Századok – 2016
2016 / 6. szám - FIGYELŐ - Pastor, Peter: A történelmi mítoszok újragyártása
1570 PETER PASTOR Corneliusnak el kellett volna mondania, hogy a zsidóság népességbeli aránya szerinti kvótákat manipulált statisztikai adatok alapján állapították meg. A keresztény és a zsidó állampolgárokat homogén csoportoknak tekintették, nem véve figyelembe azt, hogy a két populáció gyökeresen eltért egymástól urbanizáltság és mezőgazdasági foglalkoztatás szempontjából. Budapest lakosságának például 23%-a zsidó volt, tehát a szabadfoglalkozásúakra megállapított 20%-nak a fővárosban 23%-nak kellet volna lennie. Mindamellett úgy tűnik, a zsidóellenes kvóta sok helyen már az 1938-as törvény előtt is működött. Ormos Mária történész megállapítása szerint például „[...] a Rádió előbb vezette be gyakorlatilag a zsidótörvényt, mintsem az egyáltalán megszületett volna.”30 A szerző a keresztény egyházakat a zsidók védelmezőiként állítja be, s azt írja, hogy az első zsidótörvény felsőházi vitájában az „egyházi vezetők”, köztük Serédi bíboros és Glattfelder püspök „bírálatokkal éltek”. (92.) Ehhez képest Randolph Braham a kérdés kapcsán teljesen más álláspontot képvisel: „A keresztény egyházi vezetők az ellenforradalmi rendszer legfőbb védelmezői közé tartoztak. Lelkesen helyeselték, hogy a kormány elhatározta a zsidókérdés »megoldását«. Hivatalból tagjai lévén a felsőháznak, erőteljesen síkra szálltak a zsidóellenes törvény elfogadásáért, mindössze kisebb kiigazításokat követeltek a kikeresztelkedettek javára. [...] Hasonló hangvétellel támogatta a törvényt Serédi Jusztinián bíboros, Magyarország hercegprímása is.”31 Cornelius természetesen helyesen teszi, hogy memoárokat is használ, ám azokat (kiváltképpen Barcza György és Horthy Mikós kormányzó emlékiratainak esetében) gyakran forráskritika nélkül alkalmazza.32 A történészek többsége nem veszi komolyan Horthy emlékiratait, amelyeket a kormányzó a második világháborút követő portugáliai száműzetésének évei alatt írt.33 A szerző sajnos tendenciózusan idézi Horthy titkos iratait is, pedig azok mély bepillantást engednek gondolkodásába és politikájába.34 Leírja például, Horthy emlékirataiból merítve, hogy „[...] 1938 végén és 1939-ben Imrédy nem vitatta meg Horthyval a politikai kérdéseket, így a második zsidótörvényt sem.” (115.) A szerző az amerikai történész Thomas Sakmyster könyvéből átvett Horthy- Imrédyné beszélgetés összefoglalásával folytatja: „Amikor Horthy megismerte 30 Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. 2. köt. Bp. 2000. 575. 31 Randolph L. Braham: Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt. In: Tanulmányok a holokausztról. Szerk. Randolph L. Braham. Bp. 2001. 12. 32 Lásd Pritz Pál: Emlékirat és a történeti valóság - Barcza György emlékiratai fényében. In: Az objektivitás mítosza? Bp. 2011. 149—248.; Pritz Pál: A bukás után: Barcza György hazai életének kezdete és annak előtörténete. Századok 145. (2011) 1325-1357. Barcza emlékiratát szintén kritizálja Czettler Antal: Teleki Pál és a magyar külpolitika 1939-1941. Bp. 1997. 167. 33 Horthy emlékiratát Thomas Sakmyster megbízhatatlannak véli. Lásd Thomas Sakmyster: Hungary’s Admiral on Horseback: Miklós Horthy, 1918—1944. East European Monographs. New York 1994. viii. Hasonló a véleménye Turbucz Dávidnak is. Lásd Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Bp. 2011. 221. 34 Horthy Miklós titkos iratai. Szerk. Szinai Miklós — Szűcs László. Bp. 1972.
