Századok – 2016
2016 / 5. szám - KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYTANULMÁNYOK - Székely Tamás: A vármegyekérdés politikai nyelve a dualizmus korában
A VÁRMEGYEKÉRDÉS POLITIKAI NYELVE A DUALIZMUS KORÁBAN 1277 nagy veszély leselkedik az államra: ha zsarnok kormányzat kerül hatalomra, vagy ha idegen hódítás áldozatává válik az ország. A második politikai beszédmód, az „ősi alkotmányra hivatkozás” nyelvét beszélők elsősorban a szokásjog és a tradíció fontosságát hangsúlyozták. Rendi patriotizmus, nemesi sérelmi politika jellemezte őket; nem véletlen, hogy a szóbeli hagyományban és meg-megújuló politikai gyakorlatban vélték felfedezni a politikai cselekvés lényegét. Az „ősi alkotmányt” sértetlenül kell továbbadni a jövő nemzedékeinek, egyik generációnak sincs joga radikálisan változtatni rajta — hirdették. A harmadik, a „felvilágosult kormányzás nyelvét” beszélők szerint a társadalom alapvetően igazságtalan szerkezetű, a többség felemelésének érdekében ezért felülről kell azt megreformálni. A természetes jogok szerintük mindenkit megilletnek, a közjó érdekében kell tehát politizálni, méghozzá jó törvények, jó közigazgatás, képzett hivatalnokok által. Az állam fő feladata tehát nem más, mint a nép felemelése aktív gazdaságfejlesztéssel, agilis oktatás- és szociálpolitikával — vallották a felvilágosult kormányzás nyelvét beszélők. A negyedik rendi beszédmód a „csinosodás nyelve” volt, melynek beszélői az emberiség történetét a vadságból a civilizált társadalom irányába mutató lineáris fejlődésként értelmezték. Szerintük vannak országok, amelyek előbbre járnak ezen a téren, és vannak olyanok, amelyek még le vannak maradva. Éppen ezért fontosnak tartották a mintaországok követését, hiszen azok már kitaposták az utat a kevésbé fejlettek részére is. Kulcskérdésként tekintettek a műveltség terjesztésére és a városiasodás előmozdítására, továbbá a civilizálódás folyamatában fontos szerepet tulajdonítottak a nőknek, asszonyoknak.11 Takáts József szerint a magyar politikai nyelv négy archetípusa még túlélte az első átrendeződést, tehát a 19. század közepén a klasszikus liberalizmus, konzervativizmus és nacionalizmus meghonosodását követően még fellelhető volt a rendi korszak szókincse a magyar politikai nyelvben. Mindez szerinte már kevéssé mondható el a második „szótárcsere” után, azaz a 19. és 20. század fordulóján már egy merőben más politikai nyelv jellemezte a magyar közéletet. Az 1870—1880-as években új értelmet nyert az uralomra jutott liberalizmus, melynek fő okát Takáts abban látja, hogy olyan eszmeáramlatok jelentek meg, mint a pozitivizmus, a nacionáldarwinizmus, a politikai antiszemitizmus, a szocializmus, a radikalizmus vagy éppen az agrárius konzervativizmus. Ezzel párhuzamosan a modern egyetemi, akadémiai szféra kialakulásával az államtudomány művelése elvált a politikai tevékenységtől. Az állam fogalma így lassanként megváltozott, egyre gyakrabban a társadalom ellenpárjaként szerepelt. Olyan gondolkodók, mint Beksics Gusztáv vagy (.Legújabb politikai divatok) Schwarz Gyula (Allamintézményeink és a kor igényei) immáron erős és cselekvő liberális államot vizionáltak. A század végére tehát egy haladáselvű, etatista és 11 Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Bp. 2007. 14-21.
