Századok – 2016

2016 / 5. szám - TANULMÁNY - Kövér György: "Statisztikai asszimiláció" Magyarországon, 1880-1910

TANULMÁNY Kövér György „STATISZTIKAI ASSZIMILÁCIÓ” MAGYARORSZÁGON 1880-1910* Magyarországon először 1850-ben, az 1848/49-es elvesztett szabadságharc után kérdezték meg a háztartásfőket arról, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak. A kérdés a nemzetiségre (Nationalität) vonatkozott, és egyetlen szóval kellett rá válaszolni. A népesség-összeírást (cenzus) a győztes hatalom katonai közegei haj­tották végre, és a felmérés politikai célzatossága nem lehetett kétséges. A nép­­számlálás persze nemcsak ilyen szélsőséges helyzetben a hatalmi játszmák része. Ezt a szkepszist fogalmazta meg Benedict Anderson híres konstrukcionista szel­lemű művének második kiadásában, amikor leszögezte: „A népszámlálás mögött az a fikció húzódik meg, hogy az mindenkire kiterjed és mindenkinek van benne egy — és kizárólag egy — tökéletesen egyértelmű helye. Átfedések nincsenek.”* 1 A felvételi eljárás bemutatására s egyúttal az egész probléma exponálására talán elegendő egy mélyenszántó korabeli naplófeljegyzést idézni. A napló szer­zője, László Elek (1797-1855) 1850 novemberében Gyulafehérvárott (románul Álba Iulia, Alsó-Fehér vármegye, Erdély) rögzítette személyes élményeit: a népes­ség-összeírás „délután volt, ott találtam egyik polgárt és P[ap] Ag[ostonJ oláh espe­­restet. Kikérdeztek, mi nemzetbeli vagyok. Felelet, magyar, kik a cselédeim. Megne­­vezém kocsisomat, Pap Jánost. Hát ez mi nemzetbeli, mondám magyar, de P. Ágost * A dolgozat eredeti rövidebb változata elhangzott Valenciában, az European Social Science History Conference ‘Ethnicity in Numbers: the Official Censuses, their Ethnic Categories and the State Identity Politics’ című szekciójában, 2016. április 2-án, illetve Egerben az Ország, nemzet, csoport, mint identitásképzó' tényező' című konferencián, 2016. május 11-én. 1 Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterje­déséről. Ford. Sonkoly Gábor. Bp. 2006. 140.

Next

/
Thumbnails
Contents