Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisteleki Károly: Alárendeltség vagy önállóság? Adalékok jogi nézőpontból az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságának kérdéséhez
1030 KISTELEKI KÁROLY szemléletű dominium-mal azonosítottak, s ebből egyértelműen levezethetové vált a stato-fogalomnak a terület — és részint a lakosság — feletti uralomra utaló jelentése.2 A fogalom főként Machiavellinél már közel kerül a modern állam jelentéséhez, így a szakirodalomban többséget élvez az a nézet, amely szerint az állam modern fogalma Niccolo Machiavelli nyomán az újkorban, a XVI—XVII. században jelent meg,3 és a status fogalom jelentéstartalma elsőként a XVI. század végére „telítődik meg” a mai, modern értelmezéssel.4 Mindezek alapján a modern államfogalom kialakulásában Machiavelli munkásságát nagy fontosságúnak tekintő, s erre alapozva a ma már klasszikusnak számító, nagy hatású államfogalmat a német-osztrák jogtudós, Georg Jellinek fejtette ki.5 Jelűnek az állam következő három fogalmi elemét emelte ki:- a meghatározott terület (Staatsgebiet),- az ott élő lakosság (Staatsvolk), és- az ezek fölött megnyilvánuló, ezeket uraló főhatalom (Staatsgewalt).6 2 Firenzei iratokban a „közösség jó állapotaiként is használják. Paczolay P. : Az állam i. m. 18—19. Firenze tekintetében Jakob Burckhardt megjegyzi, hogy “magas rendű politikai tudatossága“ miatt Firenze “megérdemli, hogy a világ első modern államának neveztessék”. Takács Péter: Államtan. Az állam általános sajátosságai. Bp. 2011. 126. 3 Paczolay P.: Az állam i. m. 19—24.; Takács Péter — Paczolay nyomán — Machiavelli szóhasználatát a stato tekintetében három dologban látja kikristályosodni: a.) a fejedelem vagy egy szűkebb csoport hatalomgyakorlása, ami a hatalom gyakorlója személyét, fenségét, szervezetét és tevékenységét jelenti, b.) a terület és a népesség, amely felett gyakorolják a hatalmat, c.) maga a kormányzás és annak formája. Takács P.\ Államtan i. m. 126. 4 Például Angliában az 1590-es évekre a „State” szó már nem a király vagy a királyság státuszát, jogi állapotát („state of the King, state of the Kingdom”) jelentette, hanem felvette modern jelentését. Míg a század elején még a brit szigetekről szólva a királyság vagy az ország kifejezést használták, a század végén már ugyanerre az állam megjelölés szolgált. Sashalmi Endre: A nyugat-európai államfejló'dés vázlata. Bp. 2006. 11-12. 5 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre. Berlin 1900. 6 A XX. századi nemzetközi jogi dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Jellinek klasszikus meghatározása mind a mai napig helytálló. Az 1933-as, „Az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló montevideói egyezmény” 1. cikkének meghatározása szerint az államnak a nemzetközi jog szempontjából az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie: „a) állandó lakosság, b) meghatározott terület, c) kormányzat, d) más államokkal való kapcsolattartás képessége”. Ez utóbbi szemponttal — azaz a más államokkal való kapcsolatlétesítési képességgel — egészíti ki a klasszikus meghatározást a nemzetközi jog egyik legelterjedtebb amerikai tankönyve is: „Under international law, a state is an entity that has a defined territory and a permanent population, under the control of its own government, and that engages in, or has the capacity to engage in, formal relations with other such entities.” Henkin, Louis - Pugh, Richard C. - Schächter, Oscar - Smit, Hans: International Law (Cases and Materials). St. Paul 1986. 229. Mindezen véleményekkel együtt kijelenthető, hogy általánosan elfogadott és a leggyakrabban alkalmazott megközelítés az állam fogalmi elemei kapcsán a terület, lakosság, főhatalom/szuverenitás meghatározás. Ezúton is köszönöm Lamm Vandának, hogy felhívta a figyelmemet a fentiekben hivatkozott amerikai műre és szíves segítségét megállapításaim árnyalásában. A nemzetközi Jugoszlávia-konferencia által 1991 szeptemberében létrehozott ún. Badinterbizottság 1. számú véleményében megállapította, hogy „az államot általában véve olyan közösségként határozzák meg, amelynek területe és szervezett politikai hatalomnak alávetett lakossága van” és „az ilyen államot a szuverenitás jellemzi”. A bizottság mindehhez hozzátette, hogy a belső politikai szervezet és az alkotmány rendelkezései „puszta tények”, ám azokat számításba kell venni a kormányzatnak a lakosság és a terület feletti főhatalmának megállapításához. Shaw, Malcolm N.: Nemzetközi jog. Bp. 2009. 179-180.
