Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisteleki Károly: Alárendeltség vagy önállóság? Adalékok jogi nézőpontból az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságának kérdéséhez
1036 KISTELEKI KÁROLY Lakosság A lakosságot a jogtudomány három különféle szempontból határozza meg: nemzetközi jogi, népszámláláshoz kötött és alkotmányjogi értékékelés szerint. A nemzetközi jog a lakosságot az adott állam területén tartózkodó természetes személyek összességeként definiálja, ahol az összekötő kapocs a lakosok között az egyazon területen való tartózkodás ténye. Ebben az esetben (is) a lakosok kötelesek a főhatalom által alkotott jogszabályokat jóhiszeműen betartani, amíg el nem hagyják az adott állam területét. A népszámlálás is az adott állam területén való tartózkodásra koncentrál, de ez a megközelítés főszempontként az életvitelszerűség meglétét kívánja meg. Az életvitelszerűség elfogadott „bizonyítéka” az adott területen való három hónapot meghaladó tartózkodás. Az alkotmányjogi megközelítés középpontjában az adott személy jogállása áll. Ennek alapján egy állam lakossága felosztható: állampolgárokra, akik az adott állam polgárai, idegenekre, akik más államhoz tartozó polgárok, valamint hontalanokra, akik nem polgárai egyetlen államnak sem. A lakosság alkotmányjogi meghatározása — szűkehb értelemben — a saját állam polgáraira, az állampolgárokra koncentrál, akik az adott állam szuverenitásának személyi hatálya alatt állnak, míg tágabb értelemben a lakosság körébe tartoznak a bevándorló, letelepedési engedéllyel bíró és a menekült státusú külhoni személyek. Ennek a szempontnak nem lényegi eleme a területen való tartózkodás, hanem az állampolgár fölött megvalósuló főhatalom az az alapvető aspektus, mely szerint az állampolgár saját állama hatalma alá tartozik abban az esetben is, ha elhagyja országa területét. A jogállás így független a helyváltoztatástól.31 Ki sorolható viszont a vizsgált korszakunkban a lakosságot jelölő „nép” (populus) fogalma alá? A középkor folyamán szélesebb értelemben véve ismerték azt a felfogást, hogy „a nép egy tág értelemben vett »minden ember«”,37 38 de azt csak „naturalis sokaságnak”, nem pedig civilis „társadalomnak” tartották. Szűcs Jenő meghatározása definíciószerűen ragadja meg a lényeget: „Valamely közösség azáltal persona politica (vagy persona repraesentata), hogy több, mint tagjainak összege, „örök életű” identitás; e minőségét pedig úgy nyeri el, hogy „minőségi” része (pars sanior [sic!]) — qualitate, nem pedig pluralitate (tehát minőségénél és nem számosságánál fogva) — „reprezentálja”, azaz, testesíti meg. Ebből következően „az egyház, a nemesség és a polgárság mint a corpus politicum „tagjainak” elitje „reprezentálja” a királyság communitasát a politikai test „fejével”, az uralkodóval szemben.”39 37 Fűrész Klára: Az állampolgárság és a státusjogok. In: Alkotmánytan I. Szerk.: Kukorelli István. Bp. 2007. 243-244. Hasonló elvet fogalmaz meg Egyed István is, amikor kijelenti, hogy független az ország területén lakástól az állam és polgárai közti kapcsolat. Egyed István: Közjogi alapismeretek. Bp. 1927. 38 Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Bp. 1983. 50. 39 Szűcs J.: Vázlat i. m. 51.
