Századok – 2016
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon
362 GYÖNGYÖSSY MÁRTON korszaka a 15. század második felére tehető, egyes jelek arra utalnak, hogy már a század első felében is nagyon jövedelmező lehetett a helyi bányászat és a pénzverés.78 Ennek fényében érthető, hogy Hunyadi János tudatosan szerzett meg bányabirtokokat. Hunyadban, Krassóban és Zarándban birtokain aranymosás folyt, de ezeknél jelentősebb nemesfémforrást jelentettek a — Brankovics Györgytől „átvett” — nagybányai, felsőbányái és kapnikbányai lelőhelyek. Mindez lehetővé tette pénzverde működtetését. A Hunyadi-birtokok bányabevételei nem ismertek, de vélhetőleg nagyon bőségesek voltak. Ezzel magyarázhatjuk, hogy Hunyadi a bányászatot láthatóan igyekezett elősegíteni. Miközben Brankovics György novo brdói arany- és ezüstbányái ekkortájt állítólag évi kétszázezer dukátot jövedelmeztek, a Hunyadiak bányaérdekeltségei — és az ezekre alapított pénzverdék—jövedelme ennél mindenképpen csekélyebb lehetett.79 Az osztrák Eizinger Ulrik által a magyar király várható jövedelmeiről összeállított kimutatás, a pénztörténetírásunkban csak Eizinger-jegyzékként említett forrás 1453-ban Nagybánya évi jövedelmezőségét (bérleti díját) hatezer forintra becsülte.80 Erdélyben már a 14. században nagy mennyiségben bányásztak nemesfémeket. Az erdélyi aranybányászat központja Aranyosbánya (Offenbánya) volt. Mellette még három jelentősebb bányaváros — Abrudbánya, Körösbánya, Zalatna — szerepét kell kiemelni. Az ezüstbányászat inkább a Beszterce közeli Radnán volt meghatározó.81 Erdély pénzverdéi tehát kizárólag helyi nyersanyagból működhettek, behozatalra nyilvánvalóan nem volt szükség. Ez minden bizonnyal nagyon költséghatékony működtetést tett lehetővé. Első adatunk az erdélyi bányászat és pénzverés jövedelmezősége vonatkozásában a Luxemburgi Zsigmond és a Német Lovagrend között létrejött megállapodás kapcsán készült költségvetési tervezet. A határvédő feladatokat vállaló lovagrend az éves védelmi költségeket több mint háromszáztizennégyezer forintra becsülte. Ennek fedezetéül kapták meg többek között a nagyszebeni és a brassói pénzverést, amelyeknek bevétele a tervezet szerint százötvenezer forint, továbbá ezerötszáz márka ezüstöt Erdélyből, amely hatvanezer forint értékű lett volna.82 Számunkra az egyéb bevételi források most nem érdekesek, ezt a két té78 Elekes L.: Hunyadi i. m. 309., Draskóczy I.: Kamarai jövedelem i. m. 159., 163. (58. jegyzet) 79 Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 139-140., Elekes L.: Hunyadi i. m. 301-303., 309-310. 80 Draskóczy Kamarai jövedelem i. m. 164. (62. jegyzet). Nagybánya Eizinger által megadott, alacsonynak tűnő bérleti díja a későbbiekben jelentősen megnövekedett, megtöbbszöröződött. Tekintettel arra, hogy Hunyadi János kormányzósága végén a nagybányai verde termelése visszaesett, Y László első éveiben pedig semmilyen pénzt sem vertek itt, arra kell következtetnünk, hogy Eizingernél a korábbiakhoz és a későbbiekhez képest is csekélyebb összeg szerepel: Pohl A.: Hunyadi János i. m. 53-54., Uő: Y László pénzverése i. m. 52. 81 Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 125-134., Elekes L.: Hunyadi i. m. 310., Gündisch, G.: Deutsche Bergwerkssiedlungen i. m. 83-94., Tóth Cs.: Pénzverdék i. m. 311-312., Soós F: A magyar fémpénzek i. m. 39. 82 Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 117. „zum ersten die müncze zur Hermanstat und zur Cron macht ein jure nach ubersiahen fl. 150.000 pt”: Huszár L.: A segesvári pénzverő i. m. 30. Ahogy fentebb már kifejtettük, nincs azonosítható numizmatikai nyoma annak, hogy Zsigmond idején Brassóban bármilyen pénzt vertek volna.
