Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Thoroczkay Gábor: Barabás Gábor: A pápaság és Magyarország a 13. század első felében. Pápai hatás - együttműködés - érdekellentét
domásom szerint először itt említik Tornát. További érdekesség, hogy a kölni királykrónika szerint (Monumenta Germaniae Historia. Scriptores. XVII. Ed. G. H. Pertz. Hannoverae 1861. 808.) lényegében III. Béla király Imrét az antiochiai fejedelem leányával (azaz a fentiek értelmében Alizzal) akarta volna összeházasítani (Wertner hitelt is ad ennek a hírnek), de számomra mindez a közeli rokonság okozta kánonjogi akadályok miatt szóbeszédnek és egyidejűleg lehetetlenségnek tűnik. Miért tárgyaltam ezt ilyen hosszan? Nem lankadatlan kutatói szorgalmamról akartam tanúbizonyságot tenni, vagy Barabás Gábor pillanatnyi figyelmetlenségét kipellengérezni, hiszen a monográfia szempontjából ennek az egy személynek-esetnek túl nagy jelentősége nincsen. Viszont a recenzeált könyv további adatainak átnézése után így már biztosan kijelenthető, és Barabás összegzése ennélfogva kiegészíthető: a laikusoknak nyújtott pápai oltalom Magyarországon kizárólag királyi családtagokra vonatkozott, egyéb személy a vizsgált korszakban ilyenben nem részesült. A következőkben pedig röviden a tatárjárás és a pápaság viszonyrendszerének áttekintését olvashatjuk. A következő nagyobb egység Magyarország és a Balkán kapcsolatát veszi vizsgálat alá, az egyházunió (Halics), az eretnekségek és a pogányság elleni küzdelem, valamint a térítőpüspökségek kérdéseit. A fejezetből a boszniai, máig vitatott eredetű herezis vagy egyházszakadás miléte, magyar vonatkozásai kevéssé derülnek ki, de azért általában kiváló, összefogott tárgyalását kapjuk a résztémáknak, Barabás Gábor általában a legfrissebb szakirodalmat használja (mint Gál Juditnak a boszniai viszonyokkal is foglalkozó írásait), de a kun püspökségnél elvárható lett volna loan Peren) (1931, magyarul 1981), Makkai László (1936) monográfiáinak, valamint Victor Spinei írásának (The other Europa in the Middle Ages. Ed. by Florin Curta. Leiden-Boston 2008. 413-456.) ismerete, miként a szerémi egyházmegyénél Ternovácz Bálint sok kérdést (mint a sokat vitatott területi kiterjedést) tisztázó írásának (Századok 2013.) felhasználása. A szerző ezt követően az egyházkormányzati eseteket taglalja behatóan. Az egyházmegyék kapcsán nagyon helyesen, nemzetközi kontextusba helyezve a kérdést szögezi le: a 13. század elején Magyarországon sokkal inkább a királyi akarat, mint a káptalani választás szerepe érvényesült. Az összes közismert ügy (az 1204/1205. évi esztergomi érsekválasztás, Bertold kalocsai érseksége stb.), valamint az eddig kevesebb figyelmet nyert esetek is alapos elemzésben részesülnek, ilyen átfogóan először a magyarországi szakirodalomban. Ennek kutatástörténeti jelentősége eltagadhatatlan. Én csak az említett 1204/1205. évi esztergomi érsekválasztást ismertem behatóbban, mivel majd’ másfél évtizeddel ezelőtt felkérésre elkészítettem János kalocsai, majd esztergomi érsek életrajzát. Barabás Gábor rövid leírását (197.) figyelmesen elolvasva néhány problémát érzékeltem, sőt olykor lényeges információk közlése maradt el. A szerző szerint ugyanis János kalocsai érsek a király jelöltje volt, akit viszont az esztergomi káptalan nem kívánt főpásztomak, sőt egyes kanonokok Kalán pécsi püspököt kívánták az érseki székbe juttatni. Ezt követően a veszprémi püspök és társai is nehezményezték a választásból való kihagyásukat. A király követei a pápánál kiálltak János mellett, Kalánból nem lett érsek, III. Ince Rómába hívta az érintetteket (kanonokok, püspökök), végül megerősítette János választását, és 1205 októberében elrendelte áthelyezését. Magam a vonatkozó forrásokból (hiánytalanul megtalálhatóak a Die Register Innozenz’ III. köteteiben, sőt legtöbbjük már magyar fordításban is Katona István kalocsai érsekségtörténetének I. kötetében, 2001) és szakirodalomból (James Ross Sweeney híres 1977. évi tanulmánya, amely egyébként magyarul is olvasható: Aetas 1993.) egy részleteiben egészen különböző történetet olvastam ki: az esztergomi szék megüresedése után 1204 nyarán az esztergomi káptalan posztulálta (kérelmezte) a pápától János kalocsai érseket (hiszen már más egyházmegye élén állt), ezt Imre király és András herceg is támogatta. A tartománybeli püspökök (így a veszprémi is) megóvták Rómában a posztulációt a folyamatból való kimaradásuk és személyes okok miatt. A pápa ekkor Rómába rendelte a káptalant és a püspököket. Ekkor került a mozgalmas históriába Kalán pécsi püspök megválasztása, akit ekkor András támogatott. A szuffragáneus püspökök és a káptalan egy része ellenállt, és így Kalán pápai megerősítést sem kapott. III. Ince ekkor új választásra vagy posztulációra hívott fel, a káptalan viszont döntésképtelenné vált. Ebben a helyzetben a pápa döntött (nem a választást erősítette meg), és az ekkor már a tartománybeli püspökök által is támogatott János kalocsai főpap lett áthelyezéssel Esztergom új érseke. Az eset annyi jogi kérdést (pl. az érseki tartomány püspökeinek beleszólása a provincia metropolitájának megválasztásába) vetett fel, hogy egyes döntései a 13. század jelentős kánonjogi gyűjteményébe, a Liber Extra-ba is bekerültek (X 1, 5, 4), ahogy azt Sweeney immár közel négy évtizede nagyon színvonalasan bemutatta. E sorok írója megint csak nem szégyenpadra kívánja ültetni a monográfia TÖRTÉNETI IRODALOM 507
