Századok – 2016
2016 / 1. szám - MŰHELY - Pritz Pál: Hory András varsói évei
184 PRITZ PÁL A negyvennyolcas (vagyis kurucos) beállítottsága tanulmányai során tovább mélyül. Hatodik gimnazista korában pályadíjat nyer az 1867. évi kiegyezésről írt dolgozatával. Messze nem egyéni nézetként, ám annál nagyobb hevülettel kifogásolja a külügy és a hadügy közösségét. „Külön hadsereg és külön külképviselet nélkül egy állam csak olyan, mint egy végtagjaitól megfosztott egyén”. Vagyis nem látja, hogy ezen engedmények révén mily sokat nyert a magyarság a kiegyezéssel. 1908-ban az annexiós válságot a nemzetközi sajtó módszeres tanulmányozásával figyeli, s közben a Béccsel szembeni ellenszenve tovább mélyül. Az Ellenzék hasábjain álnév alatt írt cikkeiben állandóan támadja a Monarchia külpolitikáját, elsősorban azért hibáztatva, hogy az annexió révén a Monarchián belül a magyarság számaránya csökken,14 ellenben az ellenséges érzületű nemzetiségeké növekszik; e lépésnek a magyarság számára baljós következményei lesznek. A tizenkét nemzet-nemzetiség — köztük mintegy két milliónyi lengyel — által lakott Monarchia annexiós lépése előremenekülés is volt. Hiszen alig-alig volt nagyhatalmi ereje. Mert jószerével csupán a balkáni térségben volt képes erejét megmutatni. A kegyetlen természetű történelem a nagynak is, akkor is azt üzente: nem maradsz nagy, ha nem tudsz minimum hegemón erőt a határaidon messze túl felmutatni. A dualista Monarchia ezt csak azon a Balkánon tudta megtenni, ott kellett ezt tennie, ahol az elnyomott nemzetek önálló állami létet akartak. Ha törekvésük sikerül, az egyben a soknemzetiségű Monarchia számára a halálharang kongásával lett volna (és lesz is majd) egyenértékű. Az 1918 őszi összeomlás után Kánya Kálmán a zömmel kényszerű semmittevéssel eltöltött mexikói követi évei után lesz a trianoni Magyarország vezető diplomatája, 1920-tól a külügyminiszter állandó helyettese. Természetesen őt is nyomasztotta az ország megalázóan nyomorúságos helyzete. Józanságát ellenben nem veszítette el. Bár ő sem törődött bele az 1920-ban elszenvedett hatalmas területi és demográfiai csonkulásba, hamar az lett a meggyőződése, hogy a magyar külpolitikát mindaddig holtponton kell tartani, amíg létre nem jön Berlin és Róma szövetkezése az európai status quo átszabására.15 E felfogást a magyar közvélemény többsége nem osztotta, a külügyi apparátuson belül azonban többségi pozíciót élvezett. Józansága jegyében Kánya miniszteri posztot sem vállal a tíz esztendőn keresztül kormányzó Bethlen István kabinetjeiben. A bársonyszék természetesen vonzotta, ám el nem kápráztatta. Tudta, 14 A 18. század elejére, a másfél évszázados török uralom után, a meg-megújuló függetlenségi harcok a magyarságra demográfiai katasztrófát hoztak. A teljesen elnéptelenedett területekre külföldről érkezett (zömmel német) betelepülők, a mind népesebb román, szerb, szlovák stb. kisebbség révén az országban többségbe kerülnek a nemzetiségek. Az 1910. évi népszámlálás — pedig a magyarság arányát jelentős asszimilációs sikerek növelik — szerint az ország lakosságának 54,6%-a vallja magyarnak magát. 15 Erre 1936 őszéig kellett várni. A két nagyhatalom között számos ellentét feszült. A megbékélés a látványos Berlin-Róma tengelyben ölt testet. Am tengely (abban az értelemben, hogy két egyenlő erejű hatalom szövetkezik) soha nem létezett. Tartalmilag Mussolini Olaszországa valójában kezdettől fogva nem egyenrangú szövetségese a hitleri Németországnak. Ld. erre Hory 1935. november 19-ei jelentését. - K 63. 17/7-1935-3585.
