Századok – 2016
2016 / 6. szám - FIGYELŐ - Pastor, Peter: A történelmi mítoszok újragyártása
TÖRTÉNELMI MÍTOSZOK ÚJRAGYÁRTÁSA 1565 1989 utáni követelményeknek is megfelelnek.”8 Romsics Ignác pedig leszögezte: „Az 1970-es és 1980-as években tovább folytatódott a történetírás szakszerűbbé válása. Ennek köszönhető, hogy az évek során Horthy és a Horthy-korszak is egyre reálisabb és sokoldalúbb megvilágításba került.”9 A pontatlanságok tehát már a bevezetőben is észlelhetőek. Megkérdőjelezhető annak a (szintén a bevezetőben) megfogalmazott álláspontnak a realitása is, amellyel a szerző megindokolja, hogy miért is döntött a könyv megírása mellett. Azt állítja ugyanis, hogy e művét azért kellett megalkotnia, mert „A szovjet munkatáborokból hazatérő hadifoglyoknak hallgatást kellett fogadniuk, őket másodrangú állampolgárként kezelték, és megakadályozták, hogy tapasztalataikról beszélhessenek.” (12.) Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy Örkény István könyvbe foglalta hadifogoly élményeit, amely először 1947-ben, majd 1973-ban és 1984-ben jelent meg.10 S ha már Cornelius mondanivalója bizonyítása érdekében könyvében személyes élményeket, visszaemlékezéseket is idéz, engedtessék megjegyeznem, hogy apám és öccse, akik Cseljabinszkba kerültek, mint hadifoglyok, nyíltan meséltek élményeikről és hazatértük után egyáltalán nem kezelték őket másodrangú állampolgárokként. Sőt, nagybátyám nemzetközi meccseket vezető futballbíró lett az ötvenes években. A könyv első fejezete „Az első világháború öröksége” címet viseli. A szerző ebben a forradalmakat és a békekötést ismerteti, miközben a jobboldali emlékezet beidegződött szokása szerint félremagyarázza Linder Béla nevezetes kijelentését és azt állítja, hogy a Károlyi kormány hadügyminisztere „szélnek eresztette a hadsereget.” (22.) Kár, hogy nem ismeri a kortárs író, Menczer Béla visszaemlékezését: „A politikai nyilatkozatokban gyakorlatlan, de a katonai dolgokhoz értő Linder ezredes mondott egy önmagában nem helytelen beszédet. Fültanúja vagyok annak, hogy a régi és az új katona ideáljának különbségét próbálta kifejteni az Országház téren a katonák előtt. Azt mondotta, hogy ha a katona valóban az értelmetlen engedelmesség vak eszköze és nem tudatos állampolgár, aki népét szolgálja, ilyen katonát nem akar látni, mert neki öntudatos, hazájukért helytálló, fegyveres állampolgárok kellenek. Az egész sajtó másnap headline-ként közölte, hogy Linder hadügyminiszter »nem akar katonát látni«, holott a felhívás lényege az volt, hogy szellemében új, fegyelmében öntudatosabb hadseregre van szükség.”11 A valós helyzetet - többek mellett - igen jól idézi fel öt esztendővel később Fényes László, aki 1918-ban a karhatalmi nemzetőrség kormánybiztosa volt. „További szolgálatra lehetetlen volt őket megkapni, ekkor lefegyverezni pedig éppen elkeseredett hangulatuk miatt kellett őket. Hány jegyző, 8 Gábor Gyáni\ Trends in Contemporary Hungarian Historical Scholarship. Social History 34. (2009) 250-251. 9 Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002-2008. Bp. 2008. 242. 10 Örkény István: Lágerek népe. Bp. 1984. 11 Menczer Béla: Válasz a Károlyi-körkérdésre. Világosság 36. (1995: 11. sz.) 51.
