Századok – 2016
2016 / 6. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella
1494 HOLLÓSI GÁBOR ajánlási ívek, amelyeken az aláírások és az utcanevek abc-sorrendben, a házszámok emelkedő sorrendben következtek. Világos, hogy ez a névjegyzékből való kiírás eredménye, mert senki sem megy el úgy ajánlást gyűjteni, hogy előbb az Alma utcában, azután a Bors utcában, azután pedig a Czakó utcában gyűjt ajánlásokat úgy, hogy az Abelesznél kezdi, azután a Bergmannál folytatja és mondjuk a Karpfenstein-nél fejezi be.”67 Meizler Károly a novella vitáján nem hagyott kétséget afelől, hogy a rengeteg aláírás előállításának mi volt a célja: „minden párt azon igyekezett, hogy minél előbb minél több ajánlást gyűjtsön, és ezáltal megakadályozza azt, hogy a másik párt jelöltje kellő számú ajánlóhoz jusson.”68 Természetesen mindez nemcsak a fővárosra volt igaz; a falvakban ha lehet, még erőszakosabban folyt az aláírásgyűjtés. „Hajtóvadászat indult meg azért, hogy az ajánlásokat össze tudják hozni. Beszéltem emberekkel, akiket a legnagyobb munkaidő idején éjfélkor vertek fel ágyukból, rájuk zörgettek és az ajtójukon kopogtattak, hogy írják alá az ajánlási ívet. Azt mondta ez a szegény gazdaember: »Úgy meg voltam ijedve, hogy a szérűm ég, vagy már leégett, hogy akár háromszor is aláírtam volna az ívet, és annyira megkönnyebbültem, mert azt képzeltem, hogy ilyen nagy munkaidőben csak akkor költenek fel, ha igen nagy baj van.«”69 De a „kreativitásnak” semmi sem szabott határt. Dulin Jenő az országgyűlési vitán egyenesen azt állította, hogy sokszor nem is kellett ajánlaniuk a választóknak: „Nem kellett hozzá sok tudomány, leült a kerékasztalhoz hat ember, és kezdte másolni a választói névjegyzéket. Odahamisították az összes választók aláírását, hol balkézzel, hol jobb kézzel, és a következő induló már nem kapott ajánlást.”70 Felmerült természetesen a kérdés, hogy a választási biztosok érzékelték-e a visszaéléseket? Azt, hogy mennyire reménytelen volt a biztosok helyzete, Borsos Endre, a közigazgatási bíróság választási ügyekkel foglalkozó bírája a következőképp foglalta össze: „A hamisítások ilyen tömege mellett mit tehet az a szerencsétlen választási biztos, vagy választási bizottság, akinek az ajánlások érvényessége kérdésében döntenie kell? Az bizonyos, hogy a törvény nem ad neki elegendő időt arra, hogy minden egyes aláírás valódiságát vizsgálat tárgyává tehesse.71 De ha adna is, nem sokra menne ezzel, mert az összes választók aláírását nem ismerheti, és mert nem áll rendelkezésére olyan valódi aláírás, amellyel az ajánlási íveken lévő egyes aláírásokat összehasonlíthatná. Ennek hiányában pedig egyenesen lehetetlenség az, hogy az ajánlási íveken lévő névaláírások valódiságát vizsgálhassa. Mivel pedig döntenie kell és pedig hamarosan, hogy mely pártok ajánlásait fogadja el, kénytelen valami expedienshez 67 Petrovácz, 190/537. 68 Meizler, 186/417. 69 Uo. 70 Dulin, 187/453. 71 A választási biztosnak 48 órája volt arra, hogy az ajánlások érvényességét megállapítsa. 1925. évi XXVI. te. 62.§ (14).
