Századok – 2016
2016 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fejérdy András: Pascal Fontaine: Út Európa szívébe 1953-2009. A kereszténydemokrata képviselőcsoport és az Európai Néppárt története az Európai Parlamentben. Hans-Gert Pöttering bevezetőjével, Joseph Daul előszavával. Magyar kiegészítés: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. Szerk. Kiss Mária Rita
TÖRTÉNETI IRODALOM 1361 1999-2007, Joseph Daul elnöksége 2007-2009) osztja alfejezetekre, részben ismét a fő kihívásokat és folyamatokat elemzi a képviselőcsoport történetének prizmáján keresztül: a tizenöt tagú Unió huszonhét tagúvá bővülését, az integráció szervezeti-intézményes és jogi aspektusai körüli viták alakulását az amszterdami szerződéstől az Európai Alkotmány körüli vitákon át a lisszaboni szerződésig, vagy éppen az euró bevezetésének jelentőségét, illetve a kereszténydemokrata frakció új nemzetközi stratégiáját a kibővített Európában. A történeti elbeszélést a szerző a 2009. évi Európai Parlamenti választások eredményével és az első közép-európai származású parlamenti elnök, Jerzy Buzek megválasztásának szimbolikus jelentőségű történelmi eseményével zárja. A rendkívül adatgazdag és jól tagolt munka a beszédes fejezetcímeknek köszönhetően is kitűnően használható kézikönyv. Ezt a funkciót a bőséges mellékletek még inkább elősegítik: az időrendi mutató; a Kereszténydemokrata Képviselőcsoport 1952—2009 közötti tagjainak országonként összegyűjtött névsora; a frakció elnökeit, főtitkárait és létszámát az egyes parlamenti ciklusok szerint felsoroló táblázat; a Robert Schumanmedált elnyerő személyek listája; az EPP-frakció Európai Parlamenten belüli képviseleti arányát és a nemzeti delegációk frakción belüli megoszlását bemutató diagramok; az EPP-frakció találkozóinak helyét és időpontját összefoglaló statisztikai tábla; az alapos névmutató és a Képviselőcsoport munkatársainak 2008. december 31-i állapot szerinti felsorolása, valamint a 2009. június 7-én megválasztott kereszténydemokrata frakciótagok listája mind hasznos, jól forgatható alapművé teszik a kötetet. A használhatóságot segíti az is, hogy az angol nyelvről fordított magyar szöveget gördülékeny, precíz terminológia jellemzi. A recenzens részéről megemlítendő egyetlen apró kritikai észrevétel, hogy az 1982. május 6-án a Közösségen belüli határok lebontása mellett kiálló „Aixla-chapelle-i Nyilatkozat” esetében (225.) helyesebb lett volna a város magyar olvasó számára ismerősebben csengő német — Aachen— nevét használni. A hazai kiadás külön értéke, hogy Pascal Fontaine eredeti munkájának magyar fordítása mellett a magyar kereszténydemokrácia sajátos útját bemutató kiegészítés is helyet kapott a kötetben. A Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrata Tudásbázis projektje keretében elkészült tanulmányok, valamint az azokat kísérő, Szabó Róbert által összeállított kronológiai áttekintés az eszmetörténeti előzményektől kezdve egészen 2010 decemberéig tárgyalják a hazai kereszténydemokrácia történetének főbb eseményeit. A mintegy száznegyven oldalas magyar vonatkozású kiegészítés, az egységet gondozó Kiss Mária Rita előszavát követően Petrás Évának a kereszténydemokrácia magyarországi eszmetörténetét a kezdetektől 1949-ig bemutató tanulmányával kezdődik. A fejezet hazai és nemzetközi kontextusban elemzi, miként ment végbe Magyarországon az egyház 19. századtól formálódó modern társadalmi tanításának, és a kereszténydemokrácia eszmei áramlatának recepciója és a magyar társadalmi és politikai sajátosságoknak megfelelő alkalmazása. A szerző nyomon követi azt az utat, amely a neotomista fogalmakat használó Rerum novarum enciklika organikus társadalomszemlélete és a természetjog hagyományos katolikus felfogása alapján a 19. és 20. század fordulóján Magyarországon is megkezdődött, majd XI. Piusz pápa Quadragesimo anno című évfordulós enciklikájának a két világháború közötti magyar katolikus útkeresésre gyakorolt megtermékenyítő hatását elemzi és összefoglalja az 1945 utáni pártalakulásban is fontos szerepet játszó, főbb ideológusok (Barankovics István, Kovrig Béla, Mihelics Vid) munkásságát. Petrás Éva - Takáts József nyomán — az egyház társadalmi tanításának a korporativ modelltől a parlamentáris demokrácia irányába történő elmozdulását a 20. század két nagy totalitárius rendszerét elítélő, ugyancsak XI. Piusz által kiadott enciklikákhoz (Divini Redemptoris és Mit brennender Sorge) köti (708.). Ezzel szemben a recenzens Jean-Dominique Durand-nal, a kereszténydemokrácia történetének neves francia kutatójával egyetértésben úgy véli, hogy az említett két
