Századok – 2016
2016 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gianone András: A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945-1948 között
a folyamatban lévő helsinki konferencia reményt adhatott a szocialista országokban is a vallásszabadság tiszteletben tartására. A szakirodalomban eddig még nem merült fel, hogy Mindszenty József emlékirata nem a saját szellemi műve lett volna. Somoijai Adám ellenben ezt most megteszi. Feltevése szerint a bíboros titkára, Vecsey József társszerzője a memoárnak. Állítását több szempontból igyekszik igazolni: egyrészt az emlékiratokban hosszabb szövegek találhatóak Vecsey József 1959-es, 1970-es, 1972-es írásaiból. Másrészt az eredeti magyar szöveg németre fordítását és szerkesztését ő végezte, és a két szövegben vannak különbségek. Somorjai állítását nem tartjuk megalapozottnak, hiszen a bíboros miért ne használhatta volna visszaemlékezései megírása során Vecsey műveit? Különösképpen igaz ez Mindszenty édesanyjáról szóló részeknél, ha tudjuk, hogy a bíboros letartóztatását követően Mons. Géfin Gyula és Vecsey József gondoskodtak az édesanyjáról. A német szövegváltozat (és ennek alapján az angolé és az olaszé) különbözőségei pedig abból adódtak, hogy egyszerűen más-más volt az olvasói elvárás, a kiadói szándék és a befogadóképesség. Tehát nem arról van szó, hogy az emlékiratok ne Mindszenty József önálló szellemi teljesítménye lenne. Mindszenty helyét a historiográfia még nem jelölte ki. Somorjai Adám tárgyba vágó kutatásai, most kezünkben lévő munkája egyértelműen ezt segíti. Nem a történész tehet arról, hogy hangja nem hallatszik messzire. Ó „csak” teszi a dolgát. A szerző szavaival zárjuk gondolatunkat: „Az egész nemzedéket megroppantó korban, a kommunista diktatúrával szemben nem győzhetett. Viszont kitartott hűségben élete végéig, és harc közben esett el. Ezzel az új képpel elveszíthetünk ugyan egy héroszt, de veszteségünk rögtön nyereséggé változik, mert hiszen mirólunk van szó, egyről közülünk.”(52.) 236 TÖRTÉNETI IRODALOM Marchut Réka A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKKARI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETE ÉS JEGYZŐKÖNYVEI 1945-1948 KÖZÖTT Válogatta, bevezette, sajtó alá rendezte Beke Margit Magyar Történelmi Emlékek. Okmánytárak. Egyháztörténeti Források I. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2015. 605 o. Miért kell egy nem egészen két évtizeddel ezelőtt megjelent forráskiadványt újra kiadni? A válasz prózai: az 1996-ban az Argumentum Kiadónál 1996-ban, a Dissertationes Hungaricae ex historiae Ecclesiae sorozat XIV köteteként napvilágot látott munka elfogyott, már évek óta nem kapható, antikváriumban sem. A nagy érdeklődés, legalábbis részben, Mindszenty József személyével magyarázható, aki éppen a második világháború utáni négy esztendőben állt hercegprímásként a magyar katolikus egyház és annak vezető testületé, a püspöki kar élén. Az újrakiadást indokolja az a tény is, hogy a püspökkari tanácskozások jegyzőkönyvei a 20. századi magyar egyháztörténet legfontosabb forrásainak tekinthetők, értéküket Gergely Jenő — egyetemi óráin és több írásában is — egyenesen a minisztertanácsi jegyzőkönyvekéhez hasonlította. Adriányi Gábor előszava szerint „az itt közölt jegyzőkönyvek nélkül a magyar katolikus egyház 1945 utáni történetét tárgyilagosan és alaposan megírni nem lehet” (9. o.). E második kiadás, amely egy új egyháztörténeti sorozat nyitó kiadványa, nem egyszerű újranyomása az elsőnek, hiszen sor került a dokumentumok kiegészítésére és — a történettudomány igényeinek megfelelően —jegyzetekkel való ellátására is. A kiadvány szerkesztője — ahogy két évtizeddel ezelőtt is -— Beke Margit, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának elnöke, a Prímási Levéltár egykori igazgatója. Beke Margit a téma egyik legautentikusabb kutatójának tekinthető, hiszen nevéhez fűződik a püspökkari tanácskozások 1919 és 1944 közötti jegyzőkönyveinek, illetve Mindszenty József szentbeszédeinek kiadása is. A kötet a szerkesztő alapos — és az első kiadásénál bővebb — bevezető tanulmányával indul, amely részletesen bemutatja a püspökkari konferenciák sajátosságait és történetét, nemcsak a címben körülhatárolt négy esztendőben, hanem a kezdetektől az 1948-as záró dátumig. így az olvasó képet kap a — korban már több évszázados hagyománnyal rendelkező — intézmény fejlődéséről csaknem a II. Vatikáni Zsinatig, amely kötelezően előírta a püspökkari konferenciák létrehozását.
