Századok – 2016
2016 / 1. szám - KRÓNIKA - Ligeti Dávid: Beszámoló a Szabad választás - szabad a választás? című konferenciáról
252 KRÓNIKA dés-sorozat, de mivel a nyomor mértéke nem csökkent (a mezőgazdaság mindössze 50kg/fő/év mennyiségű búzát termelt 1945-ben), a választás idejére már szertefoszlott az ősi juss elfoglalásának képe. Az előadás zárásaként Gyarmati a korszak pártviszonyait is górcső alá vette, kiemelve, hogy a későbbi Baloldali Blokk pártjai törekedtek tagságuk ellátásának javítására, de a novemberi választásokon a szó legszorosabb értelmében a lét határozta meg a tudatot, amely elősegítette a kisgazdák elsöprő győzelmét. Az előadás lezárásaként Gyarmati megemlítette a katolikus püspökkari körlevél hatását is. Ezt követően Sáringer János tudományos főmunkatárs (VERITAS Történetkutató Intézet) a választásokat megelőző külpolitikai viszonyokat mutatta be Mozgástér és kényszerpálya 1944-1945. Dráma három felvonásban címmel. Az előadó részletesen bemutatta és kifejtette Magyarország helyzetének drámaiságát, legfőképpen abban a tekintetben, hogy történelem és geopolitika lényegében már 1943-ban Teheránban felülírta a magyar demokratizálódási lehetőségeket. Sáringer e drámát három részben, felvonásban mutatta be. Elsőként a nemzetközi porond került terítékre. Sáringer legfontosabb tézise volt, hogy a második világháború európai eseményeit az Egyesült Államok szempontjából elemezve megállapította: az USA elsődleges célja egy eurázsiai központú birodalom létrejöttének megakadályozásában állt, így a Harmadik Birodalom szétzúzása, valamint a Teheránban megállapított érdekszférák megfeleltek ennek az érdeknek. „Teheránban végleg eldőlt Közép- és Kelet-Európa sorsa, mivel Washington számára Nyugat-Európa stratégiai és geopolitikai szempontból is fontosabb volt, mint Közép- és Kelet-Európa.” Mindez determinálta hazánk sorsát is. Az előadás második részében az előadó a magyar külpolitikai lehetőségeket mutatta be. Sáringer rámutatott, hogy a Kállay-kormány már 1942 nyara óta kereste a kapcsolatfelvétel lehetőségeit az angolszász hatalmakkal, és bár 1944 elején mintha az Egyesült Államok érdeklődése is megnőtt volt a Magyar Királyság iránt (Deák Ferenc amerikai különmegbízott 1944. januári lisszaboni útja), mégis előbb Teherán, majd a német megszállás megpecsételte e béketapogatózások sorát. A szovjet okkupációt követően is csak a szuverenitás korlátozott mértékű helyreállásáról beszélhetünk, hiszen „a külpolitika a mozgástér nagyságától függ. Ebből következően Magyarország esetében 1944 márciusától nem beszélhetünk külpolitikáról, sőt 1947 után sem.” Sáringer kijelentette, hogy 1944 márciusától 1956. október végéig a helyes terminus technicus Magyarország esetében a „nemzetközi kapcsolat kifejezés”, amelynek egyik eszköze, a diplomácia többé-kevésbé működött ugyan, azonban igen szűk keretek között mozgott, és amelyet súlyosan megterhelt az akuttá váló szakemberhiány. Ebbe a folyamatba illeszthető az 1945. évi novemberi választás, amely a vesztes háború után csalóka reményt, délibábot adott a további polgári átalakulásra, a nemzeti eszme és szabadságjogok gyakorlására, az európaiság és a magyarság összekapcsolására, a pluralizmuson alapuló demokratikus fejlődésre. Antall József szavaival élve „a parlamentáris demokrácia minimuma és sajátos szerkezete” valósult meg 1945 novemberében.
