Századok – 2016
2016 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Marchut Réka: Somorjai Adám OSB: Törésvonalak Mindszenty bíboros emlékirataiban
Levéltár leégett, a Leningrádi Hadtörténeti Múzeumban pedig elkallódtak a másolatok. Amikor közeledett az 1848-as forradalom és szabadságharc századik évfordulója, a politikusok és a politikához kötődő hivatalnokok minden követ megmozgattak azért, hogy az eredeti iratokat, vagy legalábbis azok hiteles másolatát bemutathassák a centenáriumi kiállításon. Szekfű Gyulát, aki akkor moszkvai követ volt, a külügyminisztérium utasította a szükséges lépések megtételére. A Szovjetunióban is sokak munkaidejét rabolta el a nem létező iratok keresése. Az írói fantázia szülte orosz tiszt a tankönyvekben is megjelent. Maga a történelemkompiláló író kezdeményezte a tanulók okításának, mai nyelven politikai szocializációjának ezt a módját. (Vörös Boldizsár alaposságára példa, hogy lábjegyzetben megadja a témára vonatkozó kurrens szakirodalom legjavát.) Az eljárás hatékonyságát mutatja, hogy ma is lehet találkozni olyanokkal, akikben zsenge ifjúkorukban mély nyomot hagyott a tankönyvi történet, s különösen annak illusztrációja, amelyen a százados tanteremre emlékeztető bírósági díszletek között állva, teátrális gesztusokkal kísérve — mindkét karját magasba emelve — érvel a magyarok igaza mellett és a cári elnyomó politika ellen. Az egyik fegyveres őr tíz lefokozott katonát vigyáz, akiket vezetőjük maga mellé állított. A padokban ülő hallgatóság, fiatalok, öregek, nők és férfiak — némelyek kezüket összekulcsolva — együttérzéssel és aggodalommal figyelik Guszev lázítással felérő hősies vallomását. (150.) Illés Béla még 1947 őszén írta Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek: „... ha Alekszej Guszevet te is úgy értékeled, mint én ..., gondoskodjál róla, hogy a magyar iskolákban is megismerjék a magyar nép szabadságáért hősi halált halt orosz tiszt történetét.” (145.) Az általános iskola V osztályosainak szánt, 1948-ban először megjelent Magyar könyvben némileg rövidítve és átdolgozva közölték Illés szövegét, s a jobb elsajátíthatóság érdekében rávezető kérdésekkel, majd az azokra adandó helyes válaszokkal is kiegészítették az illusztrált olvasmányt. Még az antiklerikális propagandára is ügyeltek („Kinek az oldalán volt a pap?” - ez volt az egyik, a tanulói feldolgozás során megváloszalandó kérdés.) A vallásos fertőzés megakadályozása érdekében a pozitív hősök megszólalásaiban először kis betűvel írták az Isten szót, majd az 1952-es és az azt követő kiadásokból — 1956-ig — magát a szót is kihagyták. (148.) A szakköröknek az olvasmány dramatizált változatát is ajánlották, s 1954-ben a március 15-i ünnepségek színvonalát emelő szövegek közé is beemelték. A történelemtankönyvekben 1948 és 1956 között a nyolcadikosok, valamint a másodikos gimnazisták találkozhattak a soha nem létezett orosz tiszttel. A Guszev-történet dagadt mint a kisgömböc. Még nyugati írót is megihletett. A holland Theun de Vries Guszevről szóló életrajzi regénye hazájában 1950-ben, Magyarországon Felségsértés címmel 1952-ben jelent meg. Az író 1948 telén egy hetet töltött nálunk, majd 1950-ben újra Magyarországra jött. Szívesen olvastam volna többet a feltehetően baloldali (kommunista?) de Vries témaválasztásának indíttatásáról, bár így is fantasztikus az a nyomozói teljesítmény, kutatói kitartás és alaposság, ami Vörös Boldizsár sajátja. (A szerző hivatkozik ugyan Tabák András Ezredvégben megjelent írására — A holland író és a képzelt kapitány —, de talán többet is hasznosíthatott volna belőle.) A történelemhamisítás hasznából, abból a bonyolult és elgondolkodtató összefüggésrendszerből, amit Vörös Boldizsár könyve ábrázol, mi, olvasók részesülünk leginkább: a szerző olyan tudással vértez fel bennünket, aminek birtokában talán könnyebben tudunk ellenállni a politikai és a kulturális machinációknak, manipulációknak. TÖRTÉNETI IRODALOM 233 Standeisky Éva Somorjai Adám OSB TÖRÉSVONALAK MINDSZENTY BÍBOROS EMLÉKIRATAIBAN ELTE BTK, Budapest, 2013. 290 o. Mindszenty József bíboros a 20. századi magyar történelem egyik emblematikus figurája. Emblematikus akkor is, ha a róla kialakult/kialakított képek a 20. század több magyar történelmi személyiségéhez hasonlóan végletesen feleselnek egymással. Két Mindszenty-kép mindenképpen létezik: az egyik a korabeli hivatalos Magyarország által sugallt (sokak fejében ma is élő) kép, amelyik a bíborost a rendszer ellenségének; konok, öntörvényű főpapnak, csak a saját igazságáért küzdő személynek mutatja be. A másik képet pedig döntő mértékben az 1989-1990-es rendszerváltás utáni merőben más politikai viszonyok, s azokra támaszkodva a prímás emlékiratai for-
