Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szalai Miklós: Miskolczy Ambrus: A vasgárda 1927-1937
TÖRTÉNETI IRODALOM 1611 sajtó és ellenzéki pártok. Az pedig elképzelhetetlen volt, hogy bármelyik politikus a maga politikai ellenfeleit egyszerűen megölesse — mint Codreanu Dúca miniszterelnököt és a Vasgárdából kivált Stelescut, vagy a király Codreanut. Pedig Románia az első' világháború után nem egy nemzeti katasztrófa, hanem egy nemzeti diadal — az ország területe és lakossága csaknem megkétszerezó'dött - után fogott neki egy új államrend felépítésének, a demokráciának az a két alapfeltétele pedig, amely Magyarországon hiányzott — a földreform és az általános titkos választójog — Romániában már a húszas évek elején megvalósult. Az ország fasizálódásáért pedig nem lehet egyszerűen a német befolyást sem hibáztatni, elvégre Magyarország ugyanúgy, vagy még inkább ki volt szolgáltatva a németeknek, mint Románia. Miskolczy nem vonja le a konklúziót, ám bennem megfogalmazódott a válasz: a demokratikus politikai kultúra, a parlamentáris színezetű hagyományok — amilyen Magyarországon a rendi országgyűlés és a nemesi vármegye volt — hiányán kívül a fó' okot II. Károly személyiségében és törekvéseiben kell keresnünk. Horthy Miklóssal szemben, aki általában tiszteletben tartotta az alkotmányos kereteket, Károly király abszolút hatalomra tört. Nem tartotta tiszteletben az alkotmányt, tág teret adott a korrupciónak, saját hatalmának eró'sítése érdekében ügyesen kijátszotta egymás ellen a különböző' politikusokat és politikai pártokat (köztük a Vasgárdát is), azzal pedig, hogy ország-világ előtt vállalta, hogy törvényes felesége helyett egy rangon aluli (és részben zsidó származású) nővel él, akinek ráadásul beleszólást engedett a politikába, aláásta az állam erkölcsi tekintélyét. (Miskolczy megírja: „A kurva uralkodik az országon...” címmel népdal is született Magda Lupescuról). A politikai stabilitást így csak a királyi diktatúra állíthatta helyre, rövid időre. Utána következett az addigra az üldözés következtében már megroppant erejű Vasgárda hatalomra kerülése, majd Antonescu diktatúrája. A királyt tehát — jóllehet 1945 után igyekezett úgy beállítani magát, mint a fasizmus ellenfelét - súlyos történelmi felelősség terheli az ország fasizálódásáért. A kötetben jó lett volna arról is olvasni, hogy a két nagy parlamentáris erő, a liberálisok és a Nemzeti Parasztpárt — amelyek „két tűz közé” kerültek, a király és a Vasgárda között - miért nem tudták megállítani a folyamatot, miért nem tudtak alternatív és mozgósító erejű politikai koncepciót kidolgozni. Miskolczynak feltétlenül meg kellett volna említenie azt a tényt is, hogy a kommunista mozgalom azért nem tudott tömegbázisra szert tenni Romániában, mert a versaillesi békerendszer megítélésében - a Komintern utasítására - olyan álláspontot foglalt el (az erdélyi magyarság önrendelkezésének elismerése és Besszarábia visszaadása a Szovjetuniónak), amely a román nemzeti érzület számára elfogadhatatlan volt. Véleményem szerint érdemes lett volna kissé tovább írni, elvinni az elbeszélés fonalát legalább 1938-ig, a királyi diktatúra megszületéséig és Codreanu meggyilkolásáig, így ugyanis az olvasóban akkor is, ha tudja mi történt később, egyfajta hiányérzet marad Miskolczy könyvével kapcsolatban. Végül egy technikai jellegű megjegyzés: a végjegyzeteket (összesen 2015 darabot) a könnyebb használhatóség kedvéért jobb lett volna fejezetek szerint felosztva, nem pedig „ömlesztve” közölni a könyv végén. Mindez azonban nem von le Miskolczy munkájának értékéből: korszerű, olvasmányos és a történelmi forrásokkal kitűnően alátámasztott képet kapunk a Vasgárdáról. Szalai Miklós
