Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Gyáni Gábor: Professzionalizáció és nemzeti öntudat
PROFESSZIONALIZÁCIÓ ÉS NEMZETI ÖNTUDAT 1113 vezettetve fejtettek ki feltűnően buzgó aktivitást a német nemzeti egységmozgalom politikai előmozdítása érdekében.36 S mi a helyzet nálunk ebben az időben? Horváth Mihály meghatározó szerepét kell kiemelni: ő azért különösen fontos, mert a Magyar Történelmi Társulat alelnökeként — beszédei révén — szüntelenül jelen van a történészi közéletben és magában a Századokban is. Ahogy azt újabb historiográfus értékelője hangsúlyozza, Horváth az a fajta nemzeti elkötelezettségű történész, aki 1867 után is sokat megőrzött a romantikus haladáspártiság általa korábban vallott ideáljából; e mögött ott munkál az univerzalizmus gondolata is. A nemzet Horváth szemében nem önmagában vett érték, hanem a társadalmi haladás, a polgári fejlődés lehetséges kiteljesítője is.37 Ha alaposabban megvizsgáljuk, hogy mi módon járult hozzá a Századokban megjelenő „hivatalos” magyar történeti diskurzus a nemzetállam-építés munkájához, mindenekelőtt Horváthnak a lapban közreadott megszólalásaihoz fordulhatunk forrás gyanánt. Már csak azért is, mert azokon kívül nyoma sincs a Századok itt vizsgált periódusában hasonló, tehát elvi igényű megnyilatkozásnak. Horváth felfogása pedig bizonnyal reprezentatívnak tekinthető, mert azt fejezi ki, amit ez a történészgárda a történetírás nemzeti funkciójáról ténylegesen a magáénak vallhatott. A Társulat 1867-es első közgyűlésén elhangzott beszédében Horváth négy pontban konkretizálta a történelem és a történetírás nemzeti funkciójáról vallott nézeteit. Elsőként kiemelte, újabb időkben mindenhol, így nálunk is napirendre került a kollektív szabadságnak nemzetek révén történő megvalósítása, legalábbis annak ekként való kiterjesztése. „Az idegen uralomtól független népek felelős kormányok alatt igyekeznek szabadságukat megszilárdítani. Azon népek pedig, melyek különféle viszontagságok következtében, idegen kormány vagy más nép uralma alá jutottak, függetlenségök helyreállításával akarják megállapítani szabadságukat. Felkutatják történelmi jogaikat, s elévülhetleneknek kiáltják ki azokat. Csak bennök látják üdvöket, s a legkitartóbb küzdelemre kelnek értök. Felélesztik nemzeti viseletűket; fejlesztik, mivelik nyelvűket, és irodalmukat. Saját hagyományaik, erkölcseik, szokásaik, saját egyéniségűk természete szerint akarnak élni.”38 A folyamat átható voltát jelzi, hogy „korunkat leghelyesebben a nemzetiségek századának nevezhetjük”.39 A nemzeti önrendelkezés vágya olyan mozgatórugó, amely szinte magától értetődik. „Miként az egyénekben, úgy a népekben is azon ösztönök hatalmát látjuk működni, melyek az emberi természet mélyeiben lappanganak.”40 36 Iggers, G. GA német historizmus i. m. 143. 37 Mónika Baár. Historians and Nationalism. East-Central Europe in the Nineteenth Century. Oxford 2012. 59. és passim. 38 Horváth Mihály beszéde a történelmi társulat első közgyűlésén, 1867-iki május 15-kén. Századok 1. (1867) 3. 39 Uo. 40 Uo. 4.
