Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Gyáni Gábor: Professzionalizáció és nemzeti öntudat
1112 GYÁNI GÁBOR Pauler nem lépett végül az angol és francia pozitivista történetírás útjára. Ahogy Romsics Ignác helyesen megjegyzi: „A pozitivizmus jelentőségének fel- és elismerése ellenére Pauler egyetlen olyan munkát sem írt, amely elméleti szempontból pozitivistának lenne nevezhető, s akár a legkisebb mértékben is hasonlítható lenne Buckle vagy Taine szociológiai szempontokat érvényesítő, valamint törvényeket és törvényszerűségeket kereső attitűdjéhez.”30 Ha összevetjük Pauler írását a Rankeról szóló Wertheimer-írással, akkor azt találjuk, hogy kísértetiesen hasonló módon gondolkodik a két historikus a történetírói tudományosságról. Ezért sem merő véletlen, ahogy Romsics joggal konstatálja, hogy Pauler későbbi gyakorlati történetírói munkásságára sokkal inkább a Ranke-féle historizmus, semmint a francia-angol történetírói pozitivizmus nyomta rá a maga bélyegét. „A filológusok mellett a történészek voltak saját ambiciózus nemzetük értelmi szerzői és a nemzet tulajdonságainak meghatározói” — állítja Anthony D. Smith, amikor a történetírásnak mint nemzeti tudománynak a korabeli döntő jelentőségét ecseteli.31 Ebből önmagában még nem következik, hogy minden egyes történész ugyanazt gondolná a nemzeti történelem fogalmáról. A romantikus francia nemzeti történeti elgondolás szerint a nemzet az egyéni szabadság legfőbb biztosítéka: így volt ezzel Jules Michelet (1798-1874) is A francia forradalom történeti szemlélete című művében.32 Az egészen fiatalon, az 1820-as és 1830-as években már tudós történészként fellépő Michelet számára a 18. század végi francia forradalom jelentette az ily értelmű nemzeti öneszmélés legfőbb történelmi forrását, mely történelem azonban ekkor még többnyire a kommunikatív emlékezet33 formájában volt csupán felidézhető és történetileg rekonstruálható. Történetesen Michelet ez irányú történetírói ténykedése változtatta a szóban forgó történelmi eseményt kulturális emlékezetté.34 Mást jelent ugyanakkor a nemzet, mint történeti kategória, a professzionalizáció folyamatának élén haladó német (porosz) tudományosságban. Johann Gustav Droysen (1808—1884) 1860 januárjában azt írja a porosz kulturális miniszternek, hogy egyedül a történelem volt képes népet teremteni a sok különálló individuumból, és a történelemnek köszönhető az is, hogy az állam polgárai egyetlen nemzetet alkotnak. Droysen meg volt győződve arról is, hogy a történelem azonos a nemzeti, a nemzetállami egységesülés fel tartó szakadatlan folyamattal, következésképpen a porosz történelem telosza a német egység valamikori elérése.35 Droysen fiatalabb történész kortársai, mindenekelőtt Heinrich von Sybel, Heinrich von Treitschke, Hermann Baumgarten szintén e hittől 30 Romsics I.: Clio bűvöletében i. m. 134. 31 Anthony D. Smith. A nacionalizmus és a történészek. Regio 11. (2000: 2. sz.) 5. 32 Uo. 8. 33 A fogalomról: Jan Assmann: A kulturális emlékezet. írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Bp. 1999. 51. 34 Patrick H. Hutton: History as an Art of Memory. Hanover - London 1993. 131-133. 35 Berger, S. with Conrad, Ch.: The Past as History i. m. 145.
