Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisteleki Károly: Alárendeltség vagy önállóság? Adalékok jogi nézőpontból az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságának kérdéséhez
ALÁRENDELTSÉG VAGY ÖNÁLLÓSÁG 1059 ja az olyan szövetséges is, aki egy másiknak adófizetéssel tartozik", s arra a következtetésre jut, hogy „semmi okot nem látok annak kétségbevonására, hogy ilyen nemzetek szuverenitással rendelkezhetnek, habár a gyengeség bevallása valamelyest csorbítja méltóságukat.”166 Mind Bodin, mind pedig Grotius értékelése alapján tehát egyértelműen szuverenitással rendelkezőnek kell tekinteni az Oszmán Birodalom hűbéres adófizetőjének státusában lévő Erdélyi Fejedelemséget. Egyetértek Herczegh Gézával, hogy ez a Grotiusi levezetés megegyezik a korszak, a XVI. század vége és a XVII. század nemzetközi gyakorlatával, melynek alapján a nyugat-európai államok olyan szuverenitással rendelkező állam fejének tekintették az oszmán szultán oltalma alatt álló erdélyi fejedelmeket, akikkel nemzetközi szerződéseket kötöttek és élénk diplomáciai érintkezésben álltak — még ha nem is tekintették Erdély szuverénjét magukkal egyenrangú félnek.167 Tehát a korabeli európai nemzetközi jog szempontjából bizonyítékként értékelhető, Grotius által perdöntőnek tartott „huzamos gyakorlat és a szakemberek tanúsága” is megáll az Erdélyi Fejedelemség szuverenitásának kérdésében. Egy másik nézőpont alapján is ugyanerre a következtetésre lehet jutni. Ugyanis figyelemre méltó véleményt fogalmazott meg Lovro Kuncevic, aki Raguza jogi státuszának vizsgálata kapcsán kifejtette, hogy legalább kettő, ha nem több érvényes válasz létezik a Raguza jogállásával kapcsolatos kérdésre függően attól, hogy melyik nézőpontot — az oszmánt vagy a nyugati keresztény államokét — tesszük magunkévá.168 Raguza státuszának értelmezéséhez először vizsgáljuk meg az iszlám jogfelfogást. Az iszlám jog szerint — amit a klasszikus jogászok dolgoztak ki169 — a világ két részre oszlik: az iszlám házára (dar al-islam), azaz azokra a vidékekre, amelyek iszlám kormányzat és jogrend alatt állnak, illetve a háború házára (dar al-harb), ami a világ többi része, ahol hitetlen kormányzat és jogrend uralkodik. A muszlimok feladata, hogy a dzsihád170 kötelezettségének eleget téve folyamatosan harcolniuk kell — időszakos fegyvernyugvások beiktatá166 Uo. I. 285-286.; Herczegh G.: Bethlen i. m. 37.; Herczegh G.: Magyarország i. m. 124. 167 Herczegh G.: Bethlen i. m. 37.; Herczegh G.: Magyarország i. m. 124. 168 Kuncevic, Lovro: Janus-arcú szuverenitás: a kora újkori Raguzai Köztársaság nemzetközi státusza. Korall 13. (2012: 48. szám) 25. 169 Jany János: Klasszikus iszlám jog. Egy jogi kultúra természetrajza. Bp. 2006. 440. 170 Jany János véleménye szerint a dzsihád „az iszlám jog, só't az egész iszlám tanítás egyik legvitatottabb kategóriája, amely mind a mai napig sokféle értelmezést tesz lehetővé a muszlim közösségen belül is.” A dzsihád szó jelentése egy olyan erőkifejtésre utal, amely egy cél elérése érdekében kifejtett maximális igyekezetét jeleníti meg. Ennek alapján a dzsihád az iszlám vallás elterjesztésért tett nagyfokú erőkifejtés, amelynek egyik eszköze lehet a háború. Az iszlám jog négyfajta ellenség elleni háborút tart jogosnak: a hitetlenek, a hitehagyottak, a lázadók és a banditák elleni küzdelmet, melyből csak az első kettő kategória, a hitetlenek és a hitehagyottak elleni harc számít dzsihádnak, s ezáltal válik a dzsihád vallási kötelezettség alapján álló szent háborúvá. A dzsihád két leglényegesebb jellemzője, hogy az egész iszlám közösséget (umma) kötelezi, valamint hogy folyamatosnak kell lennie. Az ummának tehát dzsihádot kell folytatnia mindaddig, amíg a végcél----azaz az egész világ muszlimmá válása-----be nem következik. Ebben a folyamatos harcban lehetnek időleges fegyvernyugvások, de tartós béke nem, így az iszlám jogban a békét és annak jogszerűségét kell igazolni, nem pedig----ahogy ez a nyugati keresztény felfogásban teret nyert----a háborúét. Jany J.: Klasszikus i. m. 437-440.; Lewis, Bemard: Az iszlám válsága. Bp. 2004. 60.
