Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Gyáni Gábor: Professzionalizáció és nemzeti öntudat
PROFESSZIONALIZÁCIÓ ÉS NEMZETI ÖNTUDAT 1111 ha nem közvetlen tanítványa is?”25 A folytatásból azonban kiderül, hogy Ranke állítólagos közismertsége nem a magyar, hanem a német, a francia és az angol történészek körében létezik csupán. S bár a cikk szerzője nemcsak Ranke tisztelőjének, de a mester tanítványának is nevezi magát, ez főként retorikai fogás, semmint ténybeli valóság. Ami viszont valóban fontos számunkra, az az, hogy Wertheimer szerint a tudós történész soha sem avatkozik be közvetlenül kora politikai életébe; nem ír róla, és nem is vesz benne részt közvetlen módon. Ennek alapján állítja szembe a szerző Ranket azokkal a francia és angol politizáló (politikus) történészekkel (Thiers és Macaulay a két hivatkozott példa), akik „forma-, és államférfiúi képzettség tekintetében sokkal fölülmúlják a német történetírókat; senkisem fogja azonban e műveket bizonyos gyanú nélkül olvasni, hogy nem tudják egészen levetkezni a pártot, melyhez tartoznak, míg Rankenál meg kell vallanunk, hogy: nála meg van az igazság, a mennyire csak kipuhatolható. [...] Eszménye a tárgyilagosság, s napjainkban általában ő tekintetik annak képviselőjéül.”26 Ennek az utóbbinak is megvan azonban az ára: „Ranke gyenge oldala az előadás drámaiatlanságában rejlik”. Mivel azonban amit ő művel, az tudomány és nem holmi irodalmi beszéd, Ranke „mester a reflexióban, midőn általános állapotokat jellemez, bonyolódott political helyzetet fed föl. E tekintetben fölülmúlhatatlan.”27 Azért kellett mindezt előre bocsátanunk, hogy bemutassuk azt a kontextust, melyben elhelyezhető Pauler két, a Századok ban közzétett történetelméleti és historiográfiai írása: közülük az egyik az akadémiai székfoglaló szövege.28 Pauler felfogása a történetírói elvi pozitivizmusról három dolgot emel ki: a történészi tárgyilagosságnak döntő előfeltétele a jelentől való elzárkózás, a jelen behatásaival szembeni ellenállás; a történészt munkája empirikus kutatásra kötelezi, ez a tényszerűség megállapítását emeli számára piedesztálra, ami egyúttal elvezet a törvények felismeréséig is; nem elegendő tisztán és kizárólagosan a politikatörténeti témaválasztás, a gazdaság és a művelődés szféráját is be kell a történeti kutatás lehetséges tárgyai sorába kapcsolni. Nyomokban korábban is létezett már Comte és egyes angol pozitivista történészek hazai recepciója, mindenekelőtt Ipolyi Arnold Százado£beli emlékbeszédében találunk rá bizonyítékot,29 Pauler nevéhez köthető azonban az egyik legkoncepciózusabb korabeli történetelméleti eszmefuttatás a magyar történetírás eme központi orgánumában. Ennek jelentőségét az sem képes elhomályosítani, hogy a hamarosan a gyakorlati levéltárszervező- és vezető pozíciójába avanzsáló 25 Wertheimer Ede: Ranke Lipót (Tanúlmány). Századok 9. (1875) 42. Megjegyzem: ekkor már nem Thaly Kálmán szerkesztette a Századokat. 26 Uo. 591. 27 Uo. 28 Pauler Gyula: A positivizmus hatásáról a történetírásra. Századok 5. (1871) 527-545.; (1871) 624-641.; Pauler Gyula: Comte Ágost és a történelem. Századok 7. (1873) 225-241; (1873) 391-406; (1873) 462-481. 29 Ipolyi Arnold: Emlékbeszéd Ráth Károly felett. Századok 3. (1869) 378—396.
