Századok – 2016
2016 / 5. szám - KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYTANULMÁNYOK - Székely Tamás: A vármegyekérdés politikai nyelve a dualizmus korában
A VÁRMEGYEKÉRDÉS POLITIKAI NYELVE A DUALIZMUS KORÁBAN 1287 a kérdésben kialakult fogalomzavarra, sőt, ebben jelölte meg a reformok elmaradásának egyik okát. A helyzetért természetesen az ellenzéket tette felelőssé, különösen a koalíciós kormányt, melynek belügyminisztere Tisza nagy politikai riválisa, ifj. Andrássy Gyula volt. Andrássy — aki jó példa arra, hogy egy elkötelezett hatvanhetes alapokon álló politikus is lehetett a vármegyei autonómia elkötelezett híve — a Budapesti Szemle hasábjain szállt szembe a Tisza-kormányzat reformterveivel.41 Andrássy szerint „a párturalommal kapcsolatos centralizáció nemcsak a közigazgatást szorítja hamis istenek imádására, a párt bálványainak imádására, a párt bálványainak szolgálatára, hanem a politikai szabadságot is veszélyezteti és az alkotmányt is meghamisítja.” Okfejtésében egészen odáig merészkedett, hogy a Tisza-kormányt egyeduralomra törekvéssel vádolta meg, mivel szerinte a centralizáció „a központban olyan vértódulást, a vidéken olyan anémiát okoz, amely az egész testet beteggé teszi.” A tetszetős természettudományos hasonlatban mintha Apponyi Albert korábbi okfejtése köszönne vissza. Közel három évtizeddel később ifj. Andrássy Gyula is úgy látta, hogy a közigazgatási reform nem csak szakpolitikai kérdése, jelentősége túlmutat önmagán, hiszen a vármegyékről szóló vita a magyar politikai kultúra alapvető válságtüneteit hozza felszínre. „A minoritás zsarnoksághoz is vezethet. Egyes vidékeken a többségben lévő ellenzéket teljesen kiszoríthatja a közhatalom kezeléséből, s a kormányhoz ragaszkodó kisebbséget és kis csoportokat az óriási többség ellenére hatalomhoz juttathatja. S ami ennél sokkal veszélyesebb, az egész nemzetben is a kisebbség szerezheti meg a többség jogait” — figyelmezetett ifj. Andrássy Gyula.42 Összegzés A dualizmus korának politikai nyelve és szókincse a modernizációs törekvések úttörőinek és kerékkötőinek egyaránt bőséges muníciót adott nézeteik kifejtésére, az ellenfél érveinek félresöprésére. A vármegyekérdésben szembenálló felek nemcsak tematikailag vívták szinte ugyanazt a küzdelmet negyven éven keresztül (kinevezés vagy választás, önkormányzat vagy centralizáció), hanem nyelvileg is. Mindkét fél a modern korszak liberális és nacionalista frazeológiájával, de a rendi időkből örökölt fogalomkészlettel védelmezte álláspontját. A demokrácia és önkormányzatiság éppen úgy elbeszélhető a modernizáció és haladás alapvető követelményeként, mint az egységes, központosított és hatékony államszervezet. A külső elnyomással szemben évszázados hagyomány szerint fellépő vármegyék ellenállását is legalább annyira lehetett nemzeti 41 Ifj. Andrássy Gyula: A közigazgatás reformja. In: Budapesti Szemle, 155. kötet (1913: 441. sz.) 330-335. 42 Uo. 333.
