Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - L. Balogh Béni: Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944. Esemény - elbeszélés - utóélet
1602 TÖRTÉNETI IRODALOM Ungváry Krisztián MAGYAR MEGSZÁLLÓ CSAPATOK A SZOVJETUNIÓBAN, 1941-1944. Esemény - elbeszélés — utóélet Osiris Kiadó, Bp., 2015. 467 o. Ungváry Krisztián egyike a legismertebb és legsokoldalúbb magyar történészeknek. Érdeklődési területe elsősorban a 20. század politika- és hadtörténete, de foglalkozik egyenruha-történettel, fotótörténettel, falerisztikával, továbbá Magyarország 1945 utáni állambiztonságának történetével is. Számos könyve közül a Budapest 1944—1945-ös ostromát feldolgozó nagysikerű monográfiának eddig hét magyar és több idegen nyelvű kiadása jelent meg. Művei közönségsikerét újszerű témaválasztásainak, tabukat döntögető friss szemléletmódjának és olvasmányos, közérthető stílusának köszönheti. Ráadásul azon tudósok közé tartozik, akik szívesen vállalják a szélesebb nyilvánosságot: publicisztikákban, interjúkban fejti ki nézeteit egy-egy időszerű témáról, és nem riad vissza a közéleti-szakmai vitákban való részvételtől sem. A Századok olvasói bizonyára emlékeznek a Krausz Tamással e lap hasábjain 2013-2014-ben folytatott éles vitájára, amely a magyar megszálló csapatok szovjetunióbeli tevékenységéről szólt a Krausz Tamás és Varga Éva Mária által szerkesztett dokumentumkötet kapcsán. (A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947. Bp., 2013.) Ungváry legújabb kötete is a fenti kérdést taglalja monografikus szinten. Témaválasztása ezúttal is találó, mivel a hazai történettudomány a legutóbbi évekig elhanyagolta, a nemzetközi szakirodalom pedig szinte meg sem említette a magyar megszálló csapatok tevékenységét. Már a kötet alcíme {Esemény - Elbeszélés - Utóélet) is jelzi, hogy a szerző nem a szó klasszikus értelmében vett hadtörténeti munkát írt. A könyv legfőbb célja az eseménytörténeti feltárás volt — hiszen ezt a munkát részleteiben eddig még senki nem végezte el —, a szerző azonban jóval meghaladta a hadműveleti jellegű megközelítéseket. Az olvasó áttekintést kap a Szovjetunió területén lezajlott háború társadalomtörténetéről, a megszállt területek lakosságának a mai tapasztalataink alapján szinte elképzelhetetlenül nehéz és nagyon sokak számára tragikus mindennapjairól („Alltagsgeschichte”), akárcsak az ottani holokausztról. A kép teljessége érdekében a kötet a német megszállási politikával, a partizánháború magyar aspektusaival, a korabeli hadbírósági ügyekkel, a munkaszolgálat történetével, továbbá az események utóéletével: az 1945 utáni felelősségre vonásokkal is részletesen foglalkozik. A monográfia forrásbázisa széles, hiszen a szerző hosszú évek óta elmélyült és alapos kutatásokat végez németországi és magyarországi levéltárakban. Ungváry a felhasznált dokumentumokat - köztük orosz és ukrán iratokat is - szigorú forráskritikának veti alá, mivel jól tudja, hogy azok jelentős része, különösen az NKVD, illetve az ÁVH iratanyaga, kezdettől fogva manipulativ céllal íródott. A kötetben ezenkívül számos, többségében kéziratos visszaemlékezést, naplót, azaz személyekhez köthető forrást is felhasznált — erre utal az alcímben az „Elbeszélés” szó. Az ún. primer források hiányának pótlása mellett ezeknek az a szerepük, hogy ugyanarról az eseményről időben és perspektívában is különböző narrációkat jelenítsenek meg. A könyv végén olvasható Irodalomjegyzékben a legfrissebb magyar, német, angol és orosz szakmunkák is megtalálhatóak. Mindez együtt — valamint a szerző alapkoncepciója, amelyet a továbbiakban
