Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisvarga Gábor: Mattia Berniakovich és egyházkormányzata - A hódoltsági missziós püspökség a 17. század végén
A HÓDOLTSÁGI MISSZIÓS PÜSPÖKSÉG A 17. SZÁZAD VÉGÉN 1019 püspök elkeseredettsége, ugyanakkor az is, hogy teljeséggel meglepetésként hatottak rá a belgrádi és egyben a hódoltsági viszonyok. A helyzet azonban nem oldódott meg, hiába a visszaengedett káplán és a vikárius, egy kevés raguzai, akik Belgrádban maradtak, „zsarnoki” módon akadályozták püspöki méltósága gyakorlásában, és fel akarták szítani az ó'si etnikai ellentéteket az általa állított helyettesével szemben, hogy attól ne fogadják el a papi szolgálatot. Annak érdekében, hogy megőrizze a stabilitást és a fegyelmet, Berniakovich saját kezűleg adta írásba a kiközösítés visszavonását. A helyzet elfajulását jelzi, hogy a kiközösítés híre már a török hatóságok fülébe is eljutott, akik nehezményezték élénk kapcsolatát Rómával, és csak családja kapcsolatainak és segítségének köszönhette, hogy nem került még nagyobb bajba. Ezután a biztonság kedvéért Szarajevóba utazott.42 Ez a momentum is érzékelteti, hogy mennyire megváltozott a közhangulat a szultán birodalmában. A hullámvölgyből kikerülő', újabb támadásra készülő' Oszmán Birodalomban nem volt tanácsos Rómára hivatkozva a Szentszék és ezzel magának a keresztény európaiságnak a helytartójaként kiközösíteni a szultán alattvalóit, akik ráadásul magától a szultántól nyert kiváltságokkal rendelkeztek. Miközben a viharfelhők elvonultak Belgrád felől, a püspöknek egy új típusú problémával kellett szembenéznie: vikáriusa43 Temesváron igyekezett rendet tenni a — most bosnyák — kereskedők között. Kénytelen volt felfüggeszteni őket, a torzsalkodásért ugyanis büntetést kellett fizetniük a töröknek. Ezután Illoco Lippán került összetűzésbe a püspök előző vikáriusával, Giovanni a Darventával, aki állítása szerint az olovói ferencesek ellen uszított. Az olovóiak ugyanis szerették volna megszerezni az aradi plébániát, azonban az aradiak ezt nem akarták hagyni, így a vikárius élt a kiközösítés eszközével, ami érthető okokból még hevesebb ellenállást váltott ki.44 45 Darventa is tudósít az eseményekről, aki szerint az aradiak azért nem akarnak az olovói barátok alá tartozni, mert látják, hogy milyen szörnyűségeket művelnek az olovói ferencesek Lippán, szemben az őket gondozó tuzlai barátokkal, akik szorgalmas munkálkodásukkal sok hívet nyertek vissza a katolikus egyháznak.46 Az olovói ferencesek is megszólalnak Giuseppe Barisich46 rendtársuk nevében: kérik a Kongregációt, hogy karolja fel ügyüket, miszerint az olovói kolostor alá tartozzanak a Lippa és az őt körbevevő területeken élő keresztény lelkek is — így természetesen az ezzel járó jövedelmek is Olovót illetnék meg. Erre azért van szükségük, mert az olovói Madonna di Gratie konvent rendkívül fontos zarándokhely, csodatévő szentképük is van, és az itt történt gyógyu42 APF SOCG vol. 480. föl. 219. In: Tóthi.: Litt. miss. IV. 2736. 43 Niccoló d’Illoco, obszervóns ferences szerzetes, Matteo Benlich püspök titkára volt 1673- ban, Benlich helyett végezte az ad limina látogatást Rómában, majd 1678-ben vizitálta a lippai missziót. A bosnyák rendtartomány kusztosza, Mattia Berniakovich 1680-ban nevezi ki vikáriusának. 44 APF SOCG vol. 481. föl. 238-239v. In: Tóthi: Litt. miss. IV. 2753-2755. 45 APF SOCG vol. 481. föl. 235. In: Tóth 1.: Litt. miss. IV. 2759.; A lippai katolikus „közösség” lényegében ugyanezt írta meg levelében: APF SOCG vol. 481. föl. 234. In: Tóth I.: Litt. miss. IV. 2761. 46 Giuseppe Barisich, olovói gvardián és a missziók prefektusa.
