Századok – 2016
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon
344 GYÖNGYÖSSY MÁRTON Az erdélyi pénzverőkamara székhelyét az 1420-as években helyezték át Nagyszebenbe. Erre vélhetőleg 1427-ben került sor, amikor Zsigmond hosszabb ideig Erdélyben időzött. Az áthelyezett kamara első név szerint ismert kamaraispánja maga Redwitz Miklós. Redwitzet megelőzően név szerint nem ismerünk nagyszebeni kamaraispánt, a korábbi vereteken viszont verdejegyként Nagyszeben címerképe (két keresztezett kard) szerepel.7 A praeceptort két 1430-as oklevél nagyszebeni kamaraispánként említi, és az egykorú nagyszebeni vereteken több verdejegy is összefüggésbe hozható személyével. A verdejegyek alapján többéves kamaraispáni működésére kell következtetnünk. Bár az első oklevél 1430 legelején kelt, ebből — ismerve a kamarai üzem bérleti rendszerének időbeosztását (a bérleti évet februártól februárig számítva) — feltételezhetnénk, hogy már 1429-ben is betölthette a kamaraispáni tisztséget, a verdejegyek tanúsága szerint azonban 1429-ben más — talán maga Nagyszeben városa — volt a kamara bérlője.8 A nagyszebeni verde működésének kezdetét nehéz pontosan meghatározni, írott forrás hiányában egy ezüstpénz, a CNH II. 128. típus nagyszebeni verdejegyeinek elemzésével állapíthatjuk meg a verde elindításának idejét. A ducatnak nevezett pénzfajt ugyanis az egész országban 1427-1430 között verték, két nagyszebeni verdejegye még nem hozható összefüggésbe Redwitz kamaraispánságával. A praeceptor tehát csak a ducat verésének befejeztét követően lett nagyszebeni kamaraispán.9 1430-tól az egész országban új ezüstpénz verését kezdték meg, a quartingét (CNH II. 129.). Ennek az alacsony ezüsttartalmú aprópénznek az előlapján kettős keresztet, a hátlapján koronát láthatunk.10 Szintén két nagyszebeni verde7 Pohl A.; Zsigmond király i. m. 54. A Redwitz-féle pénzverést Pohl Artúr a Zsigmond pénzveréséről (Uő: uo. 54.), majd a középkori erdélyi pénzverés történetéről írt cikkében foglalta össze (Uő.: Die Münzkammer Siebenbürgens. 1325-1526. Südostdeutsches Archiv 13. (1970) 26-27.). Ezt követően Gerhardt Hochstrasser is foglalkozott a kérdéskörrel (Hochstrasser, G.: Der Ordenspraeceptor Nicolaus von Redewitz i. m. 124-134.), a legutóbbi összefoglalás: Gyöngyössy Márton: A Német Lovagrend nagyszebeni pénzverő tevékenysége (1430-1431). In: Magyarország és a keresztes háborúk. Lovagrendek és emlékeik. Szerk. Laszlovszky József - Majorossy Judit - Zsengellér József. Máriabesnyő-Gödöllő, 2006. 235-237. 8 Uo. 235. Redwitz kamaraispáni említéseit idézi: Hochstrasser, G.: Der Ordenspraeceptor Nicolaus von Redewitz i. m. 126. („...Nicolaus Redewitz ... comes monetarum cibiniensis”, 1430. január 16., „...Nicolaus Radewitz ... camararum monetae regis Cibiniensis comes”, 1430. július 18.) 9 A kutatás korábbi álláspontja szerint a nagyszebeni verde csak 1427 körül kezdte meg a pénzverést, előtte állítólag Offenbányán vertek pénzt: Pohl, A.: Die Münzkammer Siebenbürgens i. m. 26. Okleveles adataink alapján bizonyosnak csak a nemesfém-finomító működése tekinthető, ugyanis Aranyosbánya (Offenbánya) az erdélyi aranybányászat központja volt, esetleg bányakamarai székhely lehetett: Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp. 1880. (reprint: Bp. 2012.) 129-131., Gustav Gündisch: Deutsche Bergwerkssiedlungen in dem Siebenbürgischen Erzgebirge. In: Gündisch, Gustav: Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen. Ausgewählte Aufsätze und Berichte. Köln, 1987. (Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens Band 14.) (eredetileg megjelent: Deutsche Forschung in Südosten 1. (1942) 53-81.) 83-84., Tóth Csaba: Pénzverdék az Anjou-kori Magyarországon. In: Emlékkönyv Bíró-Sey Katalin és Gedai István 65. születésnapjára. Szerk. Bertók Krisztina - Torbágyi Melinda. Bp. 1999. 311-312., Soós Ferenc: A magyar fémpénzek feliratai és címerei. Bp. 2014.2 39. 10 Pohl A.: Zsigmond király i. m. 48. A quarting két latos ezüstből (125%c) készült.
