Századok – 2016
2016 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Szente Zoltán: Magyarország második világháborús hadba lépésének alkotmányosságáról
1376 SZENTE ZOLTÁN ideiglenes rendezéséről” szóló törvény szerint az ország védelmére és a belső rend és biztonság fenntartásában való közreműködés céljából „nemzeti hadsereget” kell felállítani.15 Mint ismert, az új közjogi rendszerben az államfői jogokat ideiglenesen, a trón betöltéséig a kormányzó látta el, aki a végrehajtó hatalmat, ideértve a fegyveres erőre vonatkozó rendelkezéseit is”, a kormány útján gyakorolta. A szabályozás alapvetően a kiegyezés kori modellt követte, úgy rendelkezve, hogy a hadsereg „vezérletére, vezényletére és belszervezetére” vonatkozó intézkedésekhez nem kívánt miniszteri ellenjegyzést. A törvény előírta továbbá, hogy a „Hadüzenethez vagy a hadseregnek az ország határán kívül alkalmazásához és békekötéshez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges”, ám nem határozta meg, hogy mi a különbség a hadüzenet és a hadsereg országhatáron kívüli alkalmazása között.16 A megkülönböztetés meglepő, hiszen időközben megszűnt az egykori Monarchia közös hadserege és „idegen” uralkodó sem volt már, így nem világos, hogy mi volt a célja annak, hogy továbbra is fenntartották a hadsereg határon túli alkalmazásának lehetőségét a hadüzenettel indítható háborún kívül (a védekező háború értelemszerűen nem jöhetett szóba, hiszen akkor a hadsereg bevetését nyilvánvalóan nem korlátozták volna a határon túlra). Elképzelhető, hogy a sietős törvényalkotás során csupán követték a korábbi szabályozást, anélkül, hogy azt az új közjogi helyzet alapján újragondolták volna. Ugyanakkor felvethető, hogy a katonaság külföldi alkalmazásának lehetőségét az olyan katonai műveletekre akarták fenntartani, amelyek nem feltétlenül jártak háborúval, vagy a céljuk épp a háború megakadályozása volt. így szóba jöhetett az országot ért fegyveres incidensek megtorlása, vagy egy fenyegető támadás elhárítása megelőző csapással. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a törvényt néhány hónap múlva, 1920 augusztusában azzal egészítették ki, hogy „Közvetlen fenyegető veszély esetében azonban a kormányzó a magyar összminisztérium felelőssége és a nemzetgyűlésnek késedelem nélkül kikérendő utólagos hozzájárulása mellett a hadseregnek az ország határán kívül alkalmazását elrendelheti.”1'1 A törvénymódosítás indokolása csupán a közjogi hagyományokra utalt, illetve a „közvetlen fenyegető veszély esetében” adható olyan „intézkedés” lehetőségére, amelynek „[...] idejében való alkalmazásától a nemzet vitális érdeke és biztonsága függhet”, s amely nem tűr késedelmet.18 A hadviselésre vonatkozó szabályokat nem érintette a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról 1937-ben hozott törvény,19 sem pedig a honvédségről szóló 1939. évi II. törvény, amely meghatározta a honvédség feladatait, szervezeti rendjét, főbb működési szabályait, és a honvédelmi 16 1920. évi I. te. 16 Sem a törvényjavaslat indokolása, sem a Nemzetgyűlés közjogi bizottságának jelentése, sem a javaslat országgyűlési vitája nem tette világossá a két intézmény közti különbséget. 17 1920. évi XVII. te. 2. §. 18 Nemzetgyűlési irományok, 1920-1923. II. 344-345. 19 1937. évi XIX. te.
