Századok – 2016
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon
364 GYÖNGYÖSSY MÁRTON mon. A kétszáznegyvenezer darab pfennigért adott négyszáz aranyforint alapján Bánfi pfennigjeiből hatszáz darab ért egy aranyforintot. Ezidőtájt már egy, illetve fél latos pfennigek verésével számol a kutatás. Ez az ezer font így talán Alsólendva 1459-ben előállított teljes pénzmennyisége volt.88 A lévai és az ungvári pénzverdék esetében valószínűleg jobb minőségű ezüstpénzek rosszabbra történő átverésével kell számolnunk, hiszen legfeljebb a legközelebbi bányavidékeken tehettek szert ezüstre (például a lévai pénzverőmesterek Alsó-Magyarországon), de ez jócskán rontotta volna a haszonkulcsot. A „koronázó püspökök” pénzverdéi esetében sem a nyersanyagforrást, sem a lehetséges kibocsátási mennyiséget (emissziót) nem ismerjük, és nem is tudjuk meghatározni. Elvileg nyersanyag-forrás lehetett a tizedként beszedett ezüstpénzek rosszabb minőségű pénzzé történt „átverése” is.89 Az egyes püspöki székhelyek adottságai eltérőek voltak, két esetben még bányaművelési jognak is van nyoma. Veszprém közelében nincsenek nemesfém-lelőhelyek, így itt csak vásárolt vagy kényszerbeváltott ezüstöt és rezet, illetve tized címén beszedett jobb minőségű ezüstpénzeket használhattak fel. Pécsre — bár a pécsi püspök bányajogosítványára van későbbi adatunk — valószínűleg délről hozhatták a nyersanyagot.90 Nagyvárad környékén volt ezüst- és rézbányászat, a váradi püspök az Árpád-kor óta rendelkezett bányaművelési joggal. Ezek a nem túl jelentékeny bányák talán elegendő ezüsttel és rézzel szolgáltak a püspöki pénzveréshez.91 Erdély nemesfémbányászatáról már volt szó, kérdéses persze, hogy a Gyulafehérváron székelő erdélyi püspök — a tizedfizetésen kívül — milyen úton juthatott hozzá a kívánt mennyiségű nemesfémhez. Keve esetében nincs adatunk korabeli nemesfém-bányászatról, bár a pénzverésnek van némi hagyománya: az ittebei bencés monostor szerzeteseit a 13. század elején pénzhamisításon kapta a Csanádi püspök. A 16. század közepén a szomszédos Krassó vármegyében török pénzverde működött. Krassó vidékén nemesfémbányászat is feltételezhető, a határtól délre található szerh területeken pedig Rudnik bányája volt jelentékenyebb. Újlaki kévéi pénzverőházába kisebb bányákból és pénzváltásból szerezhették be a szükséges nyersanyagot.92 88 Pohl A: Az alsólendvai Bánfi-család i. m. 72., Uő: Die Grenzlandprägung i. m. 65-66., 92-93., 96-97., 109., Gyöngyössy M.: Pénzgazdálkodás i. m. 74-75. Az ezer fontnyi pfennig pénzöntvény-súlya számításaink szerint körülbelül kétszázötven márkányi (mintegy hatvanegy kilogramm) lehetett. 89 A korabeli püspökök nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a tizedfízetés jó minőségű ezüstpénzekben történjen: Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 202-203. Nem véletlen, hogy Zsigmond Lépes György erdélyi püspök panaszára elrendelte, hogy a nagyobb ezüstpénzből (moneta maior) egy dénár mindig csak egy dénárba számítassék („centum denarii unum florenum auri valent ex quibusque unus denarius semper et ubique pro uno dumtaxat denario nominari et computari debet”), illetve amíg ez sokasodni fog, a quarting nevű pénzzel kell fizetni, a nagyobb ezüstpénz értéke szerint (Prága, 1436. szeptember 3-7.): Urkundenbuch IV 613-615., Huszár L.: A középkori magyar pénztörténet II. i. m. 44. 90 A Dunántúl nemesfém-bányászatához és a pécsi püspök bányászati privilégiumához: Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 72-74., Fedeles Tamás: A püspökség és a székeskáptalan birtokai, gazdálkodása. In: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai. (1009-1543). Szerk. Fedeles Tamás - Sarbak Gábor - Sümegi József. Pécs, 2009. 443. A délvidéki bányászathoz: Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 136-141., Pohl Artúr: A délvidéki magyar pénzverdék ezüstellátása a középkorban. Az Érem 43-44. (1968) 6-7. 91 Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 118-119. 92 Gyöngyössy Márton: Altin, akcse, mangir... Oszmán pénzek forgalma a kora újkori Magyarországon. Bp. 2004. 33-34.
