskrónika révén több ponton is érintkeznek a magyarországi nemzeti krónikával. Font Márta tanulmányában meggyőzően tisztázta ezek rekonstruálható szövegállapotát, feltételezhető keletkezési idejüket. A legfontosabb esetekben arra az álláspontra jutott, hogy a közvetlen kapcsolat a Rusz-beli és a magyar krónikások között vagy nem igazolható, vagy csak igen áttételesen. Anonymus esetében kizárja a keleti források ismeretét, míg a nemzeti krónika szövege esetében megengedi annak valószínűséTÖRTÉNETI IRODALOM 509
