Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szilágyi Gábor: Földes György: Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai I-II.
1626 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy a főtitkár gyakran saját korábbi hibáinak, rossz döntéseinek köszönhette mindezt. Helytálló viszont a megállapítás, hogy Kádár még időben ismerte fel távozása szükségességét, így meg tudta őrizni külpolitikusi presztízsét 1988 májusa után is. Figyelembe veendő mindezen túl, hogy a kötet egésze vagy a szocialista táborral, vagy a fejlett tőkés országokkal foglalkozik, mindarra, ami ezen kívül van, csak néhány szó jut (pl. Kádár mai szemmel nézve igen helyénvalónak tűnő értékítéletei az arab világban működő mozgalmak támogatásáról). Érdemes lenne ismerni a szerző megfontolásait, hogy miért nem tekintette relevánsnak az akkori terminológiában „fejló'dó'”-nek nevezett országok viszonylatát. Mindezeken végigtekintve érdemes elgondolkodni azon, amit a kötet bevezető fejezetei egyikében állít: eszerint Kádár nem véletlenül fogalmazta meg alapvető külpolitikai céljait igen korán — mind kül-, mind belpolitikája egy nacionalizmus nélküli nemzetépítési stratégiába illeszkedett. Amennyiben volt ilyen stratégia, a külpolitikát illetően felemás módon tudott csak megvalósulni. A Szovjetunióval szemben nemzeti érdekeket érvényesíteni igen szűk területen, ritkán nyílt lehetőség. Más szocialista országokkal szemben Magyarország rendszerint a gyengébb pozíciójában szerepelt. A nyugati kapcsolatok hozták meg végül azt a tőkét, amellyel aztán a rendszerváltó Magyarország sáfárkodhatott — ez azonban már nem a kádári nemzetépítésnek volt része. A belpolitikát illetően pedig szinte biztos, hogy a renani nemzetdefiníció szerinti „mindennapos népszavazás” a szovjet csapatok jelenlétében (amihez pedig, erre Földes többször utal, Kádár mindvégig ragaszkodott) meg sem valósulhatott - az „addig jó nekünk, míg Kádár él” típusú lózungok pedig éppen a könyv tartalmának ismeretében minősíthetők önámításnak, hiszen Földes maga mutatja ki, mennyire elhibázott gazdaságpolitikához adta a nevét Kádár az 1970-es évek közepétől kezdve. Befejezésül mindenképpen érdemes szólni a szerzői nézőpontról. A kötet olvastán joggal vetődik fel Brecht olvasó munkásának kérdése: „Az ifjú Nagy Sándor meghódította Indiát. / Egymaga?” Néha esik ugyan részletesebben szó egy-egy külügyi KB- titkárról (pl. Komócsin, Szűrös), a cselekvő, a „hús-vér” figura azonban kizárólagosan Kádár. Bizonyosan nem lett volna érdektelen részletesebben írni az igen amorf testületként emlegetett „külügyi apparátusiról. De melyikről van szó? A pártközpontban vagy a Külügyminisztériumban dolgozókról? Megtudjuk, hogy az 1970-es évek végére, illetve az 1980-as évek elejére ez az apparátus professzionalizálódott — objektíve magától vagy tudatos döntések eredményeképpen? Netán maga Kádár kezdeményezte e folyamatot? E kérdések még válaszra várnak. Berecz János visszaemlékezése szerint a szovjet viszonylatot mindvégig kézben tartó Kádár három személyre biztosan támaszkodott: Barta Istvánnéra, Kádár (vélhetően több mint) tolmácsára (aki csak egy lábjegyzetben fordul elő), a KB Külügyi Osztályának mindenkori szovjet referensére, és többnyire a moszkvai magyar nagykövetre. (A szerző interjúja Berecz Jánossal, 2014. október 30.) E bonyolult viszonyrendszert is érdemes lett volna megvizsgálni a Földes György által áttekintett források tükrében. Ami pedig e forrásokat illeti, egyértelműen a levéltári iratokra helyezte a szerző a hangsúlyt. Nem tudta azonban kikerülni, hogy egy-egy alkalommal ne hivatkozzon visszaemlékező jellegű írásra, egyszer pedig oral history-ra is (Kapolyi László közlésére, 486. 61. lj.). A bevezető részben néhány módszertani fejtegetés erejéig ki lehetett volna térni a hanyagolás okára: elvi okokból tett-e így a szerző, mert csak írott forrásokra alapozva kívánta bemutatni a témát, avagy nem ítélte relevánsnak az így megszerezhető információkat? Mindettől függetlenül még egyszer kiemelendő, hogy a mű külföldi levéltári iratokra is hivatkozik. Szintén érdeme a szerzőnek, hogy a könyv stílusa igen olvasmányos, a témából adódó redundanciák ellenére gördülékeny. A nyelvezetet illetően külön is dicséretes, hogy
